-
Krisz a végére értékel és díjakat oszt
"Örökös legjobb WTF: Somló Tamás
Legidiótább nyerítés/viselkedés (opcionális): Malek Andrea
A Lélekdonor: Caramel Ferenc
Örökös ÁLLÓ tag: Mező Mihály.
Szabó Kimmel akkor a legjobb ha énekel, tehát legközelebb dalolva felkonfoljon, voltak igen gyenge pillanatai, de amúgy van benne potenciál. Egyébként meg sokkal jobb volt a felhozatal, mint az X-faktorban, a zsűri is jobb volt mint ott (ami azért annyira nem nagy kunszt), de még mindig nem olyan jó, mint a Novákkal kiegészült Megasztárban volt. Így, hogy most négy emberre lehet szavazni eléggé nem jó, mert mindenki csak Bálintról meg Dénesről beszél, ami méltánytalan Dáviddal meg Viktorral szemben, mert azért sztem ők sem voltak rosszak. Bálintnak kéne nyernie, de sanszos, hogy ez sajnos nem így lesz. Hiába, Dénes annyira jól néz ki, hogy az már a nevetséges szintet súrolja. Amúgy ironikus, h a Voice úgy indult, hogy itt a HANG lényeg, erre egy fiú fogja megnyerni, azért, mert SZÉP" – értékelt Krisz.
Ahogy sejteni lehetett, a mély hangú tinédzserálom, Pál Dénes nyerte meg a Voice-t. A második Gájer Bálint lett, a United neki szurkolt, így Pély Barnáék most nagyon gyászolnak. A harmadik helyen Nádor Dávid végzett, a negyedik Weisz Viktor lett. Így alakult a Voice döntője percről percre.
-
Élőben minden kiderül
Például az, hogy a négy döntős közül Weisz Viktornak van a legjobb hangja. A közönség is most volt a leghangosabb.
-
Azt, ahogy Somló rappel
nem hiszem el teljesen. Kicsit doomos húzása volt. Nem véletlenül tartozik egy korosztályba Ozzy Osbourne-nal.
-
Aaa-nak nem jött össze a Skype-randi
"Nem gyött szkájpra. Bizonyára Ópályiban is bódít és odaszegez Kimmel illata. Sört iszok, volyszt nézek..... Amit mondtam, megmondtam. Nem megmondtam?" – számolt be a fejleményekről Aaa.
-
A Jacko dzsekit miért erőltetik mindenkire?
Bereczki Zoltán alapkelléke az, ami Weiszen van, legalább 30 db piros bőrdzsekije lehet a gardróbban. Több tehetségkutatóban is alapkellék a bőrdzseki, amit egyébként Michael Jackson viselt például a Beat it-ben, és kábé mindenhol mindig.
-
Olvasóink eddigi szavazatai alapján:
- A Voice jobb, mint az X-Faktor;
- Pál Dénes fog nyerni;
- Ugyanakkor Pál Dénes és Szinetár Dóra unalmasak voltak;
- Tökmindegy, hogy milyen nyelven énekelnek;
- Meju bugyiban rohanja le Szabó Kimmelt;
- Pély Barna írjon dalt a Voice-ról.
-
Dórinak duettet küldtek
"Pál Dénes és Mező Misi duettjét H. Lajos küldi szívből Dórinak" – üzenik az Árkádból. Jó, hát ilyen szívküldi is lehet, küldjenek nyugodtan emailt.
-
Olajos Ponty a ködben
A TV2 nem tud leszakadni a ködről, mostmár tényleg mindent beborít. Úszunk a ködben, az olajos pontyruhába öltözött Malek is, Nádor is.
-
Na jó, kávét valaki? - hangzott el a buliban
A 10 fős buliban valaki a Facebookon kalandozik, valaki kérdezi, ki kér kávét, és csak akkor figyeltek fel a tévére, amikor meglátták Malek Andreát a pontyruhában. Többek szerint terhes, minimum négy hónapos, de valaki azt is mondta, Liptai Claudiát rejthette el a pontyszerkója alá. Viszont nagyon jó hangja van.
