Kozsó EFOTT-os bulijában egy nagy eső miatt lubickolt a régi időket idéző nagykoncerten. A mindig pozitív zenész az EFOTT-ra is elhozta a pozitív életérzést. Egyeseknél ez elhagyott telefont jelentett, mások szerint nem véletlen, hogy csak Kozsó sátrában volt áram a vihar alatt.

Ezres nagyságrendű rajongó várta az Animal Cannibals EFOTT-os koncertje után, hogy végre megpillantsa Kozsót és Keirát, azaz az Ámokfutókat. Közben odakint már órák óta gyűltek a viharfelhők. Sokan ugyan legyintettek rá, hisz úgyis elkerüli a fesztivált, de a koncert fél nyolcas kezdésére kitört az apokalipszis a Velencei-tónál.

Kozsóék, lenyomtak egy számot, majd a lezúduló özönvíz és a villámok kiiktatták a hangtechnikát. Kozsó és hű társa, Keira levonultak a színpadról, és jó 20 percig semmi sem történt, csak azt várta mindenki, mikor szakad le a partisátor az orkántól és a felhőszakadástól. A tömeg elszórakoztatta magát, népdalok csendültek fel, Süss fel napot daloltak a fősulisok és egyetemisták. Kozsó megjelent a színpadon egyszer meghajolni, abba is maradt a "Nincsen hangotok" skandálása.

Kényszerközönség és Ezüst eső

A folytatás frenetikus volt, a vihar hangulatos kényszerközönséget kovácsolt össze, mindenki üvöltötte a Szomorú szamurájt. Kialakult egyfajta rutin: amikor az eső alábbhagyott, sokan pánikszerűen menekültek ki a sátorból, majd amikor a vihar sokadik hulláma lecsapott, a sátor újra megtelt. Közben még kétszer ment el a hang és a fény, de volt olyan szám, ahol Kozsó közönségénekeltetéssel áthidalta a problémát.

Sokat vártunk erre a pillanatra, de felcsendült az Ezüst eső című sláger is, Magyarország történetében először élőben. Kozsó elképesztően élvezte a hatalmas közönséget, még közéjük is bemerészkedett, bár a hatást egy guminőtől nem látta munkatársunk. A koncert végén másodszor is berakta a technikus a magnóba a Szomorú szamurájt, majd őrjöngés közepette az Ámokfutók elhagyta a színpadot.

Bónuszként pedig következzen Ámokfutók Keira freestyle rappelése, csak a Velvet olvasóinak: