Arnold Schwarzenegger jelenleg Indiában van, ahonnan elég szórakoztató képeket posztolgat. A kötelező protokollfotók között megbújik pár, amelyekből kiderül, hogy politikus ilyen könnyen még nem hámozta le magáról a politikát.

A twittere alapján könnyű megállapítani, hogy az egykor volt kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aki most igy a hatvanas évei közepén újra akciósztár lett, annyira könnyen szabadult meg minden formalitástól, ami azzal járt, hogy politikus volt, amennyire talán még senkinek sem sikerült korábban.

Elég csak a szenzációs kórházi ágyas fotójára gondolni Sylvester Stallonével , ami ha csak promófotó volt, akkor is tökéletesre sikerült: igazi emberarcú akciósztároknak mutatták be így magukat.

Schwarzenegger azért ment Delhibe, hogy egyrészt bejelentse, Stallonéval szerepel majd a The Tomb című fimben, másrészt azért, hogy a zöld energiákról tartson szónoklatot. Ez is biztos jól sikerült, de a képek alapján még jobb volt az utazás szórakoztató része.

Schwarzenegger posztolt egy képet, amelyiken egy hatalmas naanba harap bele, ami legalább akkora hatású fotó, mint amilyet Schmitt Pálról készítettek a kezében két vaníliás karikában. Sokat emel a kép élményfaktorán, hogy Schwarzenegger igazán laza: öltönyben bizonyítja, hogy milyen laza figura, ahogyan ezt Schmitt is tette.

Az indiai úton készült egy másik csodás kép, amin a volt kormányzón virágfüzér van, illetve a homloka közepén egy pötty, úgynevezett bindi, ami egyébként pöttyöt jelent. A bindit alapvetően nők viselik Indiában, sok jelentése lehet egészen az egyszerű különleges sminktől kezdve odáig, hogy valaki így fejezi ki a büszkeségét. A lényeg, hogy nőkön kívül csak néhány pap viseli a pöttyöt a homlokán, esetleg nagy fesztiválokon lehet találkozni még pöttyös homlokú férfiakkal, de nem jellemző. Schwarzeneggernek viszont természetesen annak ellenére jól áll, hogy egy tipikusan nem férfias kiegészítőről van szó.

A volt kormányzó korábbi képei között is van egy pár szép darab, például az, amikor egy óriási fotelben ül 80-as éveknek öltözve, vagy amikor egy karácsonyi ajándékosztáson egy rózsaszín plüssállattal pózol.