Michelle Obama szeptemberben férje egyik kampányeseményén szerepelt, de minket most ne mindennek politikai vonatkozásai érdekelnek. Mint a Jezebel írja, Barack Obama felesége egy szürkéskék árnyalatú körömlakkot kent fel, amely megjelenésétől rövid idő alatt szimbolikus jelentőségű lett. Az Obama-szimpatizánsok, életkortól függetlenül most mind ugyanilyen színűre festik körmeiket (az elnök amúgy is kék színekkel kampányol).
A New York Times arról számolt be, hogy Margo Lion producer a rendezvény után egyből köremailt küldött a szintén Obama-szimpatizáns barátainak, arra buzdítva, ilyen lakkot használjanak, „szemléltetve a first ladyvel és az elnökkel vállalt szolidaritásukat a mai naptól egészen a választásokig". A kérdéses árnyalatot egyébként az Artistic Nail Design forgalmazza, a neve Vogue, és már minden készlet elkelt belőle.
És van itt még valami, ami divatforradalmat indított el: Christina Hendricks mellei. Mint a Daily Mail írja, a mellnagyobbításra vágyó nők mostanában olyasmit kérnek, mint az övé. Garrick Georgeu plasztikai sebész conical implantsnek, vagyis kúpos formájú implantátumnak nevezte a beültetendő kelléket – elmondása szerint az utóbbi tizennyolc hónapban már páciensei 60 százaléka kért ilyet.
„Egészen két évvel ezelőttig mindenki anatómiailag formált implantátumot ültettünk be, amelyek kerek, már-már rajzfilmszerű hatást értek el. [...] Pácienseim többségének a korából adódóan, vagy a szoptatás miatt miatt ereszkedett meg a melle, a kúpos forma tehát ideális számukra. Azért jó, mert felül is kiteljesíti a mellüket, így keltve természetes látszatot, olyat, mint Christina Hendricksé."
Nem rémlik? Íme, egy galéria, emlékeztetőül, vagy inkább szemléltetésül.