A színészkedéssel is foglalkozó énekesnő szerepet kapott a Joyful Noise című filmben, amelynek hollywoodi premierjén ismét minden szem és objektív a óriási melleire szegeződött. Így derült ki, hogy a két, plasztikai sebészek által feljavított kebel között egy nem túl ízléses virágos tetoválás pihen.

A művi külsejéről is ismert country énekesnő legújabb filmjét, a Joyful Noise-t a napokban mutatták be Los Angelesben, és ki, pontosabban mi más lett volna az esemény főszereplője, ha nem Dolly Parton tekintélyes melle. Természetesen rengeteg fotó készült a csillogó, testre feszülő ruhába bújtatott testrészekről, és így derült ki, hogy Parton két melle között van egy nem túl ízléses, virágokat ábrázoló tetoválás, amely több forrás szerint is biztosan új szerzemény. A híresség, aki egyszer azt mondta, hogy bizony nagyon sokba kerül, hogy az ember ennyire gagyin nézzen ki, ezzel a kis részlettel nem hazudtolta meg magát. Ugyan nem tudjuk, hogy az ábra mennyibe is került, de kivitelezés alapján elég olcsónak néz ki.

A bemutatón természetesen részt vett a film másik főszereplője, Queen Latifah is, aki azért egy leheletnyivel visszafogottabban volt felöltözve. A Daily Mail szerint a rapperből lett színésznőt nem zavarta, hogy társának külön kórusegyenruhát készítettek, amely jobban kiemelte nem annyira istenadta külső jegyeit – írja a Daily Mail. „Nos, túl alacsony vagyok, a mellem pedig túl nagy, így az eredeti öltözetben úgy néztem volna ki, mint egy..” – mondta Dolly Parton, akinek mondatát Queen Latifah fejezte be: „Mint egy aprócska doboz.”

Dolly Parton egyébként szívesen és kellő humorérzékkel nyilatkozik külsejéről. Egy évvel ezelőtt például arról vallott, hogy egy prostituáltról mintázta megjelenését, mert régen úgy gondolta, hogy ez remekül tükrözi az érzéseit, hogy milyen is az életvitele. Persze másoknak nem ajánlja, hogy róla vegyenek példát, mert tapasztalatai szerint a férfiak nem szeretik a műnőket. Azzal egyébként ő is tisztában van, hogy impozáns dekoltázsa milyen meghatározó szerepet tölt be a modern kultúrában. "Mára már közkinccsé váltak. Jól szolgáltak, nem is tudom, hogy ők segítettek-e nekem vagy én nekik. Mindig is szép melleim voltak, de természetesen rásegítettem egy kicsit. A személyiségem részei, és szerencsére gyakran elvonják a figyelmet rólam" – nyilatkozta Parton.

Akár érdemes őt utánozni, akár nem, külső ismertető jegyei alkalmassá teszik arra, hogy remek alanya legyen a hasonmásversenyeknek. Persze a hosszú évek gyakorlata sem elég ahhoz, hogy meggyőzően alakítsa saját magát, ugyanis korábban pasik ellen veszített el egy ilyen megmérettetést. „Valószínűleg azt gondolták rólam, hogy egy kisnövésű meleg fickó vagyok. A legtöbben azt hiszik, hogy sokkal magasabb vagyok, mint valójában. Egyáltalán nem vettek komolyan" – panaszkodott a 152 centiméter magas Parton, aki még otthon is magas sarkú cipőben tipeg, ugyanis máshogy nem éri el a szekrényeket. És ez nem minden, az énekesnő parókában biciklizik, igaz, ez már okozott neki kellemetlen pillanatokat: "Nem rögzítettem valami jól, és amint elhaladtunk egy mélyre hajló faág alatt, észrevettem, hogy Judy sír a nevetéstől. Visszafordultam, hogy megnézzem, mit látott, és ott volt a hajam egy faágon lógva."