Az első adás alapján a TV2 Voice-a inkább a második esélyek műsorának tűnik, mint tehetségkutatónak. Ennek ellenére volt olyan pillanat, amikor az ember tényleg meghatódott, például Mohamed Fatima és Caramel életének párhuzamán, és olyan is, amin teljesen felháborodott, mint Mező Misi csajozásán és hónalján.

Ducipornós, megasztárosok és Rúzsa Magdi testvére is megpróbálta

A Voice első magyarországi műsorában a bőrmellénybe öltöztetett Mező Misi hónaljából láthattunk a legtöbbet. A Magna Cum Laude énekese kicsit feltűnősködött, egyik mester sem izgett-mozgott annyit a székében, mint ő. Ennek hála tényleg minden alkalommal, amikor a kamera mutatta, megcsodálhattuk trimmelt hónaljszőrét. A műsorban újdonság, hogy a Twitteren lévő posztok némelyike feltűnik a képernyőn – például Mező Misi üzenete is látható volt pár pillanatra, arról írt, hogy szerinte kár volt kiejteni az egyik jelentkezőt, megbánta. Az mindenképp érdekesség, hogy az előválogatás nem élő műsor, Mező Misi pedig a péntek esti időpontban nagy valószínűséggel koncertezett. Szóval egyelőre érthetetlen ez a Twitter-dolog, ráadásul a legtöbben arról írtak, mennyire unalmas a műsor.

Elvileg semmiben sem kéne, hogy különbözzön a külföldi műsoroktól, valami mégis hiányzik. Az első adás kicsit olyan volt, mintha a TV2 egy fiatal, induló csatorna lenne, ami élete első tehetségkutatóját készítette volna, a kilencvenes években. Még a színek is egész másak, mint amiket az amerikai Voice-ban látni. Az adás a mesterek dalával kezdődött, ami a Magna Cum Laude-LGT mashup volt, és egy gyors szabályismertetés után el is kezdődött a lényegi rész, jöttek a versenyzők. Azt már lehetett tudni, hogy a műsor készítői a tutira mennek, és maguk hívják a profi énekeseket. Habár lehetett online jelentkezni, a nép egyszerű embere, aki nézi a műsort, azt hiheti, sosem kerülhet be, csak valakik kerülnek be még az előválogatóra isköszi. Mint a ducipornós Wonder Tracy, aki vállalta szakmáját, vagy Rúzsa Magdi testvére és a jazztanszakon végzett Gájer Bálint, akinek Michael Bublé Tribute zenekara is van.

A második esélyek műsora ez inkább, mint tehetségkutató

Az első énekes, Bakonyi Zsolt egy White Stripes számmal annak ellenére azonnal továbbjutott, hogy mi nem láttunk benne semmi extrát, a mesterek mégis önkívületi állapotba kerültek. Mint például Mező Misi, aki a TV2 Keresztes Ildikója, és mindenkibe szerelmes. A drámák ebből a showból sem maradtak ki: Pleszkán Écska édesapja ugyanis meghalt, a nagyon hippi külsejű lány pedig tovább is jutott és Somlót választotta mesterének. Megmutatta magát Rúzsa Magdi nővére is, aki úgy nézett ki, mintha lenyelte volna húgát, de a mestereknek ez nem volt elég – Caramel szerint átlagos volt, szerintünk átlagon aluli. Akadt meglepetés is, mivel indult a versenyen egy 16 éves ikerpár, Caramel és Mező Misi nagy örömére pedig mindkét lány továbbjutott egész jó hangjukkal és egyikük bugyivillantásával együtt.

Lenyomhatja a Voice az X-Faktort?

Kicsit olyan a Voice, mint egy jóminőségű second hand bolt, egy igazi second chance műsor, mivel sorra jöttek (és nyilván jönnek majd) a valahonnan már ismert arcok. A jazztanszakos Gájer Bálint, aki már indult a Megasztárban, Schwartz Dávid, aki szintén a Megasztárban indult korábban, de fellépett már a Fábry showban is, illetve megjelent a Fekete vonatból ismert Mohamed Fatima. Az ő fellépése egy kínzó kérdést feszeget csak: nem világos, hogy Mező Misi vagy Caramel mégis mitől több, mint ő - reméljük, ez a műsorban kiderül majd, mégis mi keresnivalója van egy tehetségkutatóban. A Londonban felszolgálóként dolgozó Fatima Caramel számával indult, és természetesen mesterének is őt választotta. A Voice végeredményében nem egy klasszik tehetségkutató, inkább egy második esélyt nyújtó műsor, és bár döcögősen indult, lehet ez még tényleg jó is.