20 fontos személy Budapest XX. századából

Budapest idén 140 éves, ebből az alkalomból keressük a XXI. századi Budapest legmeghatározóbb figuráit, olyanokat, akiknek a nevét majd néhány évtized múlva tanítani lehet. Első cikkünkben a XIX. századi Budapest néhány igazán fontos alakját emeltük ki.

Mostani cikkünkben a XX. századot tekintettük át, és olyan hosszú lenne a lista, ha minden, a város életében fontos embert összegyűjtenénk, hogy még az internetre sem férne ki, ezért kénytelenek voltunk erősen szelektálni, erősen szubjektíven. A mostani listánkban csak olyanokat gyűjtöttünk össze, akik már nem élnek, de sorozatunk harmadik részében érkezik majd mindenki, aki a jelenkor Budapestjének meghatározó alakja. Következzen 20 fontos személy és társasága XX. századi Budapestről.

Nyugat

A XX. század első felének talán legmeghatározóbb folyóirata mellett lehetetlen elmenni, ha betekintést akarunk nyerni Budapest történetébe, még akkor is, ha a lapba írók egy része nem volt budapesti. Aki ebben az időszakban számított, az vagy publikált ebben a lapban, vagy legalább a holdudvarhoz tartozott. Csak a lap körüli költőkkel és írókkal megtelne a listánk, de azért emlékezzünk meg néhány igazán fontos szereplőről. Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Radnóti Miklós, Ottlik Géza, Juhász Gyula, Csáth Géza, csak hogy a leghíresebb szerzőket, szerkesztőket soroljuk fel.

Cseh Tamás

A XX. század egyik legnagyobb magyar énekese Cseh Tamás volt, ez elvitathatatlan tőle, és amennyire ismert arról, hogy a Bakonyban idiántábort hozott létre, vagy arról, hogy sokat járt a Balatonra gyerekeket táboroztatni, legalább annyira ismert arról, hogy sok számát ihlette meg Budapest. Az a fajta különös, budapesti életérzés a 70-es, 80-es évekből, amit igazán hatásosan tudott megfogni, hogy milyen volt az élet a sokszor nyomasztó, de mégis nagyon szerethető városban annak minden nyűgjével együtt.

Őze Lajos

Egy város életében persze, fontosak a politikusok, az épületek, a fejlesztések, de ahhoz, hogy igazán élő legyen egy város, élő kultúrára, alkotó, kreatív emberekre van szükség. Őze Lajos története úgy lesz egészen zseniális, ha tudjuk, hogy az 1959-től az 1984-es haláláig a Nemzeti Színház egyik legmeghatározóbb férfiszínésze egyáltalán nem készült színésznek. A sokáig beszédhibás Őze nem tudta, hogy mi szeretett volna lenni, de végül rátalált a színészetre, ami tökéletesen passzolt hozzá, szinte bármilyen szerepben megtalálta magát, mindent hitelesen tudott előadni. Több mint 100 színházi bemutatója volt karrierje alatt, sokan A tanú Virág elvtársaként emlékeznek rá. Hogy jó lehetett színházba járni a 60-es, 70-es években, ahhoz nagyon sokat hozzátett.

Krúdy Gyula

A Nyíregyházán született, majd sokáig a fővárosban élő, Óbudán meghalt íróra két dolog miatt szokás igazán emlékezni. Az egyik természetesen a megkerülhetetlen és elvitathatlan szakmai munkássága, amiben olyan novellák vannak, mint a Szindbád, amiből aztán később a legendás film is készült. A másik, amiről Krúdy nagyon ismert, hogy mennyire nyomorúságos élete volt amiatt, hogy mire a karrierje igazán felívelt volna az első világháború után, addigra már vége is volt. A Tanácsköztársaság bukása után nemkívánatos személy lett, aztán pedig a gazdasági válság miatt nem tudta kiadni a műveit, néhány év alatt teljesen elszegényedett. De hol lennének ma a mai kocsmákban dülöngélő fiatalok, ha nem kedvelte volna például annyira a bort, hogy fröccsöt nevezzenek el róla?

Klösz György

Listánkon szerepel néhány személy, akiknek a neve nem biztos, hogy annyira ismert, de a munkásságuk megkerülhetetlen. Ha például nem lett volna Klösz György, alig lehetne karácsonykor a régi Budapestről szóló szép képeskönyveket venni. Klösz egy német származású fotós volt, aki már bőven felnőttként érkezett Budapestre. Nagyon megszerette a várost, megtanult magyarul is, de ami a legfontosabb, hogy gyakorlatilag útjára indította a budapesti városfotózást. Munkássága még a XIX. század végén indult, de ha ő nincs, akkor a XX. században nincs annyi fotó Budapestről, rendszeresen fotózta a városrendezések miatt bontásra ítélt épületeket, és hasonlókat, üzletét a XX. század elején a fia vette át. Az 1906-ban alakult Magyar Fényképészek Országos Szövetsége az alelnökévé választotta a német származású fotóst.

