Bár úgy tűnt, jó esély van arra, hogy visszadobják első fokra a színész ügyét, kiderült, hogy az első fokon ítéletet hozott bíró nem áll közvetlen rokoni kapcsolatban a sértettel, Palácsik Tímeával. A bíróság ítéletet hirdetett, Damu Roland ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
  • Az ügyvéd sajátos módját választotta annak, hogy bizonyítsa védence igazát. Megkeresett egy pornóproducert, és pornószínészekkel lemodellezte azt a bizonyos állva, szemtől szembe megerőszakolós jelenetet. A pornóproducer szerint a jelenet szereplői az aktust minden igyekezetük ellenére képtelenek voltak megvalósítani.

    „Sokat gondolkodtam, hogy milyen módon szemléltethető a sértett vallomása, ha a bizonyítási kísérletben való részvételt nem vállalná lelki okok miatt. Így jött az ötlet, amelyben annyit kértem, hogy az ítélet tényállását hajtsák végre. Az eredmény igazolta, hogy anatómiai igazságügyi szakértői vizsgálat is szükséges" – nyilatkozott korábban Ruttner György arról, hogy miért folyamodott ilyen megoldáshoz.

Bár úgy tűnt, jó esély van arra, hogy visszadobják első fokra a színész ügyét, kiderült, hogy az első fokon ítéletet hozott bíró nem áll közvetlen rokoni kapcsolatban a sértettel, Palácsik Tímeával. A bíróság ítéletet hirdetett, Damu Roland ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Damu a börtönbüntetés megkezdéséig lakhelyelhagyási tilalmat kap, és kétnaponta jelentkeznie kell a rendőrségen, Budapestet nem hagyhatja el. Erre azért van szükség, mert nincs valós, bejelentett lakcíme, csak egy fiktív debreceni cím.

  • Ruttner három oldalt jegyzetelt. Megtárgyalták Damuval, hogy fellebbezzenek-e a lakhelyelhagyási tilalom miatt, és úgy döntöttek, igen. A fellebbezésnek halasztó hatálya nincs, tehát amíg értékelik a fellebbezést, addig Damu nem tehet másként. Az ülésnek vége.

  • Ruttner György a Velvetnek kifejtette, perújítást fognak kérni. Nagyon tisztelik a bíróság alaposságát, bár szerintük az ítélet indoklása viszonylag semmitmondó volt, és sok ponton nem értenek egyet vele. Ennél bővebben akkor fognak nyilatkozni, ha kézhez kapták az ítéletet. Damu Roland nem kívánja kommentálni az elhangzottakat.

    Ruttner rendületlenül beszél kamerák kereszttüzében a semmiről, helyszíni közvetítésünk ezzel véget ért, köszönjük a figyelmet.