Kamuszagú történetet közöl a Sun, ami nemigen magyarázható mással, mint hogy Beyoncé szereti, ha a seggével foglalkoznak. Ön elhiszi a hisztit a retusálások körül? Mi nehezen, és nem is értjük, mire fel a hype.

Ahogy nemrég írtuk is, Beyoncé tervezett egy csomó bikinit a H&M-nek, amelyeket aztán videón és fotókon is népszerűsített. Utóbbiakról mi is észrevételeztük, hogy a képeken egészen furcsán és következetlenül photoshopolták az énekesnő fenekét, csípőjét és combját, a Sun pedig azt írja, maga Beyoncé is szóvá tette a dolgot. De a történet nem úgy zajlott, ahogy gondolnák.

Egészen konkrétan azt kérte a H&M-től, hogy kukázzák ki a bikinis fotóit, ha már szanaszét retusálták rajta, mert csak természetes képeken akar szerepelni. „Amikor Beyoncé megtudta, hogy utólag módosították teste valódi kinézetét, a plafonon volt az idegességtől. Igazi díva, fúriaként viselkedett, amiért ekkora csalódást okoznak neki" – nyilatkozott egy jól értesült, közeli forrásuk. A végeredmény? A hivatalos álláspont szerint az, hogy a H&M kénytelen volt az eredeti, csökkenetlen valagú képeket használni. Aha. (Erről a cég egyik képviselője úgy nyilatkozott, hosszas egyeztetés után mindenkinek megfelelő végeredmény született.) Ezeket az elvileg eredeti állapotú felvételeket az alábbi képre kattintva meg is nézheti.

Emlékeztetőül, a fenti galériában megnézheti a teljes kampányfotó-sorozatot: látni fogja, hogy gyakorlatilag nincs két ugyanolyan kép az énekesnőről, illetve az énekesnő fenekéről. Igen, itt tartunk 2013-ben – a világ és önmaga által újfeminista szellemi vezérnek tartott Beyoncé 31 évesen, gyerekszülés után még mindig arról zsizseg nyilvánosan kiszivárogtatva, hogy mekkora a feneke. Tényleg ennyire érdekes, hogy vannak kis seggű nők, és vannak nagy seggű nők? A teljesen feleslegesnek tűnő hiszti közepette nézze meg az énekesnőt úgy, ahogy biztosan nincs rajta photoshop, legfeljebb néhol alakformáló fehérnemű.

Nem mindegy?

És akkor most jöjjön a kérdés, ami talán nem mindenkit, de e cikk szerzőjét okvetlenül foglalkoztatja: nem rohadtul mindegy, hogy Beyoncénak mekkora a segge, amíg az éneklésből él? Tényleg szüksége van arra, hogy a farvize keltette érdeklődést ilyen olcsó húzásokkal fokozza, mint ez a kiszivárogtatás? Mi csak kérdezünk, ön dönt.