A muzsikusokat ugyanúgy elkaphatja a cifra gyomorrontás, mint bárki mást. Justin Bieber és Lady Gaga színpadi hányása csodás apropót adott ahhoz, hogy egybegyűjtsük az ilyen eseteket, fejet hajtva a zenészi nagyság előtt. Hisz a koncert sosem szakadhat félbe. Csak erős gyomrúaknak ajánlott tartalom!

Mivel a zenészek is emberanyagból vannak, ezért olykor ők is le szoktak betegedni. Az is közhelynek mondható nagy igazság, hogy előfordul olyan eset, hogy mindenképp fel kell lépniük, mindegy, hogy milyen állapotban vannak épp. Ilyenkor nem számít betegség, rosszullét, gyomorrontás, bélcsavarodás, ki kell állni, kiszolgálni a közönséget. Aztán ha jön valami, gyorsan ki kell csapni, majd a show-nak tovább kell görögnie.

Justin Bieber szomorú apropóját adta, Lady Gaga pedig sajnos lekopírozta, milyen amikor egy túlhajszolt zenész a hányásba énekli magát. Ugyan ezekről az esetekről nem találtunk értékelhető videókat, de Rihanna is hányt már színpad mellett, Lisszabonban 2011 decemberében. Ő azonban előtte leugrott a színpadról, ahogy Miley Cyrus is így mentette meg a show-t. Taylor Momsen azonban hősiesen ellenállt a rókának, bár sokszor csak a playback vitte tovább a számot egyik koncertjén.

Barcelona katalán népe is megtapasztalhatta, milyen egy jó féle celebhányás. Mint említettük, Lady Gaga is meglepte rajongóit október eleji koncertjén egy adaggal. A videón jól látható, amint valamiféle emelvényen sétál, és egy férfi táncos már várja őt. Az énekesnő ekkor hátat fordít a közönségnek, meggörnyed, két részletben elintézi a rosszullétet, majd táncol tovább. Az eset profizmusát jól jellemzi, hogy a táncos is csak a másodperc töredékére állt meg, majd nyomta tovább a koreográfiát.

Justin Bieber szülőhazájában, Kanadában egy fiú óriási dobszólót nyomott le egy nagyzenekari koncerten Victoria városában. A sráccal azonban nem volt minden kerek egészségileg, a szóló után elkezdte ugyan kísérni a zenekart, de egy ponton megtorpant a ritmus és kiszökött a róka a fiú szájából (1:10-nél). Egy másik zenész sietett a segítségére.

A hardcore-abb rockzenészek lazán kezelik a szcénára oly jellemző hányást. A Slow Children nevű zenekar klubkoncertet adott valahol a világban, amikor gitárosuk, Mike Cantrell megadta magát a gyomrának, és pengetés közben csobbantott egyet. (A lejátszó bal oldalát kell figyelni, csak rövid időre látszik a tünet.)

"Betegnek éreztem magam" – szólt a Ten Foot Spew nevű (talán ausztrál) zenekar egyik számának első sora egy komment szerint. Az énekes maga rakta fel az évekkel ezelőtti videót, amin hatalmasat rókázik, majd a gitárt elhajítva lesprintel a színpadról. Viccesen hozzátette a kommentárban, ezen a melbourne-i színpadon egykor az AC/DC is játszott.

2010-ben töltötték fel a svéd hörgőmetál-zenekar ezen élő fellépésének felvételét a Youtube-ra. A video a rockerek elszántságát és döbbenetes tűrőképességét szimbolizálja. A hörögve éneklő énekes dob egy rókát, majd ugyanúgy folytatja a hörgést. Fantasztikus sportteljesítmény.

A sorból némileg kilóg a rapper Eminem teljesítménye, de azért idevág a téma. Egyik 2010-es élő show-ján nagyon ügyelt a látványra: egy magasra elhelyezett vécékagyló előtt térdel, és kihangosított okádás hallatszik a nézőtéren. Miután látszólag kihányta magát, belevág a rappelésbe. Lehet, hogy Justin Bieber is ezt irigyelte meg és másolta le.