Candice Swanepoelt soványsága miatt sokszor csúfolták iskolatársai, ám szerencséjére 15 évesen felfigyeltek rá a bolhapiacon, és ma már ő a fehérnemű-márka egyik legismertebb reklámarca és -teste. Ha pedig az édes bosszú ellenére is rosszul érzi magát, tesz egy kirándulást a közösségi oldalakon, mert ott mindenki szereti.

A 23 éves fehérneműmodell a brit GQ májusi számának címlaplánya, és ha már készült róla pár kép a kiadvány számára, arról is mesélt, hogy bizony nem volt könnyű a kamaszkora, hiszen az iskolatársai sokat gúnyolódtak külseje miatt. Candice Swanepoel, akire 15 évesen egy bolhapiacon figyeltek fel, ezért is nagyon büszke arra, hogy híres modell lett belőle.

„Egy évvel azelőtt, hogy felfedeztek volna, nagyon sokat néztem a FashionTV csatornát. Az iskolában gyakran csúfoltak a soványságom és a számukra szokatlan külsőm miatt. A televízióban szereplő lányok azonban hasonlóan néztek ki, mint én. Az anyukámnak is elmondtam. Egy évvel később leszerződtetett egy ügynökség, és ennyi” – nyilatkozta a modell. Hozzátette, tudja, hogy nem hangzik túl jól, de a bosszú akkor is édes. „Mindent egy lapra tettem fel, amikor eljöttem Dél-Afrikából. Nagyon keményen dolgoztam, és lám, hova jutottam” – tette hozzá a Victoria's Secret modellje, akit Terry „Botrányos” Richardson fotózott a magazin számára, és az egyik képen csak egy rózsaszín bugyit visel

A sikerek ellenére persze neki is vannak rossz napjai, és ilyenkor nem tesz mást, mint ellátogat a közösségi oldalakra, és máris jobban érzi magát, hiszen az emberek nagyon kedvesek hozzá. És ugyan sokan azt gondolnák, hogy riválisként tekintenek egymásra a többi Victoria's Secret modellel, erről valójában szó sincs, sőt, jó barátok, hiszen pontosan tudják, hogy min mennek keresztül a kolléganőik. „Nagyon különleges életet élünk, és ezt kevesen értik meg” – vallja Swanepoel.

Persze nem ő az egyetlen, akit az egykori diáktársak piszkáltak a külseje miatt, és mégis sikeres lett. A 26 éves Annie Norrist kamaszként pattanásai és kicsi melle miatt csúfolták a többiek, majd 16 évesen rúdtáncolni kezdett, és most ő Nagy-Britannia egyik legjobbja. „Ahogyan az én példám is mutatja, az álmok valóra tudnak válni. Örülök annak, hogy a csúfolódók fizikailag nem bántalmaztak”  - nyilatkozta.

Sajnos vannak, akik nem tudják feldolgozni a szekálást, és önkezükkel vetnek véget életüknek, vannak, akik pedig plasztikai sebészhez fordulnak annak reményében, hogy így majd javul a helyzet. „Nagyon alapos indok kell ahhoz, hogy valaki kés alá feküdjön. Ha kockázatelemzést végzünk, akkor egyértelműen nem éri meg plasztikai sebészhez fordulni a csúfolódás kivédése miatt” – nyilatkozta korábban dr. Ned Hallowell gyerekpszichológus.