Már nem számít spoilernek, hiszen mindenki tudja: a készítők megölték a Family Guy egyik legnépszerűbb karakterét, Briant. Mivel mi szerettük az okoskodó kutyát, most azt javasoljuk, nézzük meg ezt a pár videót, és emlékezzünk rá könnyesen, micsoda remek arcot is vesztett most a tévé.

Paraszt

Brian Griffin többek közt a nőzésben is komoly sikereket ért el, bár hosszútávú kapcsolata nem nagyon volt. Mivel a Family Guyról van szó, logikus, hogy emberek voltak a női, akikkel általában komoly tragédiák után mentek szét. Itt például egy kulcsot tett le rossz helyre többször is, ami miatt a békés szakítás helyett elküldte a picsába párját.

Aljas

Bár Brian alapvetően kedves figuraként jelent meg, állandóan cseszegették egymást Stewie-val. Itt például Stewie indulgaó zenei karrierjét döngöli fél perc alatt romokba.

Béna

Tegyük hozzá, hogy Brian vissza is kapta ezt, mivel a Family Guy egyik központi témája, hogy az állandóan magas intellektust kamuzó kutya szenved a regénye írásával, ami persze soha nem készül el. Itt Stewie érdeklődik róla, hogy mi van már vele, Brian pedig a szokásos morózus, kicsit dühös tekintetével néz a semmibe és tűri az alázást.

Még bénább

Az egyik részben Stewie gyárt magának egy Csicska Stewie névre keresztelt klónt, aki megcsinálja az ő felesleges feladatait. Bár Brian alapvetően nem csinál semmit, ő is szeretne magának egyet, ehhez viszont nagyon komoly megaláztatásokat kell elviselnie.

Részeg

Ha épp nem szakít, nem okoskodik és nem béna, akkor a legtöbbször részeg volt. Természetesen ezt is Stewie-val közösen produkálták, itt például haza nem tudtak rendesen jutni, pedig autóval indultak el.

+1: Dalra részeg

Csak hogy hangsúlyozzuk, mennyire fontos rész is az, hogy Brian részeg, íme egy hazai karaoke-verzó is készült a Bikini klasszikus dalából, és Brian hányásából.