A fiatal énekesnő, Ariana Grande példája óta tudjuk, hogy a Sátán amerikai (pontosabban kansasi), azonban a Gawker szerint új távlatok nyíltak az ördögkutatás területén. Mostanában Grande sztorija mellett (akit egy démonmassza támadott meg) több sátángyanús esemény is történt az USA-ban. Például pár vallásos rádiós műsorvezető állította, Miley Cyrus démonokkal üzekedett, a nagy ír-amerikai maffiózó James "Whitey" Bulger pedig maga az Ördög, amit egyik meggyilkolt ellenségének a fia is vall, de a Legfelsőbb Bíróság egy bírája is hiszi az ördög létét – írja a Gawker.
A lap szerint a sátánlátás Massachusettsben a legerősebb. Itt Old Scratch-nek hívják Belzebubot, ami a középangol skrat-ból, azaz hermafordita goblinból eredeztethető. Az említett bostoni maffiavezér perét is itt tartották, 11 vádpontban bűnösnek is ítélték. Mint említettük, egyik áldozatának a fia vallotta, hogy szerinte Bulger a Sátán maga, ugyanis démoni örömmel kínozta áldozatait. „Éppenséggel én is hiszek az Ördögben” – mondta ki nemrég Antonin Scalia bíró. Szerinte Jézus is hitt benne, minden katolikus hisz benne, és még az evangéliumokban is benne van. Ő nem bostoni maffiavezéreket hozott fel bizonyítéknak, hanem hogy egyre több az ateista, és ez pedig csak egy személy műve lehet.
És akkor itt vannak a celebek: Miley Cyrus néhány keresztény szélsőséges szerint paktumot kötött az ördöggel (persze nem fausti értelemben). Azt is állítják, hogy Cyrus szexuális kapcsolatot is létesített démonokkal, de csak kisebb, csicskább démonok álltak szóba vele. „Az amerikai szórakoztatóipar imádja megrontani az ártatlan gyermekek lelkét. Ez a Sátán zsinagógájának (sic!) a munkája" – állította egy Rick Wiles nevű rádiós. Szerinte Cyrust tették ki a kirakatba, hogy még több babiloni paráznát toborozzon. Wiles korábban azt állította, Cyrus twerkelős tánca Káli hindu pusztulásisten (pontosabban a elmúlás és újjászületés istensége), és az ő haláltáncát járta el Cyrus az MTV VMA-n (ld. a lenti videón).
Végül pár szóban össze kell foglalnunk Ariana Grande esetét is. Barátaival útra kelt egy nap az énekesnő, hogy felkeresse a Pokol kansasi kapuját. Úton odafelé összetűzésbe került a démonokkal, és már hiába kért bocsánatot, a veszélyt nem űzte el. Sok furcsaság után egyik este lefeküdt aludni, morgásokat hallott, majd egy nagy fekete masszát látott, amit démonokkal azonosított. Aztán rájött, hogy a félelme táplálja őket, nem félt, és győzött.