Talán a nagy meleg tett be a magyar tévéseknek, talán másért alakult így, de az elmúlt napokban elég sok furcsát mondtak. Összeszedtük kedvenc hülyeségeinket, de ha ennél is jobbat tud, feltétlenül írja meg nekünk!

Az eltűnt teknős esete

Váczi Gergő Both Zoltán állatbefogóval beszélgetett augusztus 8-án, egy elkóborolt aligátorteknős miatt. Az állatot lassan egy hete keresik – Budapesten látták, egy játszótéren, nálunk pedig nem őshonos, viszont nagyon veszélyes. A beszélgetés vége felé elhangzó, fantasztikus riporteri kérdés: „ha most nem sikerül esetleg megtalálni, akkor megvan a realitása, hogy esetleg eltűnik?".

Nem lehetne kifeszíteni?

És ha ez még nem lenne elég, egy parafenomént is vendégül láttak a műsorban, aki Decsi Tamás vívót energetizálta meg, Tatár Csilla pedig ráállt a férfire. A riporternő szavai következnek: „gyakorlatilag most az történt, hogy a két szék közé kimerevítettük, én pedig a hasán állok, és hát némiképpen remeg, de hát nem mondhatnám, hogy túlságosan". Ennél jobb már csak a produkciót követő párbeszéd volt:

- Kimerevítette Tamást, mivel?
- A kozmikus energiámmal, amit átadok, mágnesembernek hívnak [...].
- [...] Ezt nem mindenkivel lehet megcsinálni? Tehát mondjuk a [Váczi] Gergőt nem lehet két szék közé kifeszíteni?
- Persze hogy nem lehetne, ahhoz kell egy jó izomzat.

Nem csoda, hogy

Rohadt meleg van, észrevették, mi? Szerencsére az RTL Klub Híradója is. Az erről szóló riportot augusztus 8-án Erős Antónia a következő szavakkal vezette fel: „eddig ez volt az év legmelegebb napja, így aztán nem csoda, ha ma minden melegrekord megdőlt". Oké. (Erős egyébként mintha növesztené a haját, nem?)

Megkomolyodtak

„Olyan szavakat használtok, hogy fitness, welness, szóval van egy hatalmas íve ennek, hogy honnan indultatok, régen a vonatos bulizások a Balatonon, és eljutunk az internetig" – mondta Pachmann Péter az ötvenedik klipjük apropóján meginterjúvolt Animal Cannibalsnek, és ehhez nincs is mit hozzátenni.