Vilmos herceg, felesége, Katalin hercegné és elsőszülöttjük, az egyelőre nem nevesített herceg elhagyta a kórházat és hazatért, a Kensington Palotába. Az ügy minden résztvevője jól van, Vilmos már cserélt pelenkát, Katalin pedig szép.
  • Itt meg is teheti, ugyanis a Clarence House hivatalos közleményben (és ez konkrétan egy Twitter-üzenetet jelent!) tudatta, hogy van fórum azoknak, akik erre vágynak.

    Közben összepakoltak egy csokor jókívánságot is, amit kaptak, ezeket itt nézhetik meg.

Vilmos herceg, felesége, Katalin hercegné és elsőszülöttjük, az egyelőre nem nevesített herceg elhagyta a kórházat és hazatért, a Kensington Palotába. Az ügy minden résztvevője jól van, Vilmos már cserélt pelenkát, Katalin pedig szép.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Amin van kék lámpa, az ma kéken világít Londonban. Legalábbis úgy tűnik a Twitteren keringő képek alapján. A London Eye mellett London egy korábbi jelképe, a Tower híd i ünnepi világítást kapott.

  • Bette Midler színésznő is beállt a gratuláló hírességek sorába. "Hála az égnek! És a hercegnőnek! Egy elég nagy fiú! Tutira fájt! Most kezdődik csak a móka, gratulálok a papának és a mamának" – írta Midler Twitteren.

  • Azt még nem tudni, hogy melyik napon és hogy mikor, de elvileg a St Mary's kórház szülészetének lépcsőjén mutatják majd meg a világnak az újszülöttet az ifjú szülők. Így talán jut egy kis öröm a már kb. két hete ott strázsáló fotósoknak és újságíróknak, akikkel jól kitolt a hercegi pár azzal, hogy az oldalsó bejáraton mentek be a szülészetre.

  • Eddig a tengerentúlról nem sok reakciót láttunk a szülésre, de szép lassan kezdenek átérni a hírek. Barack Obama, az USA elnöke hivatalosan is gratulált Vilmoséknak. "KÍvánunk nekik minél több  boldogságot és szép pillanatot, amit a szülői feladataik ellátása során átélnek majd" – írta Obama.

  • Ha már tradíciók: a Daily Mail is összeszedett pár érdekességet a királyi szülésekről. Például azt, hogy sokáig a belügyminiszternek is ott kellett lennie a szülőszobában, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a trónörökös a hercegnőből jön ki, és nem egy imposztor. II. Erzsébet még úgy született, hogy bent volt a szülőszobában a miniszter, hogy megbizonyosodjon a szülés tisztaságáról, azóta viszont eltörölték ezt a hagyományt. A jelenlegi miniszter, Theresa May a szülés előtt azt mondta, nem is tervezik feléleszteni azt.

  • A britek tele vannak tradíciókkal, a szülésnek is megvannak a saját kis hülyeségei. Először ugye egy leginkább középkori várjátékokból szabadult bohócra emlékeztető fickó a kórház szülészetéről kilépve egy pergament felolvasva, bocsánat, üvöltve közölte a néhány méterre megjelentekkel, hogy megszületett a gyerek, azánt kirakták a festőállványt a két sor szöveggel a Buckingham Palota udvarára, holnap pedig összesen 41 lövés leadva tudatják majd azokkal, hogy megszületett a trónörökös, akik esetleg kő alatt élnek.

  • Ha nem is lesz munkaszüneti nap a holnap, az szinte borítékolható, hogy Anglia királypárti fele másnapos lesz. Az érkező hírek alapján minden és mindenki ünnepelni kezdett. Például a London Eye óriáskerék megvilágítását is megváltoztatták a trónörökös érkezése miatt. Most fehér, piros és kék színben pompázik a kerék.

  • Van egy pár egészen fantasztikus reakció a szülésre, például a Charmin vécépapírgyár eléggé megragadta a lényeget. Egy gratulálófotót posztoltak Twitterre, amin van egy brit zászló, egy címer, egy jogar, egy arany bili (értik, trón, haha), meg egy guriga vécépapír. Természetesen a legrosszabb stílusban.

  • "Nem is lehetnénk boldogabbak" – olvasható az ifjú apa szűkszavú nyilatkozata a Telegraphon.

