A testépítőből lett színészből lett kormányzóból lett színész rendszeresen feltűnik a Redditen, és olyan dolgokat árul el magáról, amelyek még az életrajzi könyvében sem szerepelnek. Például, hogy hogyan halt meg majdnem egy forgatáson, mi a kedvenc diétaszegő ételen, és hogyan hozott frászt egy férfire, aki nekiment a kocsijának.

Arnold Schwarzeneggernek érdemes volt könyvet írnia az életéről, mert miközben testépítőből színész, majd kormányzó, majd ismét színész, és közben jószolgálati aktivista lett, rengeteg érdekes dolog történt vele. De még így sincs benne minden. Szerencsére amikor csak ideje van, a Redditen lóg, és válaszol minden kérdésre, amelyet elég érdekesnek talál. Itt megtalálja a teljes tevékenységi naplóját, de ha nincs ideje végignézni, az alábbiakban összefoglaljuk mindazt, amiről akkor sem tudott, ha már fejből tudja a könyvet.

1. Halálközeli élmény: A hatodik napon forgatásán majdnem megfulladt egy víz alatti jelenet forgatása közben. A folyadék, amelyben elmerült, tejszerű volt,  így nem látott benne semmit, a medencéből pedig nem lehetett akárhol kijönni – szóval, szerencse, hogy Billy Lucas, a kaszkadőr dublőre észrevette, amint a víz alatt kapálódzik. 

2. Amire a legbüszkébb, és amire a legkevésbé: Volt annyi eszem, hogy a világ legjobb országába emigráljak, ahol az összes álmomat megvalósíthattam. A legjobban azokat a hibáimat sajnálom, amelyek fájdalmat okoztak a családomnak, és elválasztottak minket.”

3. Mivel szegi meg a diétáját: „Rántott hús, császármorzsa, fagylalt. Ha bűnözni akarsz, az osztrák kajákkal nem lehet hibázni."

4. Ahogy egy müncheni versenyen kitolt egy túl büszke testépítővel: „Általában azokat a srácokat vicceltük meg, akik, akik nagyon el voltak telve magukkal, és keménynek akartak látszani. Na, ez a srác mindenkinek azt mondta, hogy megnyeri a versenyt. Azt mondtam neki, hogy most hanghatásokkal kell pózolni. Minél magasabban van a karod, annál magasabb hangon kell kiáltani. Ahogy leereszted, úgy mélyíted a hangod. Mondtam neki, hogy ne féljen kipróbálni, mert most ez megy Amerikában és Angliában, és lassan Németország is felzárkózik. Talán a negyedik visításnál járhatott, amikor levonszolták a színpadról, és kihajították. Semmi kellemetlensége nem származott a dologból, csak elég hülyének érezte magát. 

5. Egy valódi autós üldözés: „Néhány hónapja egy fickó a kocsimba hajott. Megpróbált elmenekülni, de utánamentem. Bevallom, kissé túlzásba estem a sebesség terén. Beelőztem, megálltam előtte, erre két srác kiugrott a kocsiból, és keménykedni akartak. Aztán megláttak, és azt mondták, »bassza meg, ez a Terminátor!«. Aztán rendesek voltak, és megadták az adataikat.”

6. A titkos énje: fest. Mindig ő készíti a karácsonyi képeslapjait. 

7. Emésztési panaszok: a Ragadozó forgatása alatt nehezen bírta a gyomra a mexikói kaját, más meg nem volt, mert Puerto Vallartában dolgozrak. Az eredmény? „Megkíméllek titeket a részletektől, de egyszer, futás közben beütött a hasmenés. Kiszaladtam az út szélére, de hát az arra járó autósoknak jutott műsor rendesen.”

8. A legjobb tanács, amelyet valaha kapott: „Apám mindig azt mondta, tedd magad hasznossá”.

9. Iskola utáni elfoglaltság:Édesanyám csodálatos volt, együtt csináltuk meg a házi feladatomat, mindig figyelt rám. Mindig számíthattam a szeretetére, támogatására, vagy arra, hogy nagyot húz rám a vonalzóval. Ez utóbbi mára nem elfogadott.” A kérdés azért merülhetett fel, mert Schwarzenegger most éppen azért kampányol, hogy az amerikai iskolások délutánját értelmes programok töltsék ki. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek sportoljanak, vagy más, közös tevékenységben vegyenek részt, ahelyett, hagy bajba kerülnének, vagy bűnözők áldozatává válnak, mert a szülőknek nincs idejük odafigyelni rájuk. „A háztartások több mint hetven százalékában vagy mindkét szülő dolgozik, vagy a szülő egyedül neveli a gyerekét.”

10. Saját kezűleg ír üzenetet a rajongóinak. Valaki azt írta, hogy Schwarzenegger filmjeivel bírta ki a kemoterápiát tizenkét évesen, és reméli, hogy egyszer még találkozhat vele. A válasz: „örülök, hogy segíthettem, de te magad is elég bátornak tűnsz. Sok sikert az életben, Arnold”. Valaki más azt írta, (angolul nem beszélő) venezuelai nagymamája rajong érte, és nagyon boldog lenne, ha boldog születésnapot kívánna neki. Megtette. Tényleg.

+1. És videókat készít. A leghíresebb filmes szövegeit újra felveszi, és kiteszi a Youtube-ra. Nézegesse itt a saját csatornáját, vagy legalább az alábbi videót, amelyben Conant idézve elmondja, mi a legjobb dolog a világon. ( „Összetörni az ellenfeled, látni, ahogy eléd vezetik őket és hallani asszonyaik sírását”)