A Valóvilág indulása, vagyis 2002 óta Majoros Péter használta ki a legjobban a hirtelen jött ismeretséget, míg Molnár Anikó volt az, aki próbált minden lehetőséget megragadni, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Baukó Éva viselkedett a legbotrányosabban, Alekosz bukott a legnagyobbat, Vera volt a legálszentebb, és még vannak páran, akik ezzel-azzal bekerülhettek a legek közé. Összegyűjtöttünk párat.

A legfoglalkoztatottabb: Majka

Az ózdi focista az első szériával, 2002-ben került a köztudatba, és már a villában fitogtatta zenei tehetségét. Majoros Péter a játékot ugyan nem nyerte meg (a legnagyobb vesztesnek is lehet mondani, mint minden olyan játékost, aki ezüstérmes ebben a műfajban), a VV történelmében eddig ő profitált a legjobban a kapott lehetőségből: 2003-ban Dopeman vette szárnyai alá (Az ózdi hős című CD lett ennek az eredménye), de onnan hamar kirepült, további két albuma (valami nézeteltérés miatt) a felfedezője nélkül készült el.

Majka mindemellett nem csak a zeneiparban próbálta megállni a helyét, hanem műsorvezetőként is a Cool Tv-nél, amiért kezdetben inkább hideget kapott, mint meleget, később viszont más televízió és rádió is érdeklődött utána: dolgozott a Danubiusnál és a Viasat3-nál, jelenleg pedig a Tv2 csapatát erősíti, ahol már olyan műsorokat bíztak rá, mint az Ezek megőrültek! (Rákóczi Feri oldalán) és A nagy duett (Liptai Claudia oldalán).

Aki a legkevesebb napot töltötte a villában: Bandi (11 nap)

A legtörtetőbb: Molnár Anikó

Bár különböző kategóriákban csak a negyedik szériában indultak a játékosok, ezen belül pedig Éva volt az, aki magáévá tette a Törtető titulust, a villatörténelemben mégsem ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy érvényesüljön. Molnár Anikónak már a játékba jutása is egy nagy kérdőjel (meglepetésnek szánták a szerkesztők), a műsor után pedig ott folytatta, ahonnan a rossz nyelvek szerint az egész története indult: ismert férfiak ágyában. Könyvében Molnár elismerte, hogy már a játék ideje alatt bejárhatott hozzá Majka egy-egy éjszakára, a sor pedig VV Szabolccsal folytatódott, de DJ Schultz, Bochkor Gábor, Klausmann Viktor és Kammerer Zoltán sem maradt ki a felhozatalból, sőt, a Viszkisnél is bepróbálkozott.

Bár a VV2 után nem sokkal a Nagy Ő-ben megkapta a főszerepet, sem az, sem pedig a celebhímek árnyéka nem volt elég neki: hol a megműtött seggével került a címlapokra, hol Eddie Murphy-s flörttel haknizott, majd kapás híján kiteregette a szennyest Havas Henriknek. Végül a showbizniszre csúnyákat mutogatva elvonult a világ szeme elől.

A legfiatalabb: Milo (18 éves)

A legbotrányosabb: Baukó Éva

A Bár 2.0 mocskos szájú játékosának talán ezen védjegye jelentette az egyenes utat a VV4-be, ahol Baukó hozta is azt, amit elvártak tőle: leszbikus jelenettel szórakoztatta a nézőket, a kamerák előtt szexuális zaklatással vádolta Havas Henriket, sztriptízelt, vedelt, káromkodott, majd ittas állapotban leköpte Jerzyt.

VV Éva kiesése után sem tétlenkedett: amikor már azt hitte mindenki, a Dopeman-nek tett részeg nyilatkozata után nincs lejjebb, élő adásban jelent meg berúgva, ezek után pedig az RTL Klub vállalhatatlannak nyilvánította és nem költözhetett be a VV5 játékosaihoz.