  • Mivel minden közvetlenül érintett a St Mary's kórházban van, a királyi család rajongói jobb híján az extázisukat az állványra kihelyezett kis papíron élik ki. Az érkező képek alapján egyre nagyobb és nagyobb tömeg igyekszik lefotózni azt a darab papírt, amin bejelentették, hogy megszületett a trónörökös.

  • A Telegraph arról is ír, hogy ugyanazon az állványon jelentették be Vilmos fiának a születését, amin 1982-ben az ő születését is bejelentették. Érdekesség még, hogy a fia volt az első trónörökös, akit a közösségi oldalakon is bejelentettek hivatalosan, ő pedig az első, akinek a születéséről emailt küldött a kiályi ház. 1982-ben még viszonylag rövid lehetett a címlista.

  • A Telegraph azt írja egyrészt, hogy egyre nagyobb tömeg gyúlik össze a Buckingham Palota előtt – valószínűleg meg akarják nézni a már sokat emlegetett béna kis táblát –, másrészt, hogy Vilmos herceg a kórházban tölti az éjszakát a felesége mellett, nem várható, hogy ma éjjel bárhol is nyilatkozzon, de még a holnap sem biztos. Ráadásul kapott két hét szabadságot is.

  • "Hivatalos festőállvány (ez a neve a trónörökös születését jelző kis táblának - a ford.). Tényleg ragyogóan idióta ország vagyunk" – írta a twitterfüggő brit humorista, Stephen Fry. Az ausztrál Russell Crowe pedig továbbosztotta az üzenetet. Tényleg elég idétlen a hivatalos kistábla, amiről a monarchia Instagram képet is posztolt.

  • Mondta a szülést levezető orvos a szülés után, Marcus Setchell. Mondhatott volna vajon mást?

  • Mint írtuk, a szokásokkal ellentétben a trónörököst a közösségi oldalakon is bejelentették, nemcsak a hagyományos kis táblán a palota udvarában. A brit monarchia viszont annyira modern, hogy van Instagramja is, ahol a teljes meta jegyében posztoltak egy fotót arról a pillanatról, amikor kirakták a hagyományoknak megfelelően a táblácskát.

  • Állítólag nem tudták a gyerek nemét, amit nyilván kizártnak tartunk, de az is árulkodó jel, hogy a Buckingham Palotára kifüggesztett papíron, amiben bejelentik a szülést a Telegraph szerint mindent nyomtattak, kivéve a születés időpontját. Vagyis az is megvolt előre, hogy fiú lesz, csak az nem, hogy mikor. Közben a gyerek neve még mindig nincs meg. Mármint hivatalosan, nagyon csodálkoznánk, ha mostanában kezdtek volna rajta gondolkozni.

  • A hagyományok szerint úgy kell bejelenteni a brit trónörökösök születését, hogy az uralkodó kiballag a Buckingham Palota erkélyére, és közli az ott összegyűlő néppel, hogy férfi vagy női uralkodóra számíthatnak-e majd néhány évtized múlva. Egészen pontosa kiraknak egy táblát a palotára, ahogy most is tették. Engedve a XXI. század nyomásának Vilmosék gyerekét hivatalosan bejelentették a közösségi oldalakon, így Facebookon és Twitteren is. Ha ön is része akar lenni a történelemnek, nézze meg ezt a posztot és lájkolja!

  • Lily Allen brit énekesnő és kismama, úgyhogy végigkövette a hercegnő vajúdását. A nagy bejelentés után viszont csalódottságának adott hangot. "Sajnálom, hogy fiú lett. A királynők királyok, de a királyok csak kis puncik" – írta Twitterre.

  • Valószínűleg korábban, mint Tvrtko, de csak most látjuk, mit írt Twitterre az angol miniszterelnök. "Boldog vagyok, hogy megszületett a herceg és a hercegnő fia. Az egész ország ünnepelni fog. Csodálatos szülők lesznek" – írta Cameron. Kérdés, hogy az országos ünneplés alatt azt érti-e, amire nagyon sok brit valójában számít, hogy mondjuk kiadják valamelyik napot a héten hivatalos ünnepnapnak, mondjuk a pénteket. Sokkal kellemesebben lehet ünnepelni egy trónörököst, ha hosszúhétvége is jár hozzá a népnek.

