Míg Patkó Csenge és Baranyi Péter a főnyeremény bezsebelése és esküvőjük után nem sokkal elváltak, az Összeesküvők másik párja, a kivágott Szilo és barátnője azóta is együtt élnek. Pedig a pofozkodás után az ő boldogságukra fogadott volna legkevésbé a néző. Tóth Szilveszter és Rózsa Renáta az esküvőjüket tervezik, bár lánykérés egyelőre csak a műsorban esett meg.

Csaknem két évvel az Összeesküvők című társkeresőshow kezdete után is együtt él Renike és Szilo. Pedig a műsorban való incidens, vagyis az elcsattanó pofon miatt ők voltak az utolsók, akikről azt gondolta a néző, hogy együtt maradnak. A pár azt a sztereotípiát is megdöntötte, miszerint ilyen jellegű produkción belül nem lehet komoly társat találni, igaz, történetük nem egyedi: egy 1998-as Szerelem első látásra adásban szintén egymásra talált két játékos, akik azóta is együtt vannak. Az elmúlt évtizedben viszont Sziloékon kívül nem volt arra példa, hogy ilyen sokáig húzzák a szerelmesek. 

"Úgy érezzük, hogy a szerencse és a sors is közrejátszott abban, hogy mi így egymásra találtunk" – magyarázta a Velvetnek Tóth Szilveszter, aki mai napig kiáll amellett az állítása mellett, hogy az, amit a nézők láttak arról a bizonyos incidensről, az nem igazán úgy történt a valóságban, ahogy az a csatorna bemutatta. "Az elején kicsit bosszantó, volt hogy ilyen igazságtalanul kizártak, de utólag egy életre szóló szép emlékként gondolunk vissza rá" – tette hozzá Szilo, mindemellett pedig úgy véli, a műsort utólag ők nyerték meg igazából, hiszen azóta a győztes pár, Patkó Csenge és Baranyi Péter elváltak, a második helyezett Halmágyi Nikolett és Jáger Richárd pedig csúnyán szakítottak. "Hiába estünk ki, veszíteni nem veszítettünk, csak a nyereményt nem hoztuk haza."

Még nem volt komoly lánykérés

Tóth Szilveszter és Rózsa Renáta között a lánykérésnek eddig egy komolytalan változata esett meg, amikor a műsorban a férfi egy tintahal karikával jegyezte el Renikét. Ez az oka annak, hogy még nem tűzték ki az esküvő időpontját. "Először még szeretnék Reninek egy komolyabb, romantikus lánykérést eszközölni és utána lehet konkrétabban az esküvőt tervezni.

Gondolta volna, hogy együtt maradnak?

Az biztos, hogy itt lesz vidéken, és nagyon jól fogjuk magunkat érezni, mert bulizni is jókat tudunk együtt, és a két család is nagyon jól kijön egymással. Gyereket is szeretnénk, nem is egyet, de előtte más terveink is vannak. A gyereknevelés gyakorlásaképp most bővült a család egy kis édi francia bulldoggal, akinek a neve Joe" - mesélte Tóth. A férfi úgy véli (vigyázat, nagy szavak jönnek), a szereteten és őszinteségen kívül a kapcsolatuk alapja, hogy egymás barátai is tudnak lenni. Mindig számíthatnak a másikra, bármiről is legyen szó, és ugyanolyan dilisek mindketten.

A párt a mai napig leszólítják az utcán és érdelődnek felőlük, hogyan alakul az életük. "Sokan szurkoltak nekünk és azt mondták, hogy nekünk kellett volna megnyernünk. Szeretnek minket és sok visszajelzést kaptunk arról, hogy a kiesésünk után már nem követték nyomon a műsor eseményeit."

Renike egyébként a környék egyik legszínvonalasabb étterem-cukrászdájában dolgozik, Szilo pedig továbbra is focizik, edzősködik és egy külföldi vállalkozásban segédkezik. A műsor után a lány egyből leköltözött barátjához Hajdúszoboszlóra. A történethez persze az is hozzátartozik, hogy a műsorban szereplő anyós-jelölt, Erzsók azóta is tanít és kitűnő egészségi állapotnak örvend.