horoszkóp

Ezeket a nőket szeretik a nagyon híresek

2014.04.12. 11:07
Gondolkodott már azon, hogy a nagyon híres, nagyon gazdag és nagyon elismert celebférfiaknak milyen nők jönnek be? Gondolkodott már azon, hogy vajon Christian Bale kivel szeret este ágyba bújni, és reggel felkelni? Most végre megnézheti, kik azok az egyáltalán nem híres nők, akiket a nagyon híres férfiak szeretnek.

Sibi Blazic

Ha nem tudta volna, Sibi Blazic Christian Bale felesége, korábban modellkedett, és egyébként profi sminkes, illetve Winona Ryder asszisztense. A színészhez 2000-ben ment hozzá, 2005-ben született meg lányuk, Emmeline, és idén márciusban jelentették be, hogy újra gyereket várnak.

Jenna Dewan

A fenti képen a kissé krumpliarcú, de azért nagyon szerethető Channing Tatum feleségét látja, aki bár szintén színész, de jóval kevesebben ismerik, mint Channing Tatumot. Persze aki látta a Step Up című, jónak nehezen nevezhető alkotást, az tudja, hogy ez a nő, és Tatum alakította benne a két szerelmes főszereplőt még 2006-ban. Nem sokkal a forgatás után pedig össze is jöttek, majd 2009-ben összeházasodtak, és tavaly tavasszal már egy lányuk is született.

Camila Alves

Ez a nagyon szigorú arcú nő nem más, mint Matthew McConaughey felesége, akivel cukiskodott is egy sort az idei Oscar-díjátadón, miután a színész megkapta a legjobb főszereplőnek járó díjat. Alves egyébként egy brazil modell és tévés, 2006-ban kezdtek randizni, és 2012-ben házasodtak össze. Három gyerekük született, Levi, Livingstone és Vida.

Luciana Barroso

Fogalma sincs, hogy ki ez a barna hajú nő? Hát Matt Damon argentin felesége! A színész 2003-ban ismerte meg Barrosót Miamiban, ahol a nő akkoriban pultosként dolgozott egy bárban. 2005-ben összeházasodtak, négy gyereket nevelnek együtt, ebből három közös. Annyira szeretik egymást, hogy 2013-ban újra összeházasodtak.

Jennifer Meyer

Eddig nem tudta, hogy kit vett el Tobey Maguire? Hát a fenti képen látható nőt, aki egyébként ékszertervező, és a színésszel 2003-ban találkoztak. 2006-ban jegyezték el egymást, és még abban az évben megszületett lányuk, Ruby Sweetheart Maguire. 2007-ben összeházasodtak, 2009-ben pedig született még egy gyerekük, Otis Tobias Maguire.

Alice Kim

A fenti képen látható nőt biztos, hogy ismeri, mert párszor már írtunk róla, de ha fogalma sincs, elmondjuk, hogy ő bizony Nicolas Cage kedves – harmadik – felesége. Alice Kim pincérnőként dolgozott, mikor összeakadt a színésszel, akitől 2005-ben fia is született. A gyereket Kal-El-nek nevezték el, ami Superman eredeti születési neve.

Helen Lasichanh

Ha eddig nem tudta volna, hogy az énekes-producer-istenség Pharrell Williams kit szeret, most szólunk, hogy a fenti képen látható nőt, aki egyébként jóval magasabb nála. A modell/dizájner Helen Lasichanh-t 2013-ban vette feleségül Williams, 2008-ban pedig már született egy fiuk, aki a Rocket Williams nevet kapta.