Aki a legtöbbet áldozott a játékra: VV Jenny (2,5 millió forint)

A legnagyobb hullócsillag: Alekosz

Mélyről jött és mélyre is süllyedt a görög, pedig a valósághsow-történelem legkiemelkedőbb figurájának tartották már pár héttel a VV4 indulása után - nem véletlenül nyerte meg a játékot. A karikatúraszerű csajozógép viszont már ekkorra kifáradt, és mind az RTL Klub, mint pedig az ő részéről hatalmas hiba volt belevágni a feleségkereső műsorába.

Alekosz már nem volt ugyanaz a karakter, akit a villában alakított, sőt, a produkcióban ekkorra már jóval érdekesebbnek tűnt a későbbi nyertes és a VV5-be is bejutó Veronika. A szokásos könyvírás és ultragáz ponócasting után a végső csapást Hajdú Péter mérte a görögre: az Összeesküvőkben Alekosz végképp leszerepelt.

A legidősebb: Laci (40 éves)

A legálszentebb: Vera

Ugyan a nagy lebukások ideje a VV3-ban kezdődött, amikor is kinyílt Pandora szelencéje, és Németh Juditról kiderült, hogy pornózott, a csajról alkotott összképbe ez a titok egyáltalán nem rondított bele, sőt az ember szinte várta, mikor rukkol elő valaki azzal a felnőtt filmmel. Ezzel szemben talán Vera volt a legutolsó, akiről egy kívülálló (jelen esetben egy bentlakó) gondolta volna, hogy meglehetősen szaftos castingfelvétellel rendelkezik.

Az érzékeny lelkűje ugyanis maga volt az erkölcs megtestesítője társaival szemben, miközben kint már mindenki csak fogta a fejét, amikor sorra leribizligizizte a lányokat. A mezőnyben egyébként szoros volt a küzdelem közte és Gigi között (a VV4 jókislánya), de mivel Rácz Ildikó filmje nem nevezhető pornónak, csak erotikus fétisfilmnek, így Verának adtuk a titulust.

A legtöbbet plasztikázott: Szandika (száj, mell, orr)

A legbalhésabb: Segal

2003-ban még a VV3-ban tengette mindennapjait, két évvel később pedig drogterjesztés miatt lekapcsolták a rendőrök Segalt, vagyis Czifra Tamást. Az exjátékos és bandája összesen mintegy 29 kilogramm amfetamint, 4 kiló kokaint és 250 ezer darab ecstasy tablettát csempésztek az országba, amikor az 50 millió forintos szállítmányukkal lebuktak. Segalt a későbbiekben megpróbálták elmebetegnek beállítani, hogy megússza a büntetést, de a trükk nem jött be, hét év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Szintén kábítószeres ügy miatt ült a VV5 Alfahímje, Dukai Gergő is, de ő csak négy évet kapott, még a játék előtti időkben.

Legkisebb villanófarkú: Péter

Merész dolog lenne azt állítani, hogy mind az öt szériát tekintve a valóságshow veteránnak van a legkisebb pöcse, de kétségkívül vele bánt legfukarabbul a természet azok közül, akik villantottak a VV történelmében.

Péter egyébként nem volt szívbajos e tekintetben, valószínűleg nem volt arra felkészülve, hogy a csatorna vágói a meztelen jelenetek után a szobahőmérséklettel poénkodnak majd a képkockákon. A kis kobold férfiasságát Vera sem kímélte, a Belevaló élő adásában fitymálta le azt.

Aki a legtöbbet hízta: Kinga (15 kg.)

A legagresszívabb: Zsuzsi

Egy ideig csak szóban vette fel a küzdelmet Olivérrel a VV4 exjátékosa, ám a nagy manipulátor addig hergelte a playmate-et az ebédlőasztalnál, míg az végül el nem kezdte naranccsal dobálni Simort. A harcias amazont egyből kipaterolták a villából és a játékból is, de ezzel még nem ért véget Márki Zsuzsi ámokfutása.

A mostanában tánccal foglalkozó VV Zsuzsi a szívére vette, hogy a Blikk egyik újságírója, illetve az általa írt cikk szerint a testéből él, ezért egy bevásárlóközpontban alaposan ellátta Somogyi Nóri baját. Ellene a VIII. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított súlyos testi sértés kísérlete miatt.