A The Voice utolsó meghallgatásának legutolsó bejutója egy amerikai lelkipásztor fia lett, aki egy gospel számmal nyerte el Caramel tetszését. Henderson Dávid egy 17 éves gimnazista kissrác, aki 12 éves kora óta arra készül, hogy popsztár legyen. Bejutása a The Voice-ba nagyon emlékeztet arra a forgatókönyvre, ami a műsor angol verziójának utolsó meghallgatásán is történt.

A magyar The Voice nemcsak az alapkoncepciót és a díszleteket vette át teljesen az amerikai és az angol verzióból, hanem a műsor komplett forgatókönyvét is. Mármint teljesen. Mindent, szinte szóról szóra. A mesterek is mind ugyanazokat a karaktereket hozzák, például az angol Voice-ban mesterként szereplő Will.i.am szerepét itthon Caramel tölti be, akinek az utolsó meghallgatásra, úgy néz ki, ugyanazt a könnyekkel teli szövegkönyvet adták oda, mint a Black Eyed Peas frontemberének.

Elérzékenyülés, állva taps

A meghallgatás végére már csak az ő csapatába hiányzott egy énekes, ami miatt mindenki egyre feszültebb volt, Caramel pedig kitartóan, de idegesen várta a csodát, és utasította vissza a jobbnál jobb hangokat. Ugyanígy tett Will.i.am is az angol verzióban, ahol a végén megjelent egy gospel kórusban éneklő férfi, Will.i.am azonnal nyomott, mindenki elérzékenyült, a mester pedig szeretetről és Istenről beszélt. Valami nagyon hasonló történt a magyar Voice utolsó meghallgatásán is.

Megérkezett Henderson Dávid, egy amerikai lelkipásztor fia, a 17 éves gimnazista kissrác, akiről első ránézésre nem mondaná meg senki, hogy van hangja, és hogy olyan hangja van, hogy ő legyen az a csoda, amire Caramel várt, vagy amire utasítást kapott, hogy várjon. De mégis ez történt: bejött a vézna szőke fiú, elkezdett énekelni egy gospel számot, mindenki elájult, Caramel pedig már nyomta is a gombot. A mester az előadás végén könnyes szemmel kereste a szavakat: "Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy. Először tapsoltam állva valakinek. Úgy éreztem, hogy ki kell, hogy várjak a csodára. Egy olyan üzenettel érkeztél, amire a mai világban óriási nagy szükség van – és most előre is elnézést ezért, – de elhoztad az őszinte szeretetről az üzenetet. Ezen Isten fénye átragyogott. (...) Reményt hoztál nekem."

A gimnazista Henderson 10 évesen is popsztár akart lenni, és már az általános iskolában is Backstreet Boyst hallgatott, akik szerinte alázattal csinálták azt, amit. “Hallgattam negyedikben a Backstreet Boyst, hogy milyen menők, nőcsábászok, énekesek, de hogy mégis egy alázatot képviselnek, ami számomra az egyik legfontosabb dolog. Akkor eldöntöttem, hogy énekes leszek” – mondta a Velvetnek Henderson Dávid, aki nem tudta, hogy az utolsó helyért énekel. “Fogalmam sem volt róla, hogy én az utolsó helyért küzdök. Mielőtt bementem volna, kértem öt percet, hogy összeszedjem magam, és mire visszamentem, akkor már nem volt ott senki, egyedül csak én. Egy kicsit elkezdtem parázni, mert ugye utolsó nap volt. Azon gondolkodtam, hogy mi van, ha már beteltek a csapatok, és már nincs is hely” emlékezett vissza a meghallgatás előtti pillanatokra a 17 éves fiú, aki örült, hogy most visszanézhette magát a műsorban, mert a sokktól, hogy bejutott, nem emlékezett a mesterek kritikáira.

"Nem csak egy hülyegyerek vagyok"

Más tehetségkutatóban nem próbálkozott, mert eddig nem gondolta magát elég érettnek hozzá, de szülei még most is féltik. “Attól félnek, hogy esetleg lehordanak, vagy csúnya dolgokat mondanak rám, de ez ezzel jár. Szerintem amit képviselek, vagy amit szeretnék képviselni, az nem rossz. Ők is tudják rólam, hogy nem vagyok rossz, és nem csak egy hülyegyerek vagyok, hanem ezt komolyan gondolom” − mondta Henderson, akiről egyre nehezebben hisszük el, hogy tényleg csak 17 éves. “Nem szeretném, hogy ez az egész siker megbabonázzon. Persze örülhetek neki, hogy ez megtörtént, de beképzelt nem leszek, maximum büszke magamra, hogy ezt 12 évesen már kiterveltem. Azért ezzel a dallal indultam, mert úgy éreztem, hogy hasonló lekületű, mint én. Kicsit gospeles, és mivel ebből a háttérből jövök, úgy éreztem, hogy át tudnám adni ezt a dalt” − magyarázta Henderson, aki már korábban is énekelte ezt a számot különböző rendezvényeken.

“Magamtól is Caramelt választottam volna. Benne olyan alázat van, hogy az példaértékű. Nagyon jó vele együtt dolgozni. Komolynak látszik, de amúgy egy nagyon vicces ember, kedves és őszinte személy. Ha valamit elrontunk, akkor azt is építően mondja. Jó mester, és egy olyan személy, akivel meg tudod beszélni a dolgokat” − mesélt az énekes a mesteréről, aki ezek szerint jól felkészítette őt a következő műsorra, amiben már a párbajokat láthatjuk majd.

Őszinte volt a meghatódottság?

“A barátaim büszkék rám, és támogatnak. Számomra fontos, hogy azokat az embereket, akiket szeretek, ne veszítsem el. Ők emlékeztetnek arra, hogy én én vagyok" − mondta a korához képest komoly gondolatokkal rendelkező fiú, aki természetesen már a lányok iránt is érdeklődik, de nem sokat árult el erről: "Van egy lány, akit kiszemeltem, és viszonozza is, de ezt nem akarom nagydobra verni.”