Adam Farrar három hétig volt börtönben lopásért és próbaidő megszegéséért, pár napig egy haverjánál lakott, majd eltűnt. Azóta nem érik el telefonon, senki sem tudja, hol lehet.

Azt írja a külföldi bulvársajtó, például a Female First, hogy Leonardo DiCaprio mostohatestvérét, Adam Farrart nem találják. A színészkedéssel próbálkozó férfi körülbelül egy hónapja szabadult börtönből, ahová azért csukták be, mert lopott, és megszegte a próbaidejét. (Három hétig volt bent.)

A Sunnak egy családi barát azt mondta, hogy „Adam börtönben volt, most pedig nem tudom, hol lehet. Két-három napot nálam töltött, aztán egyszercsak eltűnt. Próbáltam hívni, de a száma nem kapcsolható. Néhány napja beszéltem az apjával, még mindig senki sem hallott róla." Az ismerős elmondása szerint óvodáskori barátok, és aggódik Farrarért, mert az utóbbi években kisiklott az élete. Állandó lakhelye sincs, a barátainál lakik.

Ki is ő?

Farrar saját maga írta a róla szóló életrajzot az IMDB-n, ebből kiderül, hogy szülei válása után anyjánál maradt, aki San Franciscóban megismerkedett George DiCaprióval. Nem sokkal később összeköltöztek, négyesben, merthogy DiCaprio úrnak volt egy fia, Leonardo (akinek édesanyja egyébként a közelükben élt, de ez mellékes).  Farrar nevelőapja élénk társadalmi életet élt, rajta keresztül pedig az egész család celebekkel bandázott, így Farrar már gyerekkorában színészkedni kezdett. Állítja, az ő hatására lett színész Leonardo Dicaprio.

Más források nem hallgatják el, hogy a most 42 éves férfinek több rendőrségi ügye volt, 2000-ben emberölési kísérletért letartóztatták – a barátnője állította, hogy fojtogatja. (Az ügyet később ejtették.)

A bizonyos jólértesült szerint DiCaprio „próbált mellette lenni a nehéz időszakokban, de a kapcsolatuk az utóbbi néhány évben elég zavaros volt. Mindannyian aggódunk Adamért."