horoszkóp

A 10 legfájdalmasabb x-faktoros produkció

2013.09.27. 10:08
Idén is bőséggel jelentkeztek az RTL Klub műsorába erős önbizalommal, ám csekély énekhanggal megáldott versenyzők, az ő produkcióik közül válogattuk ki a legsúlyosabbakat. Hallhat Radics Gigi-dalt elhörögve, és láthat kigyúrt fickót vinnyogni, na meg anya-lánya párost visítani. És képzelje, van a listában olyan is, aki bár rossz volt, a mentorok továbbengedték.

Lezajlottak az X-Faktor válogatókörei, amik után a tehetségkutató lúzereiből is összeállt egy erős csapat. Az RTL Klub persze pontosan érzi ennek a jelentőségét, így önálló sávot szenteltek az előválogatóktól a mentorokig eltolt nézettségfokozóknak az X-Faktor honlapján, a videogyűjteményt pedig, rendkívül frappánsan, Vicc-faktornak nevezték el. Ebből szemezgettünk.

A Mátranovák Company hörgős metállal büntetett, énekesüknek iszonyat a hangja. A megasztáros Radics Gigi Vadonatúj érzését alkalmazták basszgitárra. A továbbjutásra fikarcnyi esélyük sem volt, de a közönség és a zsűri elég jól szórakozott rajtuk.

Még egy hang sem jött ki a torkán, de már röhögött a zsűri Gódány Sabrinán. A lány ezt csak fokozni tudta, amikor borzasztó angoljával elénekelte az I Can't Live Without You-t, amibe kitartott hamis hangokat is pakolt bőséggel. A csúcs az volt, amikor a zene lelövésekor még nagyobb hangerőre kapcsolva ordított, pedig a protokoll szerint ilyenkor inkább abba kellene hagyni.

Ez a fess, kigyúrt férfi ledobta a papucsát és beállt mezítláb a mentorok elé. Aztán egészen váratlan dolog történt. Ez a fess, kigyúrt férfi elkezdet magas, halk hangon énekelni. Következzen hát Tóth Viktor!

Szabó Miklósról nem tudjuk elhinni, hogy nem fogadásból jelentkezett a műasorba. Pár spontán eposzi jelző róla: a bátran rettegő, a pusztító hangú, a ritmusölő.

A Párduc-lányok produkciója is megfizethetetlen kategória. Vélhetően egy anya-lánya párosról volt szó. Anyukának komoly bajai voltak a szöveggel, de mély hangja elvitte a dalt, míg lánya hisztérikusan végigsikoltozta az éneklést. Persze őket sem zavarta, hogy elhalkult a zene, folytatták tovább.

Székely Martin azon énekes prototípusa volt, aki nagyon menő lehet a gimiben, ezért képes lepacsizni a mentorokkal, kokettálni Tóth Gabival, felugrani az asztalra stb. Csak egy a gond: hang nélkül a show üres.

Nagy Zsuzsanna Anna is kegyetlenül elbánt a vizualitással. Ő gyenge hanggal adott elő egy akrobatikus, spárgákkal tűzdelt esetlen táncot. Az öltözete, hát, mondjuk úgy, hogy nem volt túl előnyös.

Emeljük a négyzetre az Érthetetlent, szorozzuk meg kettővel, és ezt is emeljük ötödik hatványra. És akkor megkapjuk azt az értéket, amivel számosítani lehet a döbbenetet, hogy Sárközi Józsefet továbbjuttatták a mentorok. Na, jó, a napszemüveget és a fejhangot nem adja vissza szám.

Egyértelműen Fekete Pákót juttatta az eszünkbe az a három afrikai srác, akik a Magna Cum Laude Pálinka-dalát adták elő. A fiúk iszonyat magyar kiejtéssel és elég szörnyű hanggal nyomták el a dalt, de azért valahol mégis szórakoztatóak voltak. Ők az EVS.

Szente-Elliott Adriennt az ebben a videóban nem látható kerettörténete tette érdekessé orrhangja mellett. Ugyanis elmondása szerint részben azért vált el tőle a férje, mert azt hitte magáról a nő, hogy jól énekel. Ezt bizonyítandó jött el az X-Faktorba.