horoszkóp
2014.04.25. 14:36 Módosítva: 2014-04-25 15:02:32
Renée Zellweger a kétezres évek elejének egyik legfelkapottabb színésznője volt, aztán mintha 2010-ben elvágták volna a karrierjét. Ma 45 éves, teljesen kikopott Hollywoodból. Nem is nagyon próbálkozott eddig a visszatéréssel, de amivel próbálkozott, az sem jött össze neki. Állítólag nem akar örökké csak jótékonysági és pr-eseményeken szerepelni, talán egyszer visszatér a filmvászonra.

A ma 45 éves Renée Zellweger utolsó filmje a 2010-es My Own Love Song című közepesen sikertelen francia filmdráma volt. Azóta nem szerepelt semmiben, de tényleg semmiben sem, mintha elvágták volna a karrierjét.

Olyannyira, hogy interjúkat is alig adott az elmúlt bő négy évben. Celebvilágbeli létezésére csak az szolgál bizonyítékul, hogy megjelenik mindenféle jótékonysági és pr-eseményeken, ezért képek viszonylag rendszeresen készülnek róla.

Lugutóbb egy San Francisco-i kórház jótékonysági eseményén jelent meg márciusban, előtte tavaly novemberben a Long Shot: The