Paris Hilton gyakorlatilag a francia riviérán töltötte az idei nyarát. A környék legfontosabb városaiban készültek róla fotók, miközben szinte teljesen eltűnt a hírekből. Szinte egyáltalán nem érdekes már, egy dologgal szokott mostanában szerepelni, azzal, hogy mennyire pocsék dj. Még a dj fiúja, Afrojack is beszólt neki. Talán ezeket akarta feledtetni azzal, hogy keresett egy országot, ahol még érdekes, hogy kicsit vetkőzik.

Az orosz GQ szeptemberi számában szerepel majd Paris Hilton, többek között egy félmeztelen képpel, amin egyik mellét haja, másikat a keze takarja valamennyire. Hosszú idő óta ez a legérdekesebb néhány kép a hírességről, aki az idei nyarát teljes visszavonultságban töltötte a francia riviérán.

Azt csak Paris Hilton tudhatja, hogy viszonylagos eltűnése szándékos-e, vagy simán csak arról van szó, hogy senki sem kíváncsi rá momentán. Az utóbbit erősíti, hogy ugyan az eléggé ismert GQ-nak vetkőzött, de annak a nem túlságosan patinás orosz változatában. Valamint, hogy a képeket Ellen von Unwerth készítette, aki a női erotikára specializálódott, ezek a képek viszont se nem túl nőiesek, se nem túl erotikusak. Klasszikus tucatmunkának tűnik a sorozat, mintha Hilton csak ennyit tudott volna összehozni, hogy bekerüljön egy lapba.

Megtört karrier

Az egész nyarat fürdőruhában töltötte a francia riviérán, jellemzően Cannes-ban és Saint Tropez-ban, de átugrott egy kicsit a közeli Korzikára is, a partokon ismeretlen modellek és milliárdosok oldalán bújt meg, mégsem készült róla túl sok lesifotó, és a hírekben sem szerepelt sokat. Egyszer összefutott Cannes-ban Rihanna exével, Chris Brownnal, az be is került sok újságba, ahogy együtt buliztak .

De alapvetően árnyékolta be a nyarát, hogy a nyári szünete elején fellépett a brazil Pop Music Festivalon , ahol egyrészt megmutatta, mennyire acélos lett a dj-tudása az évek alatt, hiszen elvileg hamarosan egy vérbeli house-lemezt ad majd ki, másrészt lejátszotta készülő lemezéről két dalát.

A siker elsöprő volt, Dedmau5 és Samantha Ronson (mindketten viszonylag ismert dj-k a saját műfajukban) iszonyúan kicikizte, ahogy a szintén dj Afrojack is, aki egyrészt márciustól májusig Hilton fiúja volt, másrészt Hilton készülő lemezének producere állítólag. Hilton azóta nem is nagyon lépett fel, és az új lemezéről sem tudni momentán semmit, pedig pár hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy idén ősszel jön.

Szinte csak a lemezről nyilatkozott, olyanokat mondogatott, hogy nagyon jó house-lemez lesz, amin együtt dolgozik Flo Ridaval, Snoop Doggal, sőt még a nagyon népszerű LMFAO-val is dolgozik majd egy kicsit.

Ehhez képest a legutóbbi hírek Paris Hilton zenei pályájáról arról szólnak, hogy a koreai pop egyik legismertebb alakja, Kim Dzsanghon új klipjében szerepel majd. De talán még ez sem jön össze, mert a klipről szóló közleményben azt írták, hogy Hilton mellett Jessica Alba és Scarlett Johansson neve is felmerült. A biztos, hogy az új klip 3D-ben készül majd.