Ahogy sejteni lehetett, a mély hangú tinédzserálom, Pál Dénes nyerte meg a Voice-t. A második Gájer Bálint lett, a United neki szurkolt, így Pély Barnáék most nagyon gyászolnak. A harmadik helyen Nádor Dávid végzett, a negyedik Weisz Viktor lett. Így alakult a Voice döntője percről percre.
  • Annak ellenére, hogy ütősnek indult a Voice, a végére egészen közepesre sikeredett, köszönhetően a hamiskás előadásoknak, a szokásos tehetségkutatós PR-fogásoknak, a szociodrámáknak és a mestereknek. Az előválogatókon és a párbajokon - tehát minden olyan adásban, ahol volt idő megvágni, meghúzni egy-két gombot itt-ott - hamis hangot nem is lehetett hallani. Aztán jöttek az élő adások, amikor is kiderült, stresszhelyzetben, tömeg előtt, egy hét felkészülési idővel melyik énekes, mire is képes.

    Az a lehetőség is fennáll persze, hogy másképp hangzik a stúdióban, mint ahogyan a tévében, de tény, hogy amit a néző hamisnak hallott, azt a zsűri sokszor hihetetlen jó előadásnak titulálta. Caramel lelkizése tényleg sok volt, annak ellenére, hogy a legkorrektebb véleményeket tőle hallhattuk. Somló Tamásra most nem térünk ki, ahogy Mező Misi túlfűtött beszólásaira se. A műsort sajnos beárnyékolták a szociodrámák és a könnyek, volt, aki a vesebetegségéről beszélt, volt, aki elhunyt családtagjairól, volt, akit a vak nagyapja kísért el a válogatásra. Fatima problémáiról is többet olvashattunk, mint amennyi elég lett volna - sajnos. És sokszor sajnos unalmasra és hosszúra sikeredtek az élő adások.

Ahogy sejteni lehetett, a mély hangú tinédzserálom, Pál Dénes nyerte meg a Voice-t. A második Gájer Bálint lett, a United neki szurkolt, így Pély Barnáék most nagyon gyászolnak. A harmadik helyen Nádor Dávid végzett, a negyedik Weisz Viktor lett. Így alakult a Voice döntője percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!