Az X-Faktor énekesnőjét folyamatosan ekézik a Belevaló világban tett alakításai miatt, alkalmatlannak vélik a műsorvezetői feladatokra. Visszagondolva viszont az éjszakai műsor eddigi felhozatalára, nem sokkal voltak rátermettebbek az elődjei sem, pedig a Való világ spinoffja lehetne egy tök jó szórakoztató produkció is.

Amennyire megosztó volt annak idején az X-Faktorban, annyian vannak most is, akik szeretik és akik utálják Csobot Adél műsorvezetői stílusát a Belevaló világban – bár utóbbiaktól hangosabb az internet. Az énekesnőt leginkább a bájvigyora, affektálása és gesztusai miatt érik támadások, amire rátesz egy lapáttal, hogy nem mindig sikerül neki épkézláb mondatot alkotni. Csobot védjegyévé vált ráadásul a "no" szócska, egyszerűen képtelen elhagyni, ez pedig már inkább idegesíti, mint szórakoztatja a nézőket. A mémgyárosoknak viszont ideális témájává vált, ahogy azt az alábbi videóban is láthatjuk: 

 

Csobot téma az exvillalakók körében is, bár VV Attila a beszólogatásokat jelen esetben meghagyta a kommentelőknek a Facebook-oldalán. "Ezzel az egésszel nekem személy szerint az a gondom, hogy ő ezt nem ingyen csinálja sőt... Ha én a munkahelyemen ilyen munkát végeznék valószínű már nem lennék ott. Ezért nem tudom őt sajnálni alkalmatlan a feladatra, és ezzel lejáratja magát még lehet az énekessel eddig megszerzett rajongói közül is lesz akit ezért veszít el" – írta az egyik néző, míg az ötödik széria nyertese annyit fűzött hozzá, hogy: "Adél én azt mondom, ha már így lett, nevess a MÉM videókon, és a gúnyvicceken. Az önirónia nemesít, és aki saját magán nevetni tud az rajtunk a nevető gúnyolódókon is felül tud emelkedni." 

És ha már a mémeknél tartunk, itt egy újabb gyöngyszem, amiben Csobot baja meggyűlt egy telefonszámmal:

Van rosszabb műsorvezető Csobot Adélnál?

Többen emlegetik az ilyen jellegű bejegyzések alatt VV Anikó nevét – ha már az RTL Klub annyira ragaszkodik ahhoz, hogy a saját celebszülöttjét tegye az éjszakai műsorba, de javasolták már VV Attilát is műsorvezetőnek.

Egy biztos, a csatorna a Belevaló világba mindeddig összesen két gyakorlott műsorvezetőt rakott be: Majkát és Valkó Esztert, mellettük pedig feltűnt VV Anikó, VV Béci, VV Olivér és Győzike is, akik szintén hagytak némi kivetni valót maguk után. Pedig a Való világ spinoffja lehetne egy tök jó szórakoztató produkció is.Ön szerint jobbak vagy rosszabbak voltak Csobot Adélnál? .