Hamarosan kezdődik a nyári uborkaszezon a tévékben, de előtte még nagy döntők vannak hátra. Az utolsók között szombaton a Csillag Születikben is eldől, Szirota Jennifer éneke, Mészáros János Elek operázása vagy a Quantum XXL tánca lesz-e a nyerő. Mi nem vártuk meg az eredményhirdetést, igyekeztünk megjósolni a végeredményt. Segítségünkre voltak az állatvilág jósai: egy teknős, egy nyúl, egy gekkó és egy macska is.

A nagy finálék heteit éljük, nemrég fejeződött be az Éden Hotel és a Megasztár, ami után e hét szombatján a Csillag születikben is lehúzzák a rolót. A döntőbe három produkció került be a többkörös rosta után: Szirota Jennifer, Mészáros János Elek és a Quantum XXL. Eleve nagy show, hogy egy csapat is nyerhet tehetségkutatót, ami nem sűrűn fordult eddig elő. Először egyenként megvizsgáljuk a versenyzők esélyeit, majd állati jóslatokba bocsátkozunk - közjegyző nélkül.

Ki, merre, hány méter?

Szirota Jennifer, Bereg csalogánya nem újonc a csatornán, 2010-ben már beénekelte magát a legjobb 24-be. Az internet hőskorát idéző honlapjáról megtudhatjuk róla, mennyi művészeti és zenei képzést szerzett élete során, a hangjára nem lehet sok panasz. Viszont ahogy egy gonoszkodó munkatársunk megjegyezte, az RTL versengős műsoraiban nem divat az, hogy azokat ne férfi nyerje. Azonban édesapja sorsa is a lány kezében van, mivel apja veszélyes mértékben elhízott, és ígérete szerint ötven kilót lead, ha a lánya nyer. A plusz motiváció így Szirota malmára hajtja a vizet, első blikkre elég vaskos esélyt adnánk a győzelmére.

Mészáros János Elek nem kis konkurenciának ígérkezik. A pornópápa Kovira emlékeztető bajszos operaénekes, aki már az O sole mió-t is előadta, sok MILF szívét dobogtathatja meg. Az is mellette szól, amit az előző versenyzőnél említettünk: férfi. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a kapros-túrós lepényt is szerető férfi nőtlen, így szabad nála a pálya. Egyik munkatársunk gyanúja szerint a hamarosan induló RTL-es produkciót, a Gazda feleséget keres-t is ő viheti el a hátán, így nem elhanyagolható esélye van a dicső diadalra.

Szintén megtörne a jég, ha végre egy csapat nyerhetne, erre a Quantum XXL-nek minden esélye megvan. A hét fickóból álló tánccsapat fantáziadús dolgokat ad elő, és ami egy ilyen csapatnál ritkaság, egyszerre csinálják mindezt. A Blacktime Tánciskola táncosaiból rakták őket össze, és eddig elég jól szerepeltek. A döntő előtti utolsó produkciójukat a nagy Puzsér Róbert is megdicsérte: "Michael Jacksont tartom a XXI. század legnagyobb szórakoztatójának, és titeket el tudlak képzelni mögötte." Ennél nagyobb sansz a győzelemre nem is lehet.

Állati jósaink tippjei

És most következzenek az állatvilág legnagyobb jósai, akiket személyesen kerestünk fel azzal a kéréssel, ugyan jósolják már meg, ki nyeri ezt a versenyt. Kérésünket elfogadta egy nagy hírű teknős, egy visszavonult nyúl, egy szókimondó gekkó és egy mohó macska.

Rezső, a teknős volt első jósunk. Megfontolt állat lévén nem siette el a döntést, kollegánk megörökítette azért az indulás pillanatát is (ld. jobbra fent lévő képünkön). Végül Rezső mégis "gondolkodás nélkül vágtázott Sz. J. irányába" - utalt munkatársunk Szirota Jenniferre, akinek ezzel egy pont jóváírva.

Oszkár, a lógófülű törpenyúl is beleegyezett egy jövendőmondásba, állítása szerint csak a Velvetnek hajlandó már jósolni. A klasszikus antik jósokhoz hasonlóan Oszkár is elvonult életet él, jóslatát rejtekből, egy ágy alól adta közre.

Ő Mészáros János Eleket részesítette előnyben. "Nem egy sztáralkat Oszkár, na" - sommázta a nyúl visszafogottságát gazdája.

Camilla, a gekkó karakán véleményt mondott, gondolkodtunk is, hogy ezt milyen jóslatnak vegyük. Camilla "mindennemű noszogatás nélkül is azonnal elindult, mégpedig határozott léptekkel, azonnal a Quantum XXL felirathoz. Kicsit túlment, majd elhelyezkedett rajta, és egy csepp vizelettel is megkínálta" - közvetítette kollégánk az eseményt. A pisit mi voksnak vesszük, avagy egy különleges jóslatnak, így már mindenkinek van egy pontja.

Az állatok királya is jósolt, munkatársunk Flo nevű, kissé mohó macskája jutalomfalatok ellenében mondta meg a jövőt. "Csak és kizárólag korrupciós falatokkal lehetett rávenni a szajháját, hogy véleményezze a döntősöket. Hogy teljes legyen a káosz, ő Szirota Jennifert hozta ki elsőnek, majd Mészáros Elek Jánost és a Quantum XXL-t fogyasztotta el, sajnos túl gyors volt, így egy megosztott második helyet javaslok." Elfogadjuk az érvelést, de mivel csak az első helyezett számít, ezért Szirota két ponttal nyert nálunk, így a Velvet hivatalos jóslata szerint ő lesz az este nyertese.

Ki nyer ma?

Bemutattuk a jelölteket, megjósoltattuk az állatvilág legnagyobb jövendőmondóival az eredményt, most olvasóinkon a sor. A sok tipp, jóslat és alkimista szövegelés után tippeljék meg önök, mi várható a szombat esti gálán! Szirota, Mészáros vagy a Quantum tarol?