Az expornós Svájcba költözött és tervei szerint felhagy a sztriptízzel. Jelenleg üzletvezetőként dolgozik egy kontaktbárban, ahol néha elcsábul, de olyankor rájön, hogy az a munkahelye.

"Kedves barátaim, ismerőseim. Elköszöntem a règi életemtől, teljesen más életem van, amit köszönhetek legjobb barátnémnak, Barbarànak és Móninak. Imádom csinálni az új munkámat, ami nem más, mint üzletvezető Swájc legjobb kontaktbárjának, de köszönettel tartozom nektek, mert mellettem voltatok és vagytok" – ezzel a szöveggel frissítette az állapotát hétfőn Alexandra Diamond, aki legutóbb Norvégiából hazamenekült, mert ott drága a kenyér és hülyén szolgálják fel a viszki-kólát.

A Velvet érdeklődésére a sztriptíztáncos elmondta, három hónapja él Svájcban, ahol igyekszik új életet kezdeni. Tervei között szerepel például az, hogy nem fogja többé ledobálni a ruháit nagyközönség előtt.

"A legjobb barátnőmnek két kontaktbárja van Svájcban, ő adta nekem a lehetőséget, az egyikben kell üzletvezetőként helytállnom. Én soha nem tagadtam a múltam, és mindig is imádtam sztriptízelni, de most úgy éreztem, eljött az ideje a váltásnak. Harminckét éves vagyok, tizenkét éve táncolok, nem csinálhatom azt örökké. Most már szeretnék más lábakon is megállni. Igenis meg fogom állni a helyem, mert nincs lehetetlen" – magyarázta Alexandra Diamond.

Müller Attila és VV Jerzy exe a nagy változás mellett még mindig szingli. Mint mondta, szüzességi fogadalmat nem tett, de sok minden átértékelődött benne.

Lesz még itt sztriptíz?

"Most más pozícióban kell megállnom a helyem. Néha kísértésbe esem, de tudom, hogy nem tehetem, és végül nem csábulok el. Elvégre is a munkahelyemen vagyok, ahová nem pasizni, hanem dolgozni járok" – szögezte le az expornós.

Diamondnak egyébként nem ez az első próbálkozása, ami a váltást illeti: Müller Attila menyasszonyaként korábban már az osztó szakmát is kitanulta, akkoriban a műsorvezető miatt lett volna hajlandó végképp feladni az erotikus munkát.