Molnár Anikóra az átalakulásával, Hujber Ferenc az érthetetlen ámokfutásával érte el, hogy megjegyezzük a nevét 2013-ban. A listába Alföldi Róbert és Palvin Barbara is bekerült, de Monique Covet is felbukkan benne. Celeblegek 2013-ból.

1. A legnagyobb változás: Molnár Anikó

Habár az egykori Nagy Ő márciusban még arról beszélt, hogy botoxra és zsírleszívásra megy majd, mert máshogy képtelen lefogyni, a gondolattól hamar megszabadult, és áprilisban már kijelentette: plus size modell lesz belőle. Szemben a fogyókúrával, ehhez nem kellett megerőltetnie magát Molnár Anikónak, viszont állítása szerint így, jó pár pluszkilót viselve sokkal jobban érzi magát, mint állandó önsanyargatások közepette. És úgy látja, sokkal szimpatikusabbá is vált a plusz súllyal.

2. A legemlékezetesebb hazai szelfi: Monique Covet 

Azután, hogy 2013-ban a szelfi lett az év szava, nem hagyhattuk ki a legek közül. Nem nagyon volt kérdés, hogy mely magyar híresség melyik fotója legyen a leg a kategóriából, Monique Covet vécén ülős, letolt nadrágos szelfijét ugyanis még Palvin Barbara sem tudta überelni. Pedig azért ő is posztolt néhány elég jó szelfit. 

3. A legmenőbb zsűritag: Alföldi Róbert

Új zsűrivel indult idén az X-Faktor, és a műsorgyártók idén az összes eddiginél is erősebb nevet hoztak: Alföldi Róbertet ültették be a másik három zsűritag mellé. Miközben az RTL Klubon az X-Faktor futott, addig a TV2-n a Sztárban sztárt tűzte képernyőre, amiben az X.Faktorhoz hasonlóan négy zsűritag ült. Ekkor kérdeztük meg önöket, hogy közülük, pontosabban a három-három legérdekesebb öltözködésű zsűritag közül ki a legmenőbb a ruhaválasztást tekintetében. Önök pedig Alföldi Róbertre szavaztak.

4. Budapest legmenőbb arca: Palvin Barbara

Majdnem duplázott Alföldi Róbert, de önök végül mégsem őt, hanem az egyik legkeresettebb hazai modellt, Palvin Barbarát szavazták meg korunk legmenőbb budapesti arcának a várostörténeti sorozatunk utolsó fordulójában. Hiába képvisel világhírű márkákat és mozog tényleghíres emberek között, a húszéves Palvin Barbara ugyanúgy eljár bulizni a barátaival Budapesten, és rendszeresen posztol a városban készült fotókat. 

5. Az év legnagyobb rejtélye: Hujber Ferenc

Önök lúzernek szavazták meg a 39 éves színészt, mi viszont még mindig nem igazán értjük, mi is volt pontosan az az ámokfutás, amit áprilisban kezdett el a Hal a tortánban, majd a napilapokban és tévéműsorokban folytatott. Az egész azzal kezdődött, hogy bejelentette, alkohol elleni kapszulát ültettetett a fenekébe, másfél hónappal később meg az derült ki, hogy tönkrement a nyitott házassága nejével – a kapcsolatuk azonban ettől még nem ért véget. Hujbernek ezen túl is volt még mit mondania: nem sokkal ezután arról számolt be, hogy vette az érettségijét és másolta a szakdolgozatát. A színész, akinek mindenről határozott véleménye van, azóta állítólag már azt tervezi, hogy újra lelép külföldre.

 

+1 Az év lázadója: Kocsis Korinna

Minden évben ugyanazzal az unalmas menetrenddel zajlanak a szépségversenyek, Hajdúék Miss-gyára azonbankivétel volt ez alól az idén. Történt ugyanis, hogy a harmadik helyet megszerző Kocsis Korinna (a 2009-es Miss Earth Hungary) úgy döntött: visszautasítja a harmadik helyet, és az azzal járó koronát, mondván egyszer már volt harmadik. Az indoklást egy Facebook-posztban ejtette meg, amiben azt is megjegyezte, hogy végig ellenszélben kellett versenyeznie, és tudta, nem lehet övé sem az első, sem a második hely. Sarkáék kiakadtak, bocsánatkérést vártak tőle, amit állítólag nem tett meg, így később szóba került a per is, amit szerződésszegés miatt indítanának. Egyelőre  peren kívül próbálnak megegyezni Kocsissal, másfél milliót akarnak tőle.

18-szepsegkiralyno casting-2013-000101-IMG 7810