Az elmúlt időszakban már simán elhittük, hogy Britney Spears végre szépen összeszedte magát, és Las Vegas-i sikere után már tényleg nem lesz baj, erre szembejött velünk egy videó, és minden megváltozott. Britney Spears egy Las Vegas-i koncertjén ugyanis elfelejtette időben a szájához emelni a mikrofont, mégis mindenki hallotta a hangját. Hogy lehet ez? Britney Spears playbackelt?

Britney Spears 2014 elejére tényleg csúcsra ért, mivel kapott egy saját, önálló show-t Las Vegasban, a Planet Hollywoodban. A show 90 perces, ezalatt 24 dalt énekel el. Legalábbis eddig azt hittük, hogy tényleg énekel, de most kiderült, hogy csak tátog.

A Daily Mail azt írja, hogy Spearst annyira lefoglalta a koncert közben az integetés, hogy elfelejtette időben szájához emelni a mikrofont, miközben a hangszórókból már rég szólt a hangja. Ezt természetesen a koncerten örjöngő rajongók is kiszúrták, egyikük szerencsére pedig pont videózott is a baleset idején, a videót pedig feltöltötte instagramjára.

Ciki, hogy Spears playbackel?

Nem ez az első eset, hogy Spearst azzal vádolják, hogy koncertjein playbackel, a Daily Mail szerint  korábban készült róla egy olyan videó is, ahol úgy énekel, hogy mikrofonja be sincs kapcsolva. Illetve azért is gyanakodtak már sokan arra, hogy Spears csak tátog a koncertjein, mert az énekesnő hangja mit sem változik pár percnyi tánc és ugrabugrálás után. A rajongók nagyrészét ez persze nem érdekli, továbbra is imádják Britney Spearst. De hát ki nem imádja Britney Spearst? Vagy önt zavarja, hogy az énekesnő még a Las Vegas-i show-ján is csak tátog?