A vasárnap 55. alkalommal megrendezésre kerülő Grammy még akkor is az egyik legfontosabb zenei díj, ha egyébként az utóbbi években már csak elvétve szól a zenéről. Celebeseménynek viszont egészen kiváló, mivel kedvenc híres embereink minden évben meg akarják mutatni, hogy ők a legnagyobb egyéniségek. Ez történt az előző évtizedben, plusz egy örök klasszikus.

Eminem Elton Johnnal üzen a homofóbozóknak

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor Eminem volt a világ legfontosabb rappere, egyben legnagyobb botrányhőse? Marshall Mathers a 2001-es Grammyn lépett a jófiúsodás útjára, amikor csattanós választ adott arra, amiért lépten-nyomon homofóbiával vádolták, és az egyik legnagyobb meleg ikonnal, Elton Johnnal adta elő közösen a Stant. Tegyük hozzá, hogy a vádaskodás nem nélkülözött minden alapot, Eminem korábban egyszerűen kopasz buzinak nevezte Mobyt.

Rihanna és Chris Brown utolsó közös éjszakája

A 2009-es díjátadó csúcspárja volt Rihanna és Chris Brown, de az esemény után más irányt vettek a dolgok: az énekesnő számon akarta kérni Brownt, hogy mégis mik azok az erősen szexuális tartalmú SMS-ek, amiket a menedzsere, Tina Davis küldözgetett neki. A férfi magyarázkodás helyett csúnyán megverte barátnőjét, aki az eredményt meg is osztotta az interneten. Ezek után persze szakítottak, gyűlölték kicsit egymást, Chris Brown pedig a popzene leggyűlöltebb figuráinak egyikévé vált. Most úgy tűnik, megint összejöttek, bár mi már rég nem értjük.

MIA kilenchónapos terhesen énekel

Bár, MIA csak az utóbbi két évben változott abszolút első ligás szupersztárrá, már 2009-ben is elérte, hogy róla szóljon minden a Grammyn. Ugyan mellette állt Kanye West, Jay-Z és Lil Wayne is a színpadon, csak arra lehet figyelni, mekkora a hasa az akkor épp kilenchónapos terhes Mathangi Arulpragasamnak. MIA a fellépés után mellesleg három nappal hozta világra fiát, Ikhyd Edgar Arular Bronfmant. Apjától, Benjamin Zachary Bronfmantől tavaly februárban váltak el, azóta megosztják a felügyeletet.

Lady Gaga inkubátorban érkezik

Lady Gaga valószínűleg 2011-ben volt abszolút a csúcson. Zeneileg persze lehet még sokkal jobb, de akkoriban minden megjelenése külön eseménynek számított. Így például a Grammyn is lehetett villantásokkal és nagy dekoltázsokkal próbálkozni, de annál semmi nem vonhatta jobban magára a figyelmét, hogy az énekesnőt egy tojásra hasonlító inkubátorban hordják be a vörös szőnyegen. Stefani Germanotta később a színpadon is ebből kelt ki , hogy elénekelje a Born This Wayt.

50 Cent megkanyewestezi az Evanescence-t

Kanye West MTV VMA-s trollkodása mellett eltörpül, de 50 Cent 2004-es produkciója a közvetlen előképének tekinthető: a rapper egyszerűen felsétált a színpadra az akkor épp díjat nyerő, szerencsére azóta elfeledett Evanescence tagjaival, és bár szót nem kapott, jól láthatóan elégedetlen volt a végeredménnyel. “Fel sem tudom fogni, hogyan nyerhette meg a legjobb új előadónak járó díjat az Evanescence. Soha többé nem megyek Grammyre” - magyarázta az okokat később.

A győztes: tátogó emberek

Zárjunk egy klasszikussal: ki emlékszik a Milli Vanilli nevű formációra? Valószínűleg egyre kevesebben teszik fel a kezüket, pedig a Grammyk történetének egyik legnagyobb balhéja volt, amikor kiderült, hogy a habkönnyű popzenében utazó duó úgy nyerte el a legjobb új produkciónak járó díjat, hogy az arcukon kívül semmi közük nem volt az egészhez. A valódi énekeseknek ugyanis nem volt elég markáns imidzsük, úgyhogy inkább meghívták Robert Pilatust és Fabrice Morvant, hogy tátogjanak egy kicsit. A díjat természetesen visszavették.