Megjelent A felszín alatt című film új plakátja, amin állítólag a főszereplő Scarlett Johansson teljesen meztelen lába látható. Egy teljesen átlagos női láb, semmi különös nincs rajta, a körmei sem gombásak, látszólag nincs bőrkeményedés a sarkán, visszerek a vádliján, vagy bármi ronda heg, mégis akadt olyan, aki kiborult a látványtól. Ezért jó lenne, ha most ön döntené el, hogy akkor jó lába van Scarlett Johanssonnak, vagy sem.

A Drunken Stepfather az elsők közt harangozta be, hogy A felszín alatt című film új plakátján a főszereplő Scarlett Johansson lába látható, a posztban pedig kissé kiborultak emiatt. Azt írják, hogy az egyébként terhes színésznő lába tökéletes arra, hogy egy horrorfilmet reklámozzanak vele, mert vaskos, és emiatt baromi ijesztő, és még a valószínűsíthető photoshoppolás után is úgy néz ki, mint egy szörny.

Mivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni ezzel a vélhetően vicceskedő, de mégis erős kritikával, amivel szerencsétlen Johansson lábait illették, és azt sem tudtuk eldönteni, hogy akkor most a színésznőnek jó lába van-e vagy sem, így önre bízzuk a döntést. Az alábbi galériában megnézhet pár szoknyás képet Scarlett Johansson lábairól, aztán döntse el, hogy a plakáton látható lábak, amik nagy valószínűséggel Johanssonhoz tartoznak, tényleg szörnyűek-e, vagy sem!

Most akkor jó lába van Johanssonnak?