“Meglepetésként nem érhetett, hogy kiírnak a Barátok köztből, hiszen aki tisztában van azzal, miről szól ez a műfaj, az nem veheti életbiztosításnak a karakterét. A főnökeim ráadásul időben ültek le velem erről beszélgetni, és azt hiszem, hogy ennél korrektebben nem járhattak volna el. Megbeszéltük, ők elmondták, merre alakul nagyjából a történet, és ebből ilyen fordulatok következnek” - mondta a Velvetnek Németh Kristóf, akit első ránézésre a lehető legrosszabbkor írnak ki a Barátok köztből, hiszen több hír is megjelent arról, hogy gondok vannak a színházi és a rádiós munkáival.
A macsós Kertész Gézát alakító színész ennek ellenére nincs kiakadva. “Nem vagyok pánikolós típus. A Kamaraszínházban most éppúgy szünet van, ahogy az elmúlt húsz évben mindig, és mi úgy számolunk, hogy szeptembertől új évad kezdődik. Ha ősztől nem folytatódik, és kimondatik az a kultúrpolitikai döntés, hogy szűnjék meg, akkor az egy újszerű helyzet lesz, de itt még nem tartunk. Ez még nem egy lejátszott meccs.”
Németh rádiózik is, és egy ideig ott sem fizették ki rendesen, de ennek már vége. “Volt egy hosszú időszak, ameddig nem kaptam meg a fizetésemet, később pedig nagyon jó volt egyszerre hozzájutni az összeghez. Jelenleg mindenhol rendezettek az ügyeim.”
A színésznek már a barátokköztös bevétel pótlására is vannak tervei, ám ezekről nem akart túl sokat elárulni. “A jó tervek egyik ismérve, hogy az ember nem kotyogja ki őket. Eddig is voltak a színészeten kívül érdekeltségeim. Nincs hitelem, van tartalékom, ezek a mai világban elég jó kondíciók” - mondta optimistán.
Többen is távoznak
Nem Németh Kristóf az egyetlen, akitől búcsút kell vennie a Barátok közt nézőinek. A Blikk információi szerint a sorozatból négy fiatal karakter is kikerült, ezért ősztől Aradi Balázs, Barna Zsombor, Rada Klaudia és Kergyó Richárd brillírozása nélkül vagyunk kénytelenek élvezni a sorozatot. Rada helyére már biztosan Jelinek Éva kerül, Aradi Balázs és Barna Zsombor pedig valószínűleg a Színművészetin csiszolják majd képességeiket.Még nem tudni, hogyan fog lezajlani Kertész Géza távozása a sorozatból, de annyi biztos, hogy nyitva hagyják a visszatérés lehetőségét. “Most hosszú távú dolgokról van szó, de nem végérvényes a búcsú a történet alapján.”