-
Mumpszos Majka
„Weisz Viktor olyan, mint a tíz évvel ezelőtti Majka, mumpszosan. Malek Andreát látva olyan érzésem van, mint karácsony előtt, mikor a tükörponty felébred a zacskóban és hirtelen nemtom, mivel basszam megint fejbe" - nyilatkoztatta ki Hódos Hajnalka (blogger, számos Hogyvolt és Percről-percre szerzője) a Facebookon.
-
Mező a saját dalával rugdossa a győzelemig Pál Dénest
Mező Misi a saját együttesének legismertebb dalát énekli Pál Dénessel, akinek a stúdióban szinte egyáltalán nem lehet hallani a hangját, a mester lazán leénekli a kékszemű fiút.
-
Misi énekel!
Mi is így szoktuk tanítani a gyerekeket énekelni. Ha nem megy, énekeljünk együtt.
-
Az első, amit mindenki dalolgat - Mező összehozta
Mező Misinek a műsor vége felé sikerült az, ami eddig senkinek - meg a whiskey-knek és pezsgőknek -, végre mindenki énekelget, és mozog, és felhangosították a tévét. Pál Dénesnek halovány a hangja Mező mellett. Ülnek a fiúk a salgópolcon és Mező izzad a tengerész szettjében.
-
Budinak küldik Mező Misiék duettjét
Mező Misi és Pál Dénes duettje nagyon népszerű, Dóra után Bubi is megkapta. "Bubinak küldöm bubiföldre a Magnától a videki sanzont" – írta Arnold.
-
Betojás
Pál Dénes kicsit be van tojva. Mondjuk mi is be lennénk.
-
Mi van itt?
Ma mindenki csillog? De komolyan, Pál Dénes Stones-pólója is ki van rakva flitterekkel, vagy csillámokkal, vagy csiganyállal, vagy a fene tudja. És ott a háttérben is látok egy csillogó darazsat.
-
Gábor ismét értékel
"Pál Dénesnek ott lenne még Leonard Cohen és Tom Waits. (vagy az nem kóser manapság?) Meg ugye Nick Cave volt már De legalább azt a két tercet megszólaltatták a dalban. ("harapok egyet a lángosba...") És Misi is megszólalt, mint aktív front ember... A szokásos koncert klisé... Caramel-Gájernek vinnie kell mindent (talán ők nem mennek el a kommerszbe)" – foglalta össze véleményét Gábor.
-
Bréking: megvan a dal refrénje!
Pély Barna a szavazatoknak megfelelően a Voice-ról ír dalt, pisilés közben kitalálta a refrént is!
-
Eközben Pély Barna gitározik és énekel
Itt hívnánk fel a figyelmet, hogy Pély Barna magához vett egy gitárt, reméljük az Index 100 tagú dobozgitár zenekarának egyik gitárját, és énekel. Online. Élőben.
-
Tollas mellű lányok
A helyszínről jelentjük, tollas mellű lányok sétálnak a színpad mellett.
-
Édes Istenem
Kérlek add, hogy ne a Lélekdonor legyen Caramel és védence duett-dala. Kérlek. Nagyon jó voltam. És az is leszek. Mindig. Holnaptól.
Update: KÖSZÖNÖM!
-
Pedig a Lélekdonor lesz, tuti
Mert a "legfelkavaróbb dalát" adja majd elő.
-
Kitalálják mi van a színapdon?
Igen, köd. A stúdiót az eddiginél is több köd borította be, ami a tollas melű lányokat is elborítja hamarosan.
-
A hang is elveszett a füstben
Gájerból semmit nem hallani, a füst és a próbafülke miatt alig hallani valamit az énekesekből. Mellesleg ezt a számot annyira nem ismerem. Ez tényleg felkavaró lenne?
-
Hányszor öltöztek át az énekesek eddig?
-
Rájöttem, miért van köd!!!!
Nem tudom, nézték-e a tévéműsort, de érdemes megnézni, hogy mi lesz a Voice-döntő után a film a Tv2-n!
-
A Voice nézői szerint jó Gájer feneke
A Voice nézői nem látnak a szemüktől. Szabó Kimmel fenekénél ugyanis nincs jobb, szebb, kerekebb, keményebb, formásabb és harapnivalóbb.
-
Szinte kész is a dal
Ráadásul angol szöveggel, mivel nem csak azt szavazták meg, hogy a Voice-ról szóljön az új sláger, hanem azt is, hogy bármilyen nyelven szólhat.