  • Legalábbis az ő ilyen posztját találtuk meg csak eddig. "Vége a nagy izgalomnak: megszületett Vilmos herceg és Katalin hercegnő kisfia, aki egykor Britannia királya lehet majd! Isten éltesse a trónörököst!" – írta Facebookra.

  • A Clarence House, vagyis Vilmos herceg házának hivatalos Twittere egész nap nagyon csöndben volt, most viszont több üzenete is posztoltak. Az egyik a szokásos, a baba és a mama is jól vannak. Egy másik üzenetben pedig azt írták, a terveknek megfelelően Vilmos herceg ott volt a szülőszobában.

  • Ő királyi fensége, Cambridge hercegnéje biztonságban világra hozta fiát, 16:24-kor. A baba 3,79 kg. A szülésnél Cambridge hercege is jelen volt.

    A királynőt, Edinburgh hercegét, a walesi herceget, Cornwall hercegnéjét, Harry herceget és mindkét család tagjait tájékoztatták már a hírről, és mindannyian örülnek.

    A hercegné és gyermeke mindketten jól vannak, és az éjszakát a kórházban töltik.

  • Örvend a Brit Birodalom, Katalin hercegné 2013. július 22-én, magyar idő szerint 17:24-kor életet adott egy fiúgyermeknek a londoni Szűz Mária kórház Lindo szárnyában. A baba egészséges, 3,79 kilót nyom, és egyből herceggé vált.

  • Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy idén januárban lezavart szavazás alapján a világ épp Katalint és Vilmost látná a legszívesebben kamerák előtt dugni? Ezzel megelőzték például Kim Kardashiant és Kanye Westet is a szavazáson. Érdekes, hogy nekik alig több, mint egy hónapja született egy lányuk.

  • az előző bejelentés a hirtelen változásról talán azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban kiadhatják azt a bizonyos hivatalos közleményt, miszerint MEGSZÜLETETT?!

  • Giccs, giccs, giccs van mindenhol az ajándékiparban, ami rábukott a babára. Az interneten mostmár tényleg minden szart meg lehet venni, ami egy kicsit is kapcsolatos a történettel. Van bögre, kötött zoknibáb, gusztustalan romantikus regény, előke, iszonyat csúf festmény és persze cuki cicás e-képeslapok. Képeket itt talál, de csak üres gyomorral kattintson!

  • A Guardian információi szerint egy apró változás történt, ugyanis kiderült, hogy nem a kórház elé kitűzött papírfecniről foigja megtudni a világ, hogy megszületett Vilmos herceg és Katalin hercegné gyereke, hanem először egy hivatalos közleményt adnak majd ki. A herceg és a hercegné szóvivője szerint erre azért volt szükség, hogy minél gyorsabban be tudják jelenteni a hírt, miszerint végre megszületett a trónörökös.

    Ez persze igazi kicseszés azokkal, akik a kórház előtt várakoznak, hogy lássák végre A papírt, amit elvileg így is kifüggesztenek majd, de valószínűleg jóval később, mint ahogy kiadják a hivatalos közleményt.

  • Egy gyerek világra jövetelét a filmesek általában igyekeznek a lehető legunalmasabban bemutatni. Lassú zene, könnyező apa, megkönnyebbült anya, ilyesmikkel kell rendszeresen szembesülni. A kevés kivétel egyike Sascha Baron Cohen A diktátor című 2012-es filmje, ami a tonnányi politikailag mélységesen inkorrekt vicc közt felvonultatja a legmenőbb szülést is, a tökéletes egymásra találós jelenettel egybe kötve.

  • Nem minden szempontból ideális nap ez a trónörökös-örökös-örökös születésére. Két éve ezen a napon követte el a modern Európa egyik legdurvább terrorcselekményét Anders Behring Breivík, aki Oslóban bombát robbantott, Utøya szigetén pedig lőfegyverrel mészárolt le fiatalokat. A támadásban 77-en haltak meg, Norvégia a világháború óta nem élt át ilyen attakot. Breivíket 21 év letöltendő börtönre ítélték.

  • A BBC helyszíni tudósítója arról érdeklődött a leendő nagyapánál, hogy hallott-e valamit a születendő gyerekről, de Károly herceg csak annyit válaszolt, "Ön valószínűleg többet tud, mint én."