Egy kicsit elszomorodott a 21 éves pénzügyes, amikor kimondták a díjazottak nevét, és az övé nem hangzott el, de aztán kárpótolta az, hogy Kocsis Korinna visszalépésével végül az övé lett a Miss Intercontinental Hungary cím. Az pedig, hogy eredetileg nem neki szánták, nem zavarja, vagy legalábbis nem mondja.

"Nagyon örülök ennek a díjnak, még ha nem vonulhattam végig a műsor alatt azon a bizonyos színpadon, és a tűzijáték nem pattogott a hátam mögött, akkor is. Én ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt a koronát, és úgy gondolom, hogy méltósággal fogom viselni ezt, és ugyanúgy fogok viselkedni, mintha a színpadon kaptam volna" – nyilatkozta a Velvetnek a 21 éves Tímár Brigitta, aki a múlt szombati élő adás után, a stúdió színpadán jutott hozzá a Miss Intercontinental Hungary címmel járó koronához.

Kocsis Korinna helyett kapott koronát

A zsűri szavazatai alapján eredetileg a közönségdíjas Kocsis Korinnáé volt a harmadik hely, ám a 2009-es Miss Earth Hungary köszönte, de nem kért belőle, így nem fogadta el a koronát. A helyét át akarta adni a sorban következő negyedik legszebbnek, ám a szabályok ezt nem tették lehetővé. A zsűri az élő adás után úgy döntött, hogy megkaphatja a díjat a negyedik legszebb, így megkoronázták a Miss Bikini és Miss Sport háziversenyeket megnyert Tímár Brigittát. Kocsis Korinna, akinek a neve egybeforrt az idei döntővel, Facebookon magyarázta a döntését, azt írta, folyamatos ellenszélben kellett versenyeznie, és tudta, nem lehet az övé az első és a második helyek egyike sem. Hajdú Péterék azóta is hadakoznak vele, a szépségversenyző jó eséllyel több milliós kártérítési perre számíthat szerződésszegés okán.

Tímár Brigitta a visszajelzésekből és a háziversenyekből arra számított, benne lesz az első háromban, ezért volt csalódott, amikor nem hallotta a nevét. "Sokan mondták, hogy esélyes vagyok, és nyilván beleköltözött a lelkembe, el is hittem egy idő után. Kicsit persze csalódott voltam, de teljesen boldog vagyok így" – magyarázta Miss Intercontinental Hungary, akit úgy tűnik, nem viselt meg nagyon, hogy eredetileg nem ő kapta volna a címet.

Kitartást tanult

Egyébként gyakorlott, általában dobogós helyet elérő szépségversenyző: indult már kiskunhalasi és kiskőrösi szépségversenyen, Kalocsán pedig Bács-Kiskun megye Szépének választották. Tavaly jelentkezett A Szépségkirálynőbe is, ám akkor a táborba sem sikerült bejutnia. Úgy gondolta, idén még utoljára megpróbálja.

Tímár Brigitta szerint az idei versenyből azt tanulta meg, hogy kitartónak kell lennie, ha el akarja érni az álmait. "Nem lettem volna csalódott akkor sem, ha nem lenne az enyém a harmadik helyezés, vagy akármelyik, mert már kettő szalagot így is elhozhattam a tábor alatt, és számomra ez a két díj, a Miss Bikini és Miss Sport szinte a legfontosabb, mert nagyon készültem testileg erre a versenyre" – magyarázta.

Intelligencia, céltudatosság, extrém sport

A 21 éves lány úgy véli, fontos, hogy a szépségkirálynők nagyon céltudatosak és intelligensek legyenek, és segítsenek, ahol erre lehetőségük nyílik. "Ezt fogom próbálni, főleg a glutén- és a laktózérzékenyek mellett szeretnék kampányolni, mivel én is az vagyok. Szeretném, ha minél többet támogathatnám őket, mivel a gluténmentes étel, ami gyakorlatilag a gyógyszerünk, nagyon drága. Ezért szeretnék emellett kiállni. Szeretném népszerűsíteni a sportot és az egészséges életmódot is" – osztotta meg céljait céltudatos Tímár Brigitta.

2013-as szépségkirálynők

Miss World Hungary:

Rákosi Annamária

Miss Universe Hungary:

Kárpáti Rebeka

Miss Intercontinental Hungary:

Tímár Brigitta

Közönségdíj:

Kocsis Korinna

A szépségkirálynő szereti az extrém sportokat, quadozik, motorozik (utasként). Ejtőernyőzni még nem próbált, de szeretne, és a tandemugrás is a céljai között van. Tímár Brigitta rengeteget sportol: hetente négyszer jár a személyi edzőjéhez, de még mielőtt elmenne az edzésekre, fut öt kilométert. Ha az edzés után is túlteng benne az energia, akkor otthon tornázik. A kiskunfélegyházi lány nem talált munkát a szülővárosában és környékén, így felköltözött Budapestre a barátjához. Bő fél éve pénzügyesként dolgozik egy csepeli cégnél, számlákat állít ki, utalásokat, árajánlatokat intéz. A korona miatt megszaporodnak a kötelezettségei, amiknek eleget kell tennie, de mivel a szépségversenyre a főnöke is bátorította, és jó kapcsolatban vannak, így szerinte biztosan kitalálnak majd valamit, hogy az új feladatok összeférjenek a munkával.