A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.
  • "Mind a két fiú közel áll a szívemhez, ugye én egy hétig bent voltam a villában és táncot tanítottam nekik, és pont Attila és Csaba volt az a két fiú, aki nekem jutott, úgyhogy mindkettőt volt alkalmam kicsit közelebbről megismerni, így aztán nehéz a döntés, ha mégis kell, akkor talán Attilára szavazok" - mondta a Velvetnek Keleti Andrea, akinek ez a széria költözött be először az életébe.

    "Azokat nem szeretem, akik nem bírbak megálljt parancsolni az indulatoknak, úgyhogy én emiatt Verát tartom kicsit ellenszenvesnek, meg Kingát is sajnos, pedig ugye vele is együtt táncoltam a villában, de már ott is nehezen türtőztettem magam" - tette hozzá a táncos

A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!