Még nem szerepelt indiai nő a Playboy címlapján, de ez nem lesz már így sokáig. Egy népszerű színésznő és modell, Sherlyn Chopra elvállalta a magazin felkérését, ő lesz a novemberi címlaplány. Indiában persze kiakadtak a dolgon, Chopra egy rövid ideig magyarázkodott, de mostanra a saját élete, saját döntései elvet követi.

India nagyon konzervatív, visszafogott ország, a hindu vallás követőinek életébe nem fér bele, hogy erőszakos filmeket nézzenek a tévében, vagy hogy meztelen nőket bámuljanak az újságokban. Ezért például az amerikai akciófilmekből kivágják az erőszakos jeleneteket, a sajátjaikba meg táncot tesznek, a nőknek meg nem engedik, hogy vetkőzzenek. Eddig nem is volt ezzel probléma, de egy 28 éves indiai színésznő és modell, Sherlyn Chopra nemrég elfogadta a Playboy felkérését.

A színésznő lesz a lap novemberi címlaplánya, egyben az első indiai nő, aki megmutatja a testét az újságban. Ezzel a húzással persze jól kiakasztotta Indiát, a beszámolók szerint áll a bál Chopra döntése miatt. A kritikusok két dologra panaszkodtak alapvetően.

Az egyik, hogy mennyire segít a nemi erőszak ellen folytatott harcban, ha egy indiai nő levetkőzik, miközben néhány indiai régióban rendszeresek a nőverések, nemi erőszakok. A kritikusok szerint a nyilvános vetkőzés csak olaj a tűzre, nem segíti a nők elfogadását.

A másik, hogy a Playboy tervei szerint bollywoodi szupersztárként hivatkoznának Choprára, ami egész egyszerűen nem igaz, hiszen csak néhány kisebb filmszerepe volt.

Chopra viszont úgy gondolja, hogy az ország konzervatív véleményformálói nem tehetnek semmit az ellen, hogy a fiatalok öles léptekkel haladnak egy a megszokottnál jóval liberálisabb világszemlélet felé. Chopra ebben szeretne útmutatóul szolgálni a fiataloknak, támogatni őket abban, hogy nyugodtan lazítsanak a szigorú hagyományokon.

“Én lettem az első indiai, aki meztelenül szerepel a Playboyban, és ezt senki sem veheti el tőlem” – mondta a BBC Hindinek.

A színésznő viszonylag aktív Twitteren, így jól kirajzolódik, hogyan áll a fotózáshoz. Egy darabig magyarázkodott a támadó kommentelőkre, de egy ideje már csak arról ír, hogy az ő élete, az ő döntése a fotózás, és mindenki éljen olyan életet, amilyet szeretne. Már támogatói is vannak, a családjából például a húga kiáll mellette.

Chopra egyébként nagyon vágyik arra, hogy igazi megosztó személyiség legyen. Egyrészt a fotózás környéki egyik nyilatkozatában kijelentette, hogy tulajdonképpen szívesen szerepelne szexfilmekben is.

Másrészt alig várja, hogy megmutassa a pucér képeit. Idén januárban, nem sokkal a születésnapja után megjelent a Twitter-oldalán egy pucér kép róla, de azt utána gyorsan törölték. Aztán a Playboy-fotózás után feltöltött még egy csomó pucér képet magáról, ahogy a Playboy-villa kertjében pózol emberekkel, de ezeket a képeket pedig a Twitter törölte, merthogy az oldalon nem jelenhetnek meg meztelen képek. De addigra a fotók szépen elterjedtek a világhálón.

Chopra nem számít teljes mértékben úttörőnek, mert azért akadnak már olyan indiai nők, akik többé-kevésbé levetkőztek egy-egy magazinnak. A legismertebb talán Freida Pinto, aki a Gettómilliomosnak köszönhetően világhírnevet szerzett. Ő például az Interview-nak mutatta meg meztelen testét, az intim részeket eltakarva.

Az indiai származású, de nem Indiában élő nők között viszont talán Sunny Leone a leghíresebb , aki nem is sima színésznő, hanem pornószínésznő, ráadásul egészen ismert.

A Playboy mostanában ráállt arra, hogy olyan modelleket is szerepeltessen, akik olyan kultúrából, országból származnak, ahol a nők meztelensége tabunak számít. Tavaly egy muszlim modell vetkőzött a lapnak. Ő is felháborodást keltett természetesen, akkorát, hogy még az anyja sem állt vele szóba a vetkőzés után.