A színésznek mindenről van véleménye: a Színművészeti Egyetem szart sem ér, a fiatalok nevelése rossz, az emberek nagyrésze pedig a házasságot is hülyén csinálja. A feleségével pedig még csak szét sem mentek igazán.

„Soha nem szerettem ki a feleségemből. Azon mit nem lehet érteni soha, hogy azt nyilatkozom, hogy elválunk, de nem válunk szét? Miért jönnek nekem azzal mindenki, hogy miért nem válunk most? Mindig együtt voltunk a feleségemmel, még azalatt az időszak alatt is nagyrészt, amikor épp külön éltünk. Megadtuk magunknak a lehetőséget, hogy fentről külön-külön ránézzünk az életünkre a napi darálón kívül” – öntött tiszta vizet a pohárba a Velvetnek Hujber Ferenc, aki mostanában diplomaügyével, és sokaknak extrémnek tűnő párkapcsolati megoldásaival döbbentette meg a világot. Mint kiderült, még a szétköltözésük sem válság volt. „Cynthia megkért, hogy költözzek el pár hétre azért, hogy jobban át tudja gondolni a dolgokat. Ez szerintem minden kapcsolatnak segítene, az embereknek tudni kell külön menni kicsit, különben kiderül egy idő után, hogy már tíz éve semmi közük egymáshoz. Az volt a tanulság, hogy jó, hogy ezt megtettük. Én magam sem tudtam, hogy mi lesz az átgondolás vége. Nem múlt időben költöztem vissza és lángolt fel a szerelem, hanem jelenleg együtt élünk, és épp lángol a szerelem. Semmi nincs előre lejátszva, egyedül az biztos, hogy minden reggel megkérdezzük a másikat, hogy van-e még kedvünk a nap további részében együtt lenni. Ha az emberek így élnének, akkor sokkal jobban meggondolnák, kivel kötik össze az életüket, és jelentősen csökkenne így a válások száma is. Én itt úgy vagyok beállítva, mint a farka után rohangáló alkoholista drogos nulla tehetségű celeb, pedig ehhez képest tíz éve együtt vagyok a feleségemmel, az életem pedig gyönyörű” – vázolta fel az ideális párkapcsolatokról alkotott elképzelését.

Mindenkiről tud mindent

A színész a hamis érettségijét és lopott diplomamunkáját sem gondolja akkora ügynek, mint amekkora őszinte vallomásnak beállította azt a média. „Már akkor sem érdekelt, amikor kimondtam. Tíz évvel korábban is elmondtam már, de akkor még nem voltam ismert, ezért nem érdekelt senkit. Akkor is mondtam, nincs érettségim, a színművészeti diplomám egy gáz, gagyi szar. Nem is akartam tükröt tartani senki elé ezzel. Egy 15 perces interjú végén hangzott el két mondat, azon lovagol mindenki. A kollégáim közül is tudta mindenki, de az ismert emberek szerintem mindent tudnak a másikról. Olyan botránykönyvek születhetnének, hogy a teljes politikai elit lenullázhatná magát, de a színházi és filmes szakma is. Csak itt senki nem köpi be a másikat, ezért engem sem. Én vagyok az egyetlen ember a városban, akit ha megkérdeznek, őszintén válaszol. Azért, mert elegem lett abból, hogy figyelni kell mások véleményére, sokkal jobb egyenesnek lenni és azt mondani, amit gondolok. Ezért félnek tőlem, mert másoknak is elmondom, milyen emberek. Persze disztingválok, de mivel az egész országban mindenkiről tudok mindent, ezért vannak kreditjeim, ami miatt engem nem támadnak. Meg nem is tudnának, mert én már mindent felvállaltam” – utalt a közélet soha ki nem derülő titkaira.

Egyetért Hujber Ferenccel?

Ha igen, mondja el, ha nem, akkor is.
Kövessen minket a Facebookon is!
 

De akkor miért is volt fontos felvállalni minden rosszat, ha nincs görbe tükör sem? Hujber valamiféle kultúrmisszióra utalt. „Nem azt akartam mondani, hogy menő diplomát hamisítani, hanem azért, mert azt mondom, hogy a Színművészeti Egyetem nem ér egy darab szart sem. Érettségit venni sem menő, de az egész oktatási rendszert is le lehet húzni a budin. De ez nem magyarázkodás, én bármikor leülök szívesen egy szociológussal vagy politológussal, és keresztre feszítem. Olyan kérdéseket tudok feltenni, amikre nem tud válaszolni, ráadásul ők velem szemben nem is tehetnék meg, hogy őszinték legyenek. Amikor a Színművészetin végzettek 80%-a nem tud elhelyezkedni színháznál, mert annyira túltelített a piac, miért vesznek fel 16-17 embert évente? Persze a kvóta miatt. Miért van az, hogy az egyetem vezetése lehalássza a nekik kellő habot, akiket elvisznek a saját színházaikba, a többi meg mehet a kukába? Én szigorúan megtiltanám, hogy valaki vezető pozícióban legyen egy színházban, miközben diákokat is tanít. Egy tanárnak ott kell lenni minden pillanatban. Nekünk a negyedik év végén azt mondták, hogy nem vállalnak értünk felelősséget. Hogy lehet azt mondani, hogy nem vállalnak felelősséget az életedért, amikor másfél év után bárkit kirúghatnak azzal, hogy nem alkalmas? Akkor mit csinálnak az emberrel? Elmondom: darabokra szednek, szétkúrnak, és ha nem tudnak összerúgni, ahogy ők szeretnék, akkor kirúgnak a picsába.”

Hujber nem is állt meg a felsőoktatás ostorozásánál: „Az például hogy van, hogy egy gyereket 18 éves koráig tiltanak mindentől, aztán utána mindent szabad? Az már érett? Az én fiam 12 éves korában már el tudná magát tartani, mert úgy van nevelve, hogy értse az életet. Nem leültetem, hogy tanulja meg az anyagot, hanem elbeszélgetünk. Legutóbb benne volt a hírekben, hogy elütött két diákot egy autó, erről is beszélgettünk vele. Később egy út mellett sétáltunk, kérdeztem Noelt, hogy lát-e autót. Azt mondta, hogy nem, és abban a pillanatban már el is zúgott egy mellettünk. Kérdeztem is, hogy lehet az, hogy hátrafelé magyaráz nekem, mikor megy kifelé az úttestre. Olyankor a poklok tüzét látja a szememben, és tudja, hogy megölöm, ha még egyszer ilyet csinál. Ilyenkor komolyan veszi, és nem arra építünk, hogy sebességkorlátozás van. Azért maradjon életben a fiam, mert valaki lelassított harmincra? Én is úgy megyek bele a kereszteződésbe, hogy nem hiszem el, hogy elsőbbségem van. Ezt tanítom a gyereknek is. Nem bízok senkiben, de mindent lehetségesnek tartok. Nem szabad kiherélni a gyerekeket” – árult el kulisszatitkokat gyereknevelési szokásaiból.

Rossz skatulya

A színész ezekről a dolgokról egyébként bármikor boldogan beszélne, de úgy érzi, rossz skatulyába került. „Mindegy, én csak egy celeb vagyok, nem fontos, mit mondok. Nem hívnak beszélgetős műsorba, a HVG és a Magyar Narancs nem kér tőlem interjút. Rólam csak azt írják, hogy a botrányos celeb tett valami botrányosat.” És ha már ebbe a skatulyába került, legközelebb amúgy a Paprika TV főzős műsorában, a Sztárséfben tűnik fel, ahol főzési tudományát is bemutatja, az előzetesek alapján elég vicces körülmények között, pedig egy ideje már nem is gyakorolja. „Ha főzök, akkor a családomnak és a feleségemnek főzök, ugyanis teljesen átálltam gyümölcsevésre szinte. Az az egyetlen táplálék, amire ki vagyunk találva. Most persze ha eljövök valahova, elcsábulok, mert sajnos ebben a kultúrában nőttem fel. Magamnak már nem főzök semmit, ha a családnak igen, akkor eszek belőle.”