Nagy Rolandnak szinte mindig celebcsajai vannak, de nem direkt, ha orvos lenne, valószínűleg nővérekkel jönne össze. Persze a dobos jobban örülne, ha a zenei teljesítményéről ismernék, de majd eljön annak is az ideje. Jelenlegi barátnőjével, Bernáth Cecíliával még nem költözött össze, de azt már most látja, hogy a modell egy mindennapi tükör számára.

„Szakmai ártalom, hogy celebcsajaim vannak, ha orvos lennék, valószínűleg nővérekkel járnék” – kezdte a Velvetnek Nagy Roland. A 30 éves dobos először Groovehouse Judy férjeként, majd exférjeként lett ismert a celebvilágban, aztán Tóth Gabit szedte fel, most meg Bernáth Cecília modellel jár. Azt mondja, nem direkt alakította ezt így, „nem guglizom ki a barátnőimet”, vágta rá, de azért hozzátette azt is, értelemszerűen sokkal jobban szeretné, ha inkább azzal lennének tisztában az emberek, hogy mennyi mindent csinált eddig. „Most tényleg kezdjem el magyarázni a sajtóorgánumoknak, hogy helló, én erre a lemezre doboltam, ezt hangszereltem, erre meg dalt írtam? Teljesen felesleges. Egyébként meg, ha minden jól megy, hamarosan jönnek ki olyan produkciók, amik mögött az én arcom lesz.”

Az egyik a Holy Babies nevű zenekar, amit csak úgy jellemez, hogy a nagy álma, és már nagyon régóta készül, a másik pedig egy drum&dj show, ami két dobosból és egy dj-ből áll, utóbbi szerepet Voksán Virág kapná. „A Holy Babies lemezfelvétel előtt, és ha minden jól megy, videóklipforgatás előtt áll. Mostanában elég bizonytalan ez, nem túl könnyű összerakni, mindenhol szűkösek a zsebek” – magyarázta az együttes zenekarvezetője-marketingese-dobosa. Szűkös az övé is, csak a koncertekből nem élne meg, így aztán vannak egyéb kereseti forrásai: az egyik ismerősével egy futárcéget üzemeltet, és mellette az éjszakában is dolgozik. Hogy mit, azt nem pontosította, szóval akár sztriptíztáncos is lehet.

Ha elfárad, összeesik

„Nagyon sok pénzt költök az álmaimra, úgyhogy szükség van a plusz munkákra” – indokolta a napi 14-16 óra munkaidőt Nagy Roland. A dobos nagyon pörgősnek tartja magát, de kéthetente azért az ő szervezete is feladja. „Előfordul, hogy elfáradok, és akkor jön, hogy húha, most levegőt kellene venni. Sőt volt olyan is, hogy kilencvenhat óra folyamatos munka után fordultam egyet a konyhában, telefonáltam, és pont elájultam egy pillanatra, és akkor jött az a figyelmeztetés, hogy azért ezt nem szabad csinálni. Össze is tört a telefonom akkor. Aztán legközelebb, amikor vittem volna a telefonszervizbe, újra jött a pofon, megint ráestem a telefonomra.”

Groovehouse Judy

Judyval úgy jöttem össze, hogy a volt zenekarom menedzserénél – akivel ők barátnők voltak - voltam, és a monitorján megláttam ezt a lányt, és mondtam, hogy nahát, milyen csinos. Aztán ő úgy hívta föl, hogy Roli azt mondta rád, hogy milyen csinos vagyok. Aztán eljárkáltunk egymás koncertjeire, és összejöttünk.

Ennek ellenére nem vesz vissza a tempóból, nem is tudna, ilyet típus és kész. Azt mondja, a vakmerőség csak mostanában került be a tulajdonságai közé, eddig túlgondolta a dolgokat, addig, hogy aztán aktualitásukat vesztették. Eddig is vakmerő voltam, meg ahhoz szoktak hozzá, hogy a Roli menetel előre, és húzza maga után a szekeret, de most aztán pláne – és ez nemcsak a zenekar dolgainak intézésére igaz, hanem részben a magánéletemre is.” Azért csak részben, magyarázta, mert olyan hétköznapi szükségességeket, mint a számlák befizetése, neki is el kell intéznie, na meg a szabályokat ő is betartja. „Az élet többi területén pedig azért játszok, mert azt vettem észre, hogy a velem egy korosztályban lévő volt osztálytársaim mind megkeseredtek. Én meg mai napig úgy kelek föl, hogy szeretem az életet, mert jól játszom.”

Megtanulta kommunikálni az érzéseit

Persze nem mindig ennyire rózsaszín az élet, kiborulásai neki is voltak, például a válás környékén, de állítása szerint akkor sem az önsajnálatba burkolózott, hanem inkább előre nézett. Aztán bejött az életébe egy civil lány, aki aztán ki is lépett. Aztán meg jött Tóth Gabi. „Gabival eddig tudtuk egymást tanítani, nyilván oka volt, hogy szétváltak az útjaink.” Arra a kérdésre, hogy mit tanult volt barátnőjétől, hosszan válaszolt, íme.

Tóth Gabi

Gabinál meg az volt a helyzet, hogy megrendezték a VIVA Cometet, ahol mi felléptünk a Holy Babiesszel, Gabi meg járkált a zenekar után, haverkodni akart velünk, ugyanis ott mi voltunk az egyetlen férfi rockzenekar. A Comet után a közös stylistunk által üzent, hogy fel akar lépni velünk, vagy akár egy lemez erejéig összeállni, úgyhogy beültünk beszélgetni egy kávézóba, majd összejöttünk. Ez sem volt tudatos.

„Amikor összejöttünk, akkor én érzelmileg is nagyon önálló voltam. Szerettem én Gabit is, meg akik hozzám tartoztak, de nagyon-nagyon nehezen adtam ki a gondolataimat, pláne, ha érzelmekről volt szó. Azt is nehezen mondtam ki, hogy szeretlek. És nem azért, mert egy műmájer pasi vagyok, és gyengeségnek tartom, hanem egyszerűen nem jött a számra. És nagyon sokszor volt olyan, hogy gondolkodtam, hogy mit, hogy kellene csinálni, és Gabi csak azt látta, hogy ülök az ágy szélén, és gondolkozok. Egy ideig elutasítottam, hogy most hagyjon, aztán egyszer csak elkezdtem sorolni, mik járnak a fejemben. És akkor nézett nagy szemekkel. Tőle ezt a fajta nyitottságot tanultam meg. Hogy ki merjem mondani ezeket, az érzéseket, még akár ezeket az érzelmi szélsőségességeket is fel merjem vállalni, mert nem gyengeség, hanem épp az ellentéte.”

Mérleg mérleggel

Bernáth Cecília

Úgy ismerkedtünk meg, hogy egy klubban vendégszereplőként doboltam az egyik zenekarral, és ő ezt látta, de akkor még nem volt semmi. Aztán ugyanoda lementünk megint, volt ott egy videóklipforgatás, és azon elkezdtünk beszélgetni. Nem volt ez tudatos, hogy beírtam a Google-be a nevét, és rájöttem, hogy celeb, akkor oké, járok vele.

Jelenlegi barátnőjével, Bernáth Cecíliával még csak alig van együtt egy pár hónapja, de azt már észrevette, hogy a modell egy mindennapi tükör számára. „Ugyanaz a horoszkópunk, ő is mérleg, így aztán – habár én vehemensebb vagyok, hamarabb felemelem a hangomat és pörgősebb vagyok – egy mindennapi tükörként van előttem. De egyelőre csak az ismerkedésnél tartunk, és nem, a hírekkel ellentétben még nem költöztünk össze, de az tény, hogy sokszor alszik nálam.”

A munkái közül a Holy Babiesre, illetve volt barátnője, Tóth Gabi albumára a legbüszkébb. „Arra azért vagyok büszke, mert habár megrendelésre kellett írni a dalokat – jó, nyilván azért nem úgy volt teljesen, mert Gabinak írtam, aki akkor az én kedvesem volt -, nem gyártottunk, hanem alkottunk. Pont olyan stádiumban találkoztak a lemezen dolgozó zeneszerzők, szövegírók, zenészek, meg mindenféle kreatív és művészember, amikor mindegyiküknek volt valami lelki problémája, amit mindenki a maga módján ráírt a lemezre. Ezért lett ennyire mélytartalmú.”