Kovács István argentin étterme nem akármilyen celebek gyűjtőhelye, hanem igényes úriemberek törzsplacca. Kokó vétlenként megúszta tavaly nyári balesetét, a magát a legkevésbé sem celebnek tartó exbokszoló azóta is sportműsorokat vezet és jótékonykodik Etiópiában. Puzsér Róbert is a kollégája, aki szerinte nem mond nagy hülyeségeket meccs közben.

"Ez nem is kérdés, szerencsére két hónapos határidő után meg is érkezett az ítélet. Őt, azt hiszem hat hónapra tiltották el a vezetéstől és pénzbírságot is kapott, én meg vétlen szenvedőként természetesen semmit" – mondta a Velvetnek adott interjújában Kovács 'Kokó' István a 2011.  nyári balesetéről. Akkor a 7-es főút budapesti szakaszán ütközött két másik kocsival, de "egyértelmű volt a becsapódás nyomából, hogy az én kerekemet ütötte ki, neki pedig az autója orra tört". Senki sem volt ittas, és a rendőrök egy óra, az újságírók negyedóra alatt kiértek a helyszínre.

Kovács elmondta, a tulajdonostárs-váltás után jól megy az argentin étterme, a La Pampa. A korábbi Boxutca étterem profilváltása is az új társ fejéből pattant ki. Úgy tudja, hazai celebek ritkán fordulnak meg a Pampában, "a mi celebjeink – és most nem bántva a celebeket – inkább járnak partikra, ahol lehet ingyen enni-inni" – mondta. Persze van pár elegáns úriember is a magyar celebvilágban, de "ilyen VV, BB, DD, CC szereplői meg az összes Faktor-győztes, ők nem ebbe a kategóriába tartoznak, nekik nem biztos, hogy ez az igényszintjük" – tette hozzá.

"Azon kevés 'celebek' közé tartozom, akinek a gyermekét nem látta senki, akinek a felesége olyan, mint Columbóé, tehát nem látta senki, a lakásomban, házamban soha nem járt se fotós, se televíziós kamera. Én magamat nem adtam el olyan műsorhoz, amely nem felelt meg annak a szakmai elvárásnak, amit én elképzeltem, nem főztem, nem táncoltam, nem mentem jégre" – sorolta az érveket az ellen, miszerint ő celeb lenne. Hozzátette, a megélhetési celebeket sem tudja feltétlen elítélni, "megértő vagyok azokkal a művészekkel szemben, akik a megélhetésük érdekében akár lemennek olyan bulvárba is, ami az ő saját színvonaluk alatt is."

Kovács rengeteg posztot betölt, kevés szabadideje van, de állítása szerint a családja már sportolói korából hozzászokott ehhez. "Néha szoktam kitépni egy-egy napot az életemből, és akkor azt mondom, ma csak magammal foglalkozom, de ez ritkán van" – elemezte sűrű programját. Egyik fő munkaköre a műsorvezetés a SportKlubon, ahol egy olasz focis adást irányít. Olasz meccseket Puzsér Róbert is közvetít, meg is kérdeztük Kovácsot, mi a véleménye az ellentmondásos figuráról. "Tudom, hogy megosztja az embereket, ugyanakkor azt nem lehet tőle elvitatni, hogy tényleg sok információval rendelkezik, és el nem vesz egész biztos a mérkőzéstől" – magyarázta, hozzátéve: "Szemmel láthatóan, amiket mond, azok nem nagyon nagy hülyeségek, maximum csak egy oldalról világítja meg, mert valóban elég erős Juventus-szurkoló".

Kokó hírnevét az Ökumenikus Segélyszervezeten belül is kamatoztatja, mint jószolgálati nagykövet, most is városszerte látni a plakátjait az adventi gyűjtések kapcsán. Etiópiában is járt az egykori bokszoló, "itt veszélynek nem voltunk kitéve, legfeljebb fertőzésveszélynek, mert az a közeg, ahova érkeztünk, az valóban nagyon messze van az európai nívótól". Etiópiában a vízellátást igyekeznek megoldani.