horoszkóp

A kurvás vagy a dögös MILF Mel B a jobb?

2013.09.19. 19:40
Az énekesnőt a Spice Girls, és az abban képviselt kurvás-párducos stílusa tette világhírűvé, a hosszú szünet óta viszont ha nem is úrinőként adják el, legalábbis dögös MILFnek öltöztetik mindenhová. Önnek melyik változat tetszik jobban? Levetkőzheti magáról a szakadt ocelotot, vagy örökre a hangos angol lány marad?

Melanie Brown, fantasztikus művésznevén Mel B az 1994-ben összetoldott, angol lánycsapat, a Spice Girls révén lett híres. Akkor még Scary Spice néven nyomult, utalva arra, hogy ő volt a csapat legkihívóbban öltözködő, legközönségesebb-és hangosabb tagja. (Vagy csak ez hangzott jól, a fene tudja.)  A formáció feloszlásakor szólókarrierbe kezdett, mondjuk úgy, mérsékelt sikerrel. (Erről a 2000-2005 között tartó időszakról itt olvashat.)

A kétezres évek vége felé viszont sikerült neki a visszatérés: egyrészt régi együttesével, másrészt tévéműsorokban (például olyanokban, amelyekben celebeket táncoltatnak), illetve tehetségkutatóban is, zsűritagként. Ekkorra viszont kellőleg átfazonírozták: ő lett az egykori-popsztár-mára-MILF. Dívás, elegáns cuccokat kapott, abszolút vörösszőnyeg-kompatibilis lett az

Melyik jobb?

  • 2456
    MILF
  • 765
    Párduc

Egyesült Államokban, ahová időközben elköltözött.

A kérdés tehát adott: alábbi galériánkban a két, nagyon is eltérő korszakból válogattunk képeket. Nézze végig gyűjteményünket, és véleményezzen: a régi, párducos korszak megnyerőbb, vagy a dívás-MILFes vonal? Katt!