Hajós Alfréd

“Építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok” – így jellemzik a Wikipedián Hajós Alfrédet, és már ebből is látszik, hogy mennyire meghatározó alakja volt korszakának. Ma leginkább arról emlékszünk rá, hogy ő tervezte el a Margit-szigeten a sportuszodát, amit aztán később róla is neveztek el, valamint, hogy ő az első magyar olimpiai bajnok. De ha nem lett volna ő, akkor például nem létezen az egyik legmenőbb kerékpáros létesítmény, a mára eléggé elhasználódott Millenáris Velodrom, ami szintén az ő tervei alapján készült a 20-as években.

Angelo

Klösz Györgyről azt írtuk, hogy személye megkerülhetetlen, ha a budapesti városfotózásról beszélünk, Angelo, vagyis Funk Pál esetében pedig azt kell mondanunk, hogy személye megkerülhetetlen, ha a budapesti fotózásról beszélünk. De nemcsak a fotózáshoz tett hozzá nagyon sokat, állítólag ő kísérletezett először Magyarországon hangosfilmmel, részt vett a fotósok képzésében, több tucat tanítványa volt, ráadásul a társasági életben is fontos figurának számított. Színes egyéniségnek írták le, de pont ebből fakad, hogy elég nehéz róla konkrét dolgokat állítani. “Angelo rendkívül színes egyéniség volt, aki körül történtek a dolgok, ráadásul ellenségei, irigyei is szép számmal akadtak, akik terjesztettek róla egyet s mást, némi alappal vagy csak úgy. Mindezek tetejébe ő maga sem volt megbízható, számtalanszor átírta élete történetét, néha egy-egy cikk kedvéért, máskor politikai megfontolásokból, félelmekből, talán megfelelésvágyból vagy szolgalelkűségből” – idézik a Wikipedián életrajzíróját.

Puskás Ferenc

A XX. század legjelentősebb magyar focistája, de úgy általában egész Európa egyik legfontosabb focistája nem tekinthető tipikus budapesti alaknak, viszont annyira fontos, hogy képtelenség elmenni mellette. Ráadásul játszott Magyarországon is, a Kispestben és a későbbi jogutódjában, a Honvédban is, az Aranycsapat tagjaként pedig kihagyhatatlan bármilyen hasonló összeállításból. Például azért, hogy mennyire jó lehetett egy olyan városban felnőni, ahol a hétvégi meccsnézések nem abból álltak, hogy apa elmegy piálni a lelátóra, hanem tényleg minőségi szórakozást nyújtott a futball.

Örkény István

“Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész. A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány legújabb vívmányaival – még vastüdővel is – életre kelteni. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe. A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte. Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta: – Ma nehéz napom volt” – a magyar groteszk próza kitalálójának munkássága többek között azért is zseniális, mert sokszor enged betekintést a korabeli városi élet mindennapjaiba, főleg a 40-es évektől a 70-es évekig. Nem lehet eléggé magasztalni a nagyságát, nemhogy Budapest, de egész Magyarország nem lenne ugyanaz nélküle.

Tolnay Klári

Budapesten született, de Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt fel, aztán a középiskola után Budapestre költözött. Néhány kudarcba fulladt próbálkozás után gyakorlatilag berobbant a magyar filmgyártásba a harmincas években a Meseautó című filmmel. Aztán ott is maradt a legnagyobb magyar filmcsillagok között. Ahogy Puskásnál említettük, egészen csodás lehetett olyan Budapesten lakni, ahol voltak igazi sztárok, akikért lehetett rajongani. Tolnay Klári pedig bizonyára ilyen volt, összeszedni is nehéz, hogy mennyi filmben szerepelt, ráadásul a filmezés mellett a színházi világban is otthon volt. A 90-es években, élete utolsó néhány évében újra felfedezte magának a szakma, a Madách színházban játszott.

