horoszkóp

Király Lindát nem érdekli a súlya

2012.10.03. 10:20
Az énekesnő végre összeköltözött vőlegényével, most már mindent Budapestről intéz, mert a család legalább olyan fontos neki, mint a zenélés. Egyre sikeresebb dalszerzőként is, Franciaországban nagyon befutottak a számával.

“Végre úgy alakítottuk, hogy legyen Budapesten egy bázisunk, és innen utazgatok” – mondta a Velvetnek Király Linda, aki kis tolódás után végre tényleg összeköltözött vőlegényével, Huszka Zsomborral, akivel ezzel sok problémát sikerült áthidalni: “Volt, hogy 3-4 hónapig nem is láttuk egymást, pedig három éve vagyunk együtt. A párkapcsolatom és a családom ugyanolyan fontos, mint a karrierem.” – mondta az énekesnő, hozzátéve, hogy az életmódjából fakadó vitákat könnyű elkerülniük, mert Huszka nagyon értékeli, ahogy ennyire szívből csinálja a zenét.

Bár néha kicsit eltűnik a nyilvánosság elől, úgy tűnik, hogy építgeti magát: “Két éve kezdtem dolgozni a Fugeeszel, elkészült a lemezanyag és azóta is együtt dolgozunk” – oszlatta el Király azokat a pletykákat, amik szerint egy lányzenekarba válogatták be. “Az eredeti Fugees-tag Pras Michel van benne, Roy Hamilton és én vagyok az énekeső. Nem tudom, honnan jött, hogy ez a lánycsapatos hír” – értetlenkedett kicsit. A lemezanyag fel van véve, az Eurovíziót is megjárt Untried című dal már hallható a rádiókban, de maxinként haladnak, bár még rá is várnak utómunkák.

Az énekesnőnek egy ideje beindult a dalszerzői karrierje is, ami jelenleg olyan jól megy, hogy Bob Sinclair Groupie című dalára rá is mozdult a francia tánczenei színtér: “Hihetetlen volt, három éve alapítottam egy zeneszerzői csapatot, megírtunk száz dalt, a Groupie-t például két éve. Megkeresett minket Bob Sinclair, elmondta az elképzeléseit, hozzáformáltuk a dalt, és annyira sikeres lett, hogy már a következő dalán is együtt dolgozunk. Óriási lehetőség ez, és szóba került pár hasonló kategóriájú név is, de erről még nem mondhatok semmit, csak hogy egész szépen mennek a dolgok.”

Király Linda testsúlya állandó téma most is, ami különösen azért érdekes, mert az énekesnő közel sem foglalkozik ezzel a kérdéskörrel annyit, mint amennyit az erről megjelent cikkek sugallnak: “16 éves korom óta küzdök a súlyommal, soha nem volt titok. Nem is voltam soha nádszálvékony típus, de én énekesnő vagyok és nem modell, az emberek azért jönnek a koncertjeimre, hogy énekeljek. Két éve volt egy húzósabb probléma, kijött rajtam egy pajzsmirigy-probléma és egy hormonális felborulás, de most szép lassan helyrehozzuk. Majd visszafogyok, de nem ez a fő téma az életemben.”