Az olimpiai statisztikákban Magyarország az utóbbi játékokon tapasztalt hanyatlás ellenére még mindig jól áll, ahogy nincs szégyenkeznivalónk dögös olimpikonok terén sem. Íme néhány csinos úszó, asztaliteniszező, vitorlázó, kézilabdázó és tornász, akik vagy ott lesznek Londonban vagy ott voltak régebbi olimpiákon.

Alighogy véget ért a kockahasakban bővelkedő foci-Eb, itt az ideje rávetni magunkat a július végén kezdődő londoni olimpiára. Mivel az Eb-n a férfiak felülreprezentáltak voltak, ezért most igyekeztünk olyan nőnemű olimpikonokat összeszedni, akik kicsit többet is megmutattak magukból az évek során. Merítésünk zöme ugyan hazai, de azért a Sportgéza segítségével megnézheti, a német olimpikonok hogyan vetkőznek.

Kovács Ágnes egy olimpiai, két világbajnoki, három ifi világbajnoki és hét Európa-bajnoki aranyérem mellett akaratán kívül mást is letette az asztalra. A Sydneyben 2000-ben, 200 méter mellúszásban győztes úszónő egy reklámkampányhoz fotóztatta magát Nánási Pállal, és a végén privát célokra is kért tőle pár teljesen pucér képet. Ezek persze valahogy eljutottak a bulvárlapokhoz is, amelyek seperc alatt lehozták ezeket. Szegény bajnoknő meg csak pisloghatott, hogy mindenki megismerte a fenekét.

Pálinger Katalin rutinos olimpikon, három játékon van már túl, és a kézilabdacsapat kapusaként egy olimpiai ezüstérmet is szerzett. Ráadásul az idén visszavonult Pálingert szeretik fényképezni is. Tavaly egy meztelen mellrák elleni kampányhoz adta arcát-testét, és elmondta a Borsnak, csak ilyen nemes cél érdekében volt képes ruhamentesíteni a testét.

Detre Diana ugyan nem az a vetkőző típus, de a második/harmadik olimpiájára készülő windszörfösről szinte csak bikinis képeket találtunk online. Ami meg nem az volt, azon is csábosan néz egy szemet gyönyörködtető dekoltázs mögül. A lényeg azonban az, hogy Pekingben már ott volt a világ legjobb nyolc szörföse között, idén hátha összejön egy érem a La Manche-csatornán.

Póta Georgina sem az a vetköző típus, ráadásul a pingpong nem az a sportág, mint a tenisz, ahol a csajok elég lenge öltözékben verik a labdát. Póta csapatban és párosban is volt már Európa-bajnok, de a távol-keleti asztaliteniszezőket szinte képtelenség megverni. Póta azért Peking után most is megpróbálja, mi pedig ezt a zseniális, jól dekoltált fotót leltük róla, amivel szurkolásra csábítunk boldog-boldogtalant (ide kattintva megtekintheti).

Szepesi Nikolett már Pekingben is ott tempózott a medencében, viszont Londonban sajnos nem láthatjuk viszont. A hátúszás kiválósága mostanság nagyon kacsingat a teke felé is, de számunkra a róla fellelhető képek miatt is érdekes. Szepesi ugyanis pár éve bevállalt egy fotózást a CKM férfimagazinnak, aminek olyan híre lett, hogy még egy brazil magazinban is visszaköszöntek a képek.