Harsányi Adolf és Ferenc

A virágzó éjszakai élethez elengedhetetlen volt néhány figura, akik fenntartották azokat a helyeket, ahol az egyes korok igazán népszerű, nagyszerű alakjai szórakoztak. A Harásnyi-testvérek a New York kávéházat üzemeltették. A kávéház ekkor már egy pár éve üzemelt, de csak a Harsányi-testvérek vezetésével lett 1900-tól kezdve az a pezsgő, az irodalmi élet legfontosabb figuráit kiszolgáló hely, amitől aztán az egész kávézó borzasztó híres lett. “ A Harsányi-testvérek 9 esztendő óta bírják ezt a kávéházat, s nem kímélnek sem költséget, sem fáradtságot ha arról van szó, hogy a kávéháznak újabb vonzerőt kölcsönözhetnek. Folyton újítanak, változtatnak, szünet nélkül alkotnak. Legutóbb is újra tömérdek művészi újítással lepték meg a közönséget. Leghatalmasabb alkotásuk a kávéház főbejárata, mely a maga minőségében páratlan a világon. Leitersdorfer Béla műépítész és Róth Miksa világhírű üvegmozaikintézete a legjobbat produkálta e műremek megalkotásánál, mely dísz, művészi forma és praktikusság tekintetében egyedül áll a maga nemében. Azzal a költséggel, mellyel ezt fölépítették, szerényebb értelemben szép villát is lehetett volna építeni“ – írták róluk egy korabeli újságcikkben.

Rejtő Jenő

A legendásan vicces regényei tették a mai napig az egyik legszerethetőbb magyar íróvá, regényeiben elképesztő mennyiségű vicces anekdota és fanyar humor van. Rejtő színésznek készült, de nem volt túl tehetséges, későbbi olvasói szerencséjére a színészi pályája derékba tört, amikor a könyveire jellemző fordulattal egy színházi előadás közben a színpadra ejtette a főszereplőt, akit éppen egy hordágyon cipelt.

Élete tele van olyan fordulatos, szórakoztató sztorikkal, amelyek stílusa aztán a regényeiben köszönt vissza, egészen csodálatos lehetett, amikor azitt olvasható sztorikról személyesen beszámolt, vagy amikor hírük ment ezeknek a városban.

Az pedig csak hab a törtán, hogy ki másnak köszönhetnénk a buzgómócsing kifejezést, ha nem neki?

Rákosi Szidi

Már volt szó ebben az összeállításban néhány színészről, de nem szabad kihagynunk Rákosi Szidit, aki komplett színészgenerációkat nevelt ki színiiskolájában. A XX. század elejének színészei közül rengetegen megfordultak az iskolájában, számos színész pályáját ő indította el. Ráadásul a XX. század elején sikerült összegründolnia egy saját színházat, a VII. kerületben található Magyar Színházat, ami egy időben Nemzeti Színházként is működött, mielőtt a nemzeti megkapta volna az aktuális helyét a Duna partján. Több magyar színház is tiszteletbeli örökös tagjának választotta.

Fényes Szabolcs

Fényes Szabolcsnál kicsit bajban vagyunk, Fényes a XX. század első felének egyik nagyon ismert zeneszerzője, számos operett, zenés játék és film zeneszerzője volt. Listánkba leginkább azért került be, mert hozzá köthető a Rigó Jancsi című operettben elhangzó, Budapest, Budapest, te csodás kezdetű dal. A dal szövegét egyébként Pártos Jenő és Szécsén Mihály szerezték. Rengeteg dal született az évek során Budapestről, de ennél optimistább talán nincs még egy. Egy olyan álomvárost mutat be, ami például Cseh Tamás Budapestjéből teljesen hiányzik.

Sulyok Mária

Sulyok Mária a színészi pályáját vidéki színházakban kezdte, aztán néhány évad után Budapesten próbálkozott. Eleinte kisebb sikerekkel, nem igazán akarta befogadni a budapesti színházi közeg, kapott szerepet a Vígszínházban, a Magyar Színházban és a Pesti Színházban is, de mire befutott volna, jött a II. világháború, és egy időre megakadt a pályája. Ebben az időszakban, ugyan nem igazán beszélt róla, de számos bujkáló ismerősének segített, ételt adott nekik, de sosem érezte hőstettnek, amit tett, szerinte ez volt a természetes, emberi cselekedet. A háború és az 1956-os események után karrierje úrjakezdődött, a Vígszínházban ért el hatalmas sikereket, miközben a színművészetin tanította szépen beszélni a színészpalántákat. A Vígszínház egyik legnagyobb színésznője volt.

Fischer József

Természetesen nemcsak költők, színészek, írók formálták a XX. századi Budapestet, ahogy a XIX. századi építési hullám kitermelt néhány, a mai napig meghatározó épületet, úgy a XX. században is akadt néhány ilyen. A XX. századból leginkább a bauhaus stílusban készült épületekre lehetünk a legbüszkébbek. Több fontos magyar építész is volt, aki ebben a stlusban alkotott Budapesten és az országban egyaránt, de talán a politikusként is tevékenykedő Fischer József épületei alakítottak a legtöbbet a városon. Főleg a II. kerületben húzott fel néhány, kifejezetten futurisztikusnak ható házat, amiket aztán mára teljesen körbenőtt a város, de jelentős a II. János Pál pápa téren található épületegyüttese is.

Kós Károly

Ami Londonban a Barbican, az lehetne Budapesten a részben Kós Károly által tervezett Wekerletelep, vagyis egy komoly építészeti értékű, rettentő menő lakókörnyezet. Míg viszont a Barbican Londonban az egyik legfelkapottabb lakóhely, iszonyú bérleti díjakkal, és élő bizonyítéka a londoni II. világháború utáni, brutalista építészeti stílusnak, addig a Wekerletelep csak sima, de jól kinéző lakótelepként él a legtöbb ember fejében. Pedig a magyar szecessziós alkotások egyik remek példája az egész, gondosan megtervezett telep. Ráadásul komoly szórakoztatóipari értéke is van, a Barátok közt külső jeleneteit ezen a környéken forgatják, a sorozatbeli Mátyás király tér valójában a wekerletelepi Kós Károly tér.

Karády Katalin

Ha van a XX. századi budapesti szórakoztatóiparnak a mai napig legendaszámba emlegetett alakja, akkor egyértelműen Karády Katalin az. A mai napig pletykák és titkok övezik az életét, a II. világháború alatt megmentett egy csapat gyereket azzal, hogy az őket megölni készülő nyilasokat aranyékszerekkel lefizette, a háború után Horthy Miklós kémfönökének menyasszonya volt, szóval elég kalandos, és sokszor viszontagságokkal teli élete volt. A magánélete nagyon hányattatott volt, szakmai sikerekben nem volt hiánya, de a háború után egyre kevésbé foglalkoztatták, külföldre költözött. A 70-es években viszont újra felfedezték maguknak az emberek, újra beindult a talán a mai napig tartó Karády-kultusz, köszönhetően annak, hogy az énekes/színésznő tudatosan teremtett maga körül hollywoodi sztárokéra hasonlító légkört.

Mészáros Győző

Már volt szó a New York kávéházról, úgyhogy nem szabad elmenni a másik nagy kultúrkocsma, a Centrál kávéház mellett sem. A Centrál még a XIX. század végén épült, de a XX. században futott be igazán, köszönhetően a New Yorkhoz hasonlóan egy ügyes üzemeltetőnek. Mészáros Győzőt ma már lehet, hogy fölényeskedő, elitista alaknak tartanánk, és nem menne senki a szórakozóhelyére, de akkoriban, a XX. század elején kifejezetten kedvelték az emberek a stílusát. Olyan kávéházat hozott létre, ahol nem volt helye a részegeknek, a helyre látogató nagy öregek társalgásába nem szólhatott bele akárki, a fiatalabb generáció csak a partvonalról leshette a nagyokat. Ez nem tűnik túl szimpatikusnak, de nem véletlen, hogy több híres újságot is a kávéházból szerkesztettek, innen indult és a New York kávéházban töltött évek után ide tért vissza a Nyugat is. "Centrál egyedülálló intézmény volt a maga nemében, szabadegyetemféle, de annál több, mert eredményesebb....Egyszóval a magyar szellemi élet elite krémje gyűlt itt össze..." – vallotta a helyről Kolozsvári Grandpierre Emil, aki a kávéházba látogató nagyok közé tartozott.

Ruttkai Éva

A gazdasági válság okozta szegénységből az ország egyik legismertebb szinésznőjévé válni igazán említésre méltó teljesítmény, olyan karrierív, ami erőt adhat bárkinek, aki úgy érzi, az élet csapásai gátolják, hogy elérje a céljait. Ruttkai nem szórakozásból, színészi ambícióktól vezérelve kezdett színészkedni már háromévesen, hanem azért, mert családja annyira szegény volt, hogy a gyerekeknek is dolgozniuk kellett. Már gyerekként megismerte a színházi világ fontos szereplőit, és mire úgy döntött, a színészetből szeretne élni, már rutinosan mozgott ebben a közegben. Végül nagyjából 40 évet töltött a színházi pályán, az egyik legsokoldalúbb színésznő lett belőle. A férjével, Latinovits Zoltánnal előadott duettje pedig az egyik létező leghíresebb magyar duett.