horoszkóp

Hien lett a magyar Selena Gomez

2013.04.12. 11:41
Az egykori megasztáros énekesnő még mindig csak 19 éves, de már vannak róla elképzelései, mi kell egy csajpop koncertre. A bőséges vendéglista és a rajongók végül megtöltötték az A38-ot, amin még maga Hien is meglepődött.

Második lemezét hozta össze Nguyen Thanh Hien, aki a negyedik Megasztár rövid szavatosságú sztárságából egészen meglepő módon ki tudott úgy keveredni, hogy nem a falunapokon kell bemutatnia aktuális dolgait, hanem például az A38-on. Bár nem mondanánk, hogy nem hívtak meg a 19 éves énekesnő ismeretségi köréből szinte mindenki, aki valaha is találkozott vele, de meglepően sok olyan embert láttunk, akik a szemünk előtt adtak ki erre pénzt. Ez így összesítve hivatalosan is teltházat jelentett.

Az iskola kedvence

“Évfolyamtársai voltunk Hiennek a Trefortban, és személyesen hívott meg minket. Csak két évig járt velünk egy iskolába, azt hiszem, az egész osztálya is itt van. Amikor oda jött, egyáltalán nem ismertük, aztán később fakultáción ismertük meg. A zenéjét abszolút nem ismerjük, de kíváncsiak vagyunk rá nagyon, milyen előadó. Ahogy ismerjük Hient, nagy show lesz” – mondta a Velvetnek a közönségben két jókedvű tinilány. Az embernek kicsit olyan érzése volt, mintha tényleg egy osztálytalálkozón járt volna, ami akkor vált teljessé, amikor megérkezett Hien volt osztályfőnöke is, aki elárulta, hogy a a vietnami származású lánnyal egyáltalán nem volt olyan nehéz az élet, mint amilyennek az ember elképzeli azt egy fiatalon híressé vált középiskolással. “Igyekvő, szorgalmas diákom volt, korrekten kezelte az iskolán kívüli dolgait. Soha nem próbált meg átverni. Hozzátenném, hogy nagyon tehetséges gyerek is volt, az osztálytársaival is jóban volt, ezért örülünk minden kis sikerének. Soha nem felejtem el, amikor egyszer egy tanévzáró ünnepélyen egy egyszerű hangosítóberendezéssel elénekelt úgy két számot, hogy az egész iskolának földbegyökerezett a lába. Voltak, akik nem voltak benne biztosak, hogy egy ilyen híres diákot fogadunk be az osztályba, de nekem nem volt semmi előítéletem, ő pedig abszolút rászolgált erre” – idézte fel közös két évüket kémia-szakos Fernengel András.

Popkarrier

A koncert nagyjából pontosan fél kilenckor el is kezdődött, hogy aztán ne is vessen fel túl sok kérdést: Hienből kendőzetlenül azt a karaktert akarják kihozni, amivel Jessica Simpson vagy akár Miley Cyrus is befutott. Tehát a lehető legkönnyebb popzene abból a fajtából, amit leginkább a fiatalok féktelen bulizási szokásait bemutató csajos filmekben szoktak betétdalként szerepelni. Ehhez ráadásul Hiennek is megvan a megfelelő karaktere, amivel a színpadon is bemutatta, miért szereti tulajdonképpen mindenki a környezetében. A hátul látható vetítés és a rendszeresen felbukkanó táncosok és a többszöri ruhacserék is arra engedtek következtetni, hogy a 19 éves nő és a menedzsmentje komolyan gondolja ezt a popkarrier dolgot. Persze kicsit mókás volt nézni, ahogy a hajó leginkább közepesen ismert zenekaroknak megfelelő színpadján épp megpróbálják előadni a csillogó csúcsprodukciót, végül is tényleg nem lehet panasz az egészre.

Az egész lemezbemutató két ponton vált jellegzetesen hazaivá: az első az, amikor az első átöltözés közben TV2 logóval együtt nézhettük meg meztelen lelkű Hien Megasztáros fellépését, aminek során Beyoncé Crazy in Love-ját énekli, majd később akkor, amikor szintén a Megasztárra emlékezett vissza. Az előbbinél egyszerűen zavaró volt a tény, hogy azért Beyoncénak például mennyivel jobb dalokat írtak, az utóbbi pedig egyszerűen megtörte a fellépés lendületét azzal, hogy a jókedélyű szórakoztatást felváltotta a csak és kizárólag a tehetségkutatók univerzumában kötelező zongorás hajlítgatás. Ezt a kis kisiklást leszámítva azért jó volt látni, hogy Hien pályatársaival ellentétben nem valamelyik csatorna zsűritagja akar lenni, hanem énekesnő.

Horváth Charlie és Demjén jobb

A koncert maga végig Hienről szólt, Király Viktor rövid vendégeskedésén kívül igazából nem történt sok érdemleges azon kívül, hogy az énekesnő láthatóan meghatódott azon, mennyi embert érdekel, köztük olyan nagykutyákat, mint például Somló Tamás. "Tegnap délelőtt végighallgattam a lemezét a rádióban, és meglepődtem, hogy milyen jó. Nagyon tetszett" – magyarázta Somló Tamás a Velvetnek, aki most eljött, hogy meghallgassa, hogy szól Hien élőben. "Mást gondoltam róla. Ilyen popedlinek tartottam, de sokkal professzionálisabb." Mint mondta, azt sajnálta egyedül, hogy általában angolul énekli a dalokat. "Egy-két magyar nótát még kellett volna csinálnia." A Voice egykori zsűritagja szerint, akik fent tudnak maradni a tehetségkutatók után, azokban kelle lennie valami plusznak, olyan tehetséggel kell rendelkezniük, amitől erre érdemesek. Amikor megkérdeztük, hogy milyen újabb tehetségeket tudna még mondani, Horváth Charlie-t és Demjént hozta fel.”

Na de hogy érezte a végig magabiztosnak tűnő Hien? Hát úgy, hogy nem is volt igazán magabiztos. “Annyira izgultam, hogy volt két dal, amit nem a megbeszélt sorrend szerint énekeltem. Volt bennem egy kis káosz, de azt éreztem, hogy jól fogadják. Egy csomó olyan ember jött el, akire nem is számítottam. Nagyon féltem, hogy mennyien lesznek, aztán láttam az öltözőben, hogy kígyózott a sor a hajó előtt. Ez iszonyat jó érzés. Persze az a fontos, hogy aki itt van, az jól érezze magát, de akkor a legjobb, ha több emberhez jut el amit csinálok” – mondta Hien, aki különleges koncertet akart, amiben aktuális barátja, DJ Karmatronic is segédkezett, mivel ő volt a látványfelelős. A korábbi köreivel azért nem szakít az A38 miatt, és továbbra is lesznek még félplaybackes bulijai, de elmondása szerint szeretne minél többet zenekarral turnézni. Ez utóbbit jól is teszi, mert bár nem akarjuk azt mondani, hogy ez a Mickey Mouse Clubba is lazán beilleszthető fellépés fogja ráirányítani a világ figyelmét Magyarországra, azért megnyugtató érzés tudni, hogy a helyi Selena Gomez nem rosszabb, mint maga Selena Gomez.