Az elmúlt hónapokban egyre többször került elő Hada Renáta neve, mégsem tudjuk ki ő, honnan jött, és mit csinált eddig. A mostanában leginkább csak Fábry Sándor volt szeretőjeként emlegetett írónő már azelőtt híres volt, hogy könyvet írt, híradózott, színészkedett, és ő volt Renocska Szívem az Est.fm-en.

Hada Renáta nevét azután ismerhette meg mindenki, hogy a Hot! magazinban azt írták, évekig volt a jelenleg M1-en műsort vezető Fábry Sándor szeretője, és az utcák tele voltak plakátolva új könyve, a Spilák Klárával közösen írt Legényvásár reklámjaival. Hada Renáta ezek után akkora név lett a celebvilágban, hogy Hajdú Péter is meghívta műsorába, ahol a nő továbbra sem volt hajlandó részleteket elárulni Fábryval folytatott állítólagos viszonyáról. Ezek után kezdett minket igazán érdekelni Hada Renáta, és mivel eddigi munkáiról sehol nem találtunk semmi bővebb információt, megkerestük, hogy ő maga mondja el, mit érdemes tudni róla. Hada mondatain nem szépítettünk, nem fogalmaztuk át, így a következőkben tényleg az ő szavait olvashatja.

Polihisztor celebnő

„Dráma tagozatos gimnáziumból jöttem fel Budapestre, és azonnal az M1-hez kerültem, az Útkereső című ifjúsági műsorba. Aztán a volt Globex Holding lapjainál dolgoztam, úgy, hogy még gimiben besétáltam, vittem a cikkeket, és azonnal kaptam állást, miközben folyamatosan színészként itt-ott statisztáltam″ – mondta a Velvetnek Hada, akinek OKJ-s Színész II. végzettsége is van azon túl, hogy politológia szakon végzett a Miskolci Egyetemen.

„Én voltam az egyik alapítója az Est.fm 98.6-nak, Renocska Szívem néven, ahol reggeli műsorom is volt, meg délutáni is, illetve a  Sziget TV-ben vezettem műsort Csiszár Jenővel, Novák Péterrel meg Rádió Petrával (Péter Petra). Ezen felül készült egy művészfilm, az Édeskeserű, amiben szerepeltem, aztán '56 ötvenedik évfordulóján a kormány engem kért fel, hogy dokumentumfilmet készítsek, amiben én voltam a riporter. Az a címe, hogy Csapataink harcban álltak... vagy -nak  vagy -tak vagy -nak...? Na most ezt pont nem tudom. A Gyökereink című TV2-s műsornak az alapítója és a szerkesztő-riportere voltam, vagyis a TV2 indulásánál már ott voltam. A Jakupcsek showban, a Gabinál mondtam el először, hogy 'annyi izmom van, ami a járáshoz feltétlenül szükséges', tehát ennyit a sportról."

Rákerestünk, és Hada ezen mondata valóban szállóige lett, többen is idézték a vicceskedő szöveget. A celebnő legfontosabb munkájának az ATV-nél töltött híradós éveit tartja, ahol híreket mondott reggeltől délig minden órában, vasárnaponként politikai összefoglaló műsort vezetett.

Hada Renátáról a Juj.hu-nak is van egy emlékezetes videója, amiből kiderül, hogy azon túl, hogy Majka egyszer elvileg aláírta a gipszét, Hada nagyon részegen megemlíti, hogy a Népszavának dolgozik, és a Mafilmnél szinkronizál. „Igen, ma is szinkronizálok, és nem csak ott, hanem különböző kis stúdiókban dokumentumfilmeket, illetve van, amikor orvosszakértő vagyok tényfeltáró riportokban, tehát igazából nem színészkedem, hanem narrátor vagyok. De játszottam a Vidám színpadon a Harsányi Gábor darabjában, illetve az Újpesti színházban több darabban, a Király történet az egyik. Dolgoztam a Mai lap... Mai nap... Mai lapban rovatvezetőként, minden voltam mindenhol. A 168 órának is írtam nagy kedvvel, aztán a politikus könyv az én szívügyem, a 3:1 a szólásszabadság javára - Csonka könyv a politikusokról, ami különösen fontos."

Megírná a magyar A szürke 50 árnyalatát

Hada Renáta elmondta a Velvetnek, hogy azon túl, hogy közös könyvet írt Carrie Bradshaw magyar hangjával, Spilák Klárával, a továbbiakban is együtt fognak dolgozni. „Spilák Klárával lesz közös műsorunk tévében és rádióban is. A Fix TV megkeresett minket, és most már több helyen lesz látható, hogy egy ilyen csajos beszélgetős műsorunk lesz, ami még tárgyalás alatt van. Illetve egy új rádió, ahol a régi kollégáimmal is találkozhatok, mert ugye nagyon sokáig rádióztam. Nagyon fájt, amikor annak vége lett. Talán a legszebb korszaka volt az életemnek. Meg a Sziget TV."

Az írónő a Playboynak adott nyilatkozatában azt olvashattuk, hogy következő könyvében a legmerészebb vágyait fogja megírni, Hajdú Péter műsorában viszont arról beszélt, hogy bár a könyvet erotikus témájúnak szánja, mégsem róla – Hadáról – fog szólni. „Mondd meg neki (Hajdú Péternek), hogy róla fog szólni” – mondta nevetve Hada Renáta, aki aztán bővebben is kifejtette, mik a tervei következő írásával.

„Persze ha írok is ilyesmit, nyilván akkor abból átjön, hogy valójában benne vagyok én is. Azt gondolom, hogy nem annyira jók ezek a könyvek, például A szürke 50 árnyalata, ami nem egy nagy was ist das. Gyakran csak a Romana színvonalán tudom ezeket kezelni. Ezeknél vannak jobb dolgok"  – mondta Hada Renáta, aki gyakorlatilag a magyar A szürke 50 árnyalatát tervezi megírni.

Nem eszik semmit, hogy csak egy száj lehessen

Az írónő pár éve jósnőként is dolgozott az Ezo TV-nél, de csak azért, hogy leleplező riportot készíthessen. "Borzasztó nagy fájdalmam nekem, hogy az igaz dolgok csak úgy kerülhetnek felszínre, ha közben lealjasodom, vagy idézőjelben csepegtetek, és azt rágcsálják az emberek sokáig. Szerettem volna, hogy ez is eljusson valakihez, hogy micsoda szemtelen dolog, hogy én jósként odamegyek, majd fogom magam, és azt mondom, hogy hókuszpókusz csiribá,csiribú, és mindenkinek ugyanazt mondom, hogy van egy gonosz személy az életében. Én próbáltam mindenkitől elnézést kérni, és utána elmondtam, hogy ez egy humbug, és nézzétek meg, még én is lehetek jós, aki egy kő ateista ember vagyok. Az egész csak a Vágót érdekelte, és csak ő foglalkozott vele, pedig azt gondolom, hogy 470 + Áfáért szerencsétlen embereket arra buzdítani, hogy majd mi megoldjuk, csak mondj egy keresztnevet, Mariska vagyok, 56 éves, az vérlázító."

A lábában lévő daganat miatt már guggolni sem bír

Hada az XNews-nak adott interjújában beszélt arról, hogy régen volt egy daganat a mellében, amit egy plasztikai sebész operált ki belőle. Kérdésünkre pedig, hogy a mellei természetesek-e, egyértelmű nemmel válaszolt. Az írónő azt is elmondta, hogy melldaganata után most a lábában vettek észre egy csomót. "Na, az a keményebb ügy. Már a saját súlyommal sem tudok guggolni. Öt orvos nem tud vele mit kezdeni. A mindennapos fájdalommal már megtanultam együtt élni. Mindig fáj. Azt sem lehet tudni, hogy jó- vagy rosszindulatú, azt lehet csak tudni, hogy valószínűleg egy nagyon rossz, operálhatatlan helyen van, és én ettől félek leginkább."

Hajdú bolond, és örülne neki, ha nem lenne

Kérdésünkre, hogy miért nem próbálkozik külföldi orvosokkal, Hada azt válaszolta, most nincs abban az anyagi helyzetben. „Annyi pénzem sincs, hogy hátraforduljak. Bármennyire is azt hiszik, hogy én most ezzel meggazdagodtam, nem. Most már remélem, hogy helyrejövök, mert egyelőre tömöm be a lyukakat, amik az évek során keletkeztek. Van a családi házunkon is – mármint az édesanyámmal hitelünk... szóval, van mit."

Családjáról is kérdeztük a polihisztor celebnőt, miután Hajdú Péter a műsorában egy állítólagos Facebook-bejegyzésre hivatkozva azt mondta, úgy tudja, Hada és férje már nincsenek együtt. "Igen, minden rendben. Hajdú bolond. Csak azt tudom erre mondani, hogy bolond. Örülne neki, ha nem lenne. Nagyon nagy szerelem van a férjemmel. Itt ül mellettem, meg a gyerekei, Dorien és Bence, ők a mindenem."