A TV2 celebuniverzumának nagyasszonya, Liptai Claudia regényt írt, ami Az álomnő címet kapta. Üdítő változatosság, hogy nem egy harmincas szingliről szól, aki elmegy a vérbe, hogy ott megvilágosodjon, és visszajöjjön, és azt az olcsó húzást is kihagyta, hogy Károlynak keresztelje férfi főhősét, ha már exe, Gesztesi Károly Lendvai Klaudiának keresztelte a saját hősnőjét.
Szerencsére Liptai nem érzi azt, hogy ő most hirtelen írónővé változott. „A könyvírás ötlete onnan jött, hogy az emberek [a kiadója] elkezdtek hinni bennem, és ettől én is elkezdtem hinni magamban. Eleinte szkeptikus voltam, nem hittem, hogy képes lennék nagyobb ívű dolgot írni – korábban babanaplókat írtam, az csak egy oldal volt egy újságban, de mégis iszonyatos munka volt. Maximalista vagyok: alighogy leírtam valamit, mindig elkezdtem agyalni, hogy jó itt ez a szófordulat? Eléggé szofisztikált? Nem túl sok? Aztán amikor felvetették, hogy mi lenne, ha fikciót írnék, felvetettem, hogy talán egy bevásárlólistát sem tudok megírni" – mondta a Velvetnek.
A koncepciója is egyszerű volt: olyat írt, amilyet olvasni is akart. A végeredmény egy romantikus főszállal súlyosbított kalandregény lett. Liptai kávéházakban alkotott, bevallottan kommerciális – angolszász krimit és Jane Austent kedvelő – ízlésének megfelelő kötetet. „Komolyabbat nem, abba belepusztulnék, és az egy másik szakma. Ez meg részemről inkább merészkedés. Nem akartam egy olyan gondolatot mögé rakni, amire aztán felültetem a könyvet. Ez hazugság lenne, ez a könyv nem így született, és nincs több célja, minthogy szórakoztató legyen. Inkább jó iparosként gondoltam erre a könyvre – a végén is került bele új karakter, mert éreztem, hogy itt vagy ott még kéne valami."
Nem magáról írt
Önmagát sem rokonítja a főhősnőjével, leszámítva, hogy Novák Annára éppen csak egy zongora nem esik a regényben, és Liptai is nagy túlélőnek tartja magát. „Annyi minden történt már az életemben, amennyi másnak öt élet alatt sem, és ezt nem pozitív vagy negatív előjellel mondom. Ami megtörtént, az megtörtént, azt le kell zárni, meg kell siratni vagy bánni, vagy azt kell mondani, hogy így volt jó, ahogy volt, de elmúlt. A most a fontos." Állítja, semmit sem bánt meg, és örül, hogy összejött neki a könyv, mert „sok ember egy egész életen keresztül hezitál, hogy, merjen-e valami újba fogni, mert »jaj, mit fognak mondani«. Ha nem tetszik, én akkor is megcsináltam." Kritikusi aléltságot nem remél, de szeretné, ha olvasói egy kicsit nem a sárgacsekkekre gondolnának.
Más ismertemberek könyvét nem kritizálná, mert ha valaki bele mert vágni a könyvírásba, azt már elismerésre méltónak tartja. "Megítélni, hogy jó vagy rossz, úgyis nagyon sok ember fogja. Nem ítélkezem mások felett, de van, akinek nagyobb szerencséje volt ezzel. Szerintem bátor ember, aki bele mer vágni újba. Nem muszáj ezért szeretni, de tisztelni lehet."
Ki az a Liptai Claudia?
Állítja, sokszor megdöbbenti, ha megtudja, mások milyennek látják, mert hajlamos azt hinni, hogy mindenkinek annyira lejön, milyen ember ő, mint a körülötte élőknek. „És nagyon nem. Sokszor piedesztálra emelnek, de nem tudom, szeretnék-e Karády Katalin lenni, akit a Vígszínház igazgatója anno azért büntetett meg, mert felszaladt egy szem a harisnyáján, és úgy ment dolgozni. Ezt pedig nem engedheti meg magának egy színésznő, akit a nép imád. Nagyon szeretek a közértben a pénztárossal beszélgetni, de van egy távolság, amit azért szeretnék megtartani. Pontosan úgy, mint bárki más. Nálam ezt talán azért nem értik meg, mert úgy érzik, hogy ismernek, hiszen ott vagyok az otthonukban, benne a dobozban. Hogy én mit gondolok arról, hogy mások mit gondolnak rólam? Azt sem értem, ha imádnak, és azt sem, ha utálnak. Tényleg nem ismernek."
Hogy ezek után a nyilvánosság számára látható képben hány százalék a valódi Liptai Claudia, azt csak a jóég tudja, ebben az ő válasza („Száz. És nulla is.") sem segít. „Nem látják, amikor lemászom a színpadról. És nem tudom, hogy kell-e, hogy lássák. Az a kérdés, hogy kellenek-e ikonok, és kell-e porba húzni valakit csak azért, mert attól jobban érzem magam." Pont ezért inkább csak jót mond mindenkiről, mert hiszi, hogy az embereket, és a véleményüket meg lehet változtatni, hátha lesz a jónak is hírértéke.
A személyes hírértéknek persze megvan az ára. Például az is, hogy a nyilvánosság olyan ügyeivel is foglalkozik, amelyek nem arról szólnak, mi mindenhez ért. Október 30-án esedékes tárgyalását most annyival kommentálta: „az idézést átvettem, a tárgyaláson meg fogok jelenni és a bírói végzést tudomásul fogom venni".
Egy biztos, a trademark-vörösből trademark-szőkévé vált Liptaival egy agresszívabb stylist sem kekeckedhet eredményesen. „Korán megtanultam, hogy csak akkor érzem jól magam, ha önazonos vagyok azzal, ami rajtam van. Ebben elég erős az akaratom, tudom, hogy a tévében nem vagyok egy egyszerűen öltöztethető ember. Még azoknak a nőknek is számít, hogy aznap éppen hogy néznek ki, akik amúgy azt mondják, a külsőségek nem érdeklik őket. Ezért például a Tescóba se járok csak úgy, szakadtan. Fontos, hogy megadjuk a tiszteletet a párizsinak!"