-
Szabó Zsófi partnere a város egyik legnagyobb bikája
A Jóban rosszban szőke sztárja, aki saját bevallása szerint már nem szőke, a Story-gála egyik legkörülrajongottabb vendége lehet. Információink szerint legújabb szerelmével, Berki Krisztiánnal érkezik - még nem láttuk -, aki csak balhéjaival szerepel többet a hírekben, mint nőügyeivel. A volt Fradi-vezért látták már andalogni az egykori Miss Earth-tel, Polgár Krisztinával, Kapócs Zsóka ágyában Kamarás Ivánt váltotta, Oszter Alexandrát is szédítette, a Frizbiben pedig Hajdú Péternek dicsekedett további hódításaival. Nem csoda, hogy Szabó Zsófi ismerősei, barátai nem kimondottan nyugodtak. Ugyanakkor Berki legalább biztosan nem melegpornós, mint Varga Balázs, akit Szabó Zsófi első körben választott párjául az Édes négyes című párkereső műsorban.
galleryNézegessen képeket Szabó Zsófiról! (Fotó: Hajdú Péter)
Az Update-család idén saját báljában ünnepel, így nincsenek ott az év celebeseményén, a Story-gálán, pedig. Medveczky Ilona már táncba kezdett a She-re, az Év énekesnője Tóth Gabi lett, azt mondta, úrinőnek öltözött, hogy most nehogy a bugyijáról szóljanak a hírek. Rózsa György mától öregedő Brad Pityu, és hasonlók - kövesse velünk a Story-gálát percről percre!
-
A Story-gála 2012 képekben
galleryÍgy mulatott a magyar celeb (Fotó: Szécsi István) -
Fluortól azt kérdezték, lottón nyerte-e a pulcsiját
"Zsír a buli. Az este legjobb poénja az volt, hogy megkérdezték tőlem, hogy lottón nyertem-e a pulcsimat. Nekem ma ez jutott, de azért jó" - mondta Fluor Tomi, aki ezzel a válasszal méltón zárta le ma esti közvetítésünket. Jó éjszakát, kitartást, itt megint a Rocky megy! -tudtuk meg tudósítónktól.
Önöknek is jó éjt, és köszönjük a figyelmet!
-
Medveczky Ilona nagy állatvédő
Az egykori revütáncosnő bundája igazi, rókaszőrből van, ajándékba kapta. "Negyven éve kapok Amerikából bundákat. Egy filmsztár nem jelenhet meg akárhogy" - mondta, majd hozzátette, nincs nála nagyobb állatvédő.
-
Medveczky Ilona már táncol
A másik teremben a Nyári lányok papája játssza zongorán a She, Medveczky Ilona pedig táncba kezdett. (Valószínűleg nem így - a szerk)
-
Göncziék már színpadon
Közben Gönczi Gábor és a Smile játszik olyan nagyszerű slágereket, mint az I love you baby. Durvul a buli. Hogy önöknek is jó legyen:
-
Demcsák Zsuzsa elegánsan punkolja a bulit
Lehet ide szakadt harisnyában meg virágmintás zakóban jönni, de ha Demcsák Budai Jógyerek Zsuzsa sétál be ide egy - mondjuk ki - fehér pólóban, az ezerszer nagyobb punkság, mint amit sokan szeretnének elérni itt. A hab a tortán: istenien néz ki.
-
A hangja vagy a lába?
"Nem tudom eldönteni, hogy a hangja tetszik jobban vagy a lába" - nevetett fel Rózsa Brad Pityu György, amikor meglátta Váczi Esztert.
-
Nincs nagy dráma, legalább Hajdúék ott vannak
Az idei bulit nem hagyták ki Hajdúék, legalábbis az imént láttuk Sarka Katát.
-
Hajóvonták találkozása!
Úristen, hajóvonták találkozása! A szereplők Kozso, Fluor és SP. "Nem akarok belezavarni az idilli pillanatba" - mondta Kozso Fluornak és SP-nek, akik éppen egy női retiküllel álltak.
-
VV Anett rácsodálkozott a tömény alkoholtartalmára
"Ú, negyven százalékos?!" - kiáltott fel csodálkozva VV Anett az imént, amikor közölték vele, hogy a tömény alkoholtartalma negyven százalék.
-
Kiderült, ki a hajcsavarós néni!
Óóó, végre kiderült, hogy a hajcsavarós néni a Rézangyal Pálinka reklámfigurája, ott ül a standjukban, merthogy itt külön pálinka stand is van.
-
Hol lehet Magdi anyus?
Már tavaly is csak kis jóindulattal lehetett azt mondani, hogy Fodor Zsóka nem esett ki a celeblétből. A színésznőt még 2009-ben írták ki a Barátok Köztből, de tavaly nyáron néhány rész erejéig szellemként visszatért a csodás műsorba. Idén viszont már tényleg sehol sem szerepelt. Elég néhány reflektorfényben eltöltött év ahhoz, hogy valaki mindig ott legyen a Story-gálán? Lehet, hogy nem, ugyanis még nem láttuk Magdi anyust. A tavalyi gála képei erre >>>.
-
A pongyola eltűnt, a hajcsavaró megmaradt
A pongyolás-hajcsavarós néni közben nagyjából felöltözött, mondjuk a hajcsavarói még megvannak. Lehet, hogy ez is az outfit része?
-
Nyertünk szerencsekeréken
Nyertünk szerencsekeréken! Kaptunk egy masszázskártyát és egy 15 ezer forintos utalványt egy szállodába. Ezeket majd valahogy kisorsoljuk a közvetítés olvasói között.
-
Rózsa György neve mától öregedő Brad Pityu
Az imént haladt el mellettünk Rózsa György, aki azt kérte a mellette sétáló barátjától, hogy ezentúl hívja öregedő Brad Pityunak.
-
"Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik"
Elment mellettem az előbb egy néni pongyolában, hajcsavaróban, meg kis papucsban. Annyira meglepődtem a látványon a kajahegyek mellett, hogy levegőt alig kaptam.
-
De, láttam már sütit
Levideóztam a sütifelhozatalt, de szerintem most mindenki azt hiszi, hogy sosem láttam még sütit.
-
Kozso hallal diétázik
A szomszédos asztalnál eszik Kozsó. Egy csomó hal van a tányérján, biztos a diétája miatt. A partnere, a Jukebox Babiez sztárvendége pedig nyúlkaját (zöldséget) eszik.
-
Fluor sukár, elnöki sapkája
Ahogy ígérte, Fluor Tomi rendesen kicsípte magát, és ahogy arra számíthattunk, ezt saját stílusa határain belül tette. FluorDeLux alább.
-
Makány Márta tovább jelent a Facebookon
"Trokán Anna gyönyörű a világos fehér-arany ruhában; Barbee lazacos piros rockos miniruhában van... reméljük Tolvai Renáta is megérkezik hamarosan :)" - folytatta posztsorozatát a Facebookon a tervező, Lola meg Twitteren is megköszönte neki, mindjárt zokogunk.
-
Nem nyelik le, kiköpik
Végül találtunk három helyet a celebekkel zsúfolt teremben. Egy pár elég idős nénihez ültünk le. Sajnos az egyikük úgy köpött ki egy darab húst, amikor éppen ránéztem, ahogy a Hullajóban beleesik a nagymama füle a pudingba.
-
Egy év után előkerültek!
Feltűntek a színen azok az idős zakós-nyakkendős újságírók, akiket utoljára a celebek disznóvágásán láttunk, előtte se, azóta se sehol. Mégiscsak a Story-gála ugye, lehet ingyen enni-inni, az Év Celebeseménye, na.
-
Még a pincérek sem bírnak a tányérokkal
Annyira forróak a tányérok, hogy még a pincérek sem tudják megfogni. Nem enni vagy égési sérülést szerezni, ez itt a kérdés.
-
Tóth Gabi elhozta az új fiúját
Mint az várható volt, Tóth Gabi is elhozta az új fiúját. Ezen a bulin tényleg életre kel a bulvár.
-
Brasch Bencének ez a második Story-gálája
"Story gala. Jepp. Ez a harmadik nekem. Vagyis a masodik mert 2 eve nem tudtam jonni, mert felleptem:) nyomassak kepet ?:)" - kérdezte néhány perce Twitteren, de még jött rá válasz. Az egykori csillagszületikes délelőtt nem volt jól, és tegnap is azt írta, lebetegedett. De a Story-gálán, ugye, még neki is ott kell lenni.
-
Az alkalmi fodrászatot meg végképp nem értjük
A szőnyegre rakott autónál is sokkal furcsább, hogy van itt egy alkalmi fodrászat is a büfésoron. Ki megy úgy bálba, hogy nem csinálja meg a haját? Mármint rajtunk kívül, persze.
-
Egy autó áll a büféterem közepén
A büféterem közepén ki van állítva egy fekete zongora, de egy Lancia Thema vagy Thesis is. Ráadásul padlószőnyeg van. Vajon hogy hozták be?