horoszkóp

Erős volt celebégésekben az utóbbi hónap

2012.05.13. 15:47
Az utóbbi időszak egész kényeztető volt az előadóművészek beégéseiben. Hallhattunk minősíthetetlen énekelgetést, erős akcentusú rappelést és néhány szerencsétlen tánciskolás egy higanymozgású rappert is megtekinthetett. A prímet persze még mindig egy kultikus Himnusz-feldolgozás viszi.

A nemzetközi celebvilágban nagy hagyománya van az élő adás közbeni beégésnek, de a kilencvenes évek szándékos önégetései után a 2000-es évek hozta el az igazi kánaánt e téren Magyarországon is. A mai napig emlegetjük például a két nagyszerű Himnusz-feldolgozásunkat Vikidál Gyula és Király Linda előadásában, de csak az utóbbi hetekben három olyan eset is történt, amikor az előadóművészet krémje jobban égett, mint a Reichstag.

SP kornyikálása

Április 21-én Éder 'SP' Krisztián a Megasztárban bizonyíthatta (volna), hogy milyen egy igazi popcsillag a színpadon. Ehelyett minősíthetetlen kornyikálást adott elő, amit utólag ő is beismert. A rajongók a Bors szerint szintén alázták őt a netes fórumokon: "Eddig szerettem ezt a számot! De hallottam így élőben most és katasztrófa mennyire nem tud énekelni Nála még nem állt rosszabb énekes a Mega színpadán!" – írta egyikük.

A zsűritag Falusi Mariann megvédte SP-t, mondván hálátlan egy feladat egy tehetségkutatóban fellépni. Maga a Nicki Minajt utáló SP megpróbált ugyan kibúvóktól mentesen nyilatkozni az esetről, de nem sikerült. "Tényleg sajnálom, ha ezzel bárkinek csalódást okoztam, remélem, a jövő heti lemezbemutatón sikerül jóvá tennem, és mindenki elégedetten távozhat a Millenárisról szombaton" – mondta a lapnak. A koncert állítólag jól sikerült.

Fluor béna mozgása

Fluor Tamás az énektudásával nem igazán tudhatott volna beégni, azonban a színpadi mozgását elégtelennek találták a rajongói. A vandálkodó Fluor egy tánciskola gáláján lépett fel május elején, ahol a kisgyerekek ugyan kívülről fújták a Gecigránát-ot, azonban a művész táncát annál hevesebben kritizálták. A rapper korrigálást ígért be fanjainak: "Elképesztő, hogy ezek a kicsi gyerekek milyen jól mozognak, a jobbtól pedig nem szégyen tanulni. Megígértem, hogy megtanulok táncolni, esküszöm: a szabad perceimet táncórákkal töltöm majd."

Majka magyaros akcentusa

Majka a szépemlékű Speakhez hasonló rapbetétet adott elő a Megasztár május 4-i adásában, illetve Farkas-Jenser Balázs éneklése közben is folyamatosan közbekurjongatott. A legtöbb kritika azonban nem az éles beleordításokat érte, hanem a perében végül felmentett Majka nagyon erős hunglish-akcentusát. Mester Tamás ezt meg is említette, mire a rapper hosszas fejtegetésbe kezdett Puff Daddyről, Ice Cube-ról és Geszti Péterről. Erre Mester csak annyit reagált röhögve. "Ezzel magyarázod az akcentust?" Még szerencse, hogy a Fluort alázó nyolcévesek nem voltak ott, mert Majka mozgása sem volt kutya.

A végén pedig következzen a beégések csúcsa, ami nélkül e témában írt cikk nem jelenhet meg: a fent belengetett Király Linda-remekmű. "Hát magyarok vagyunk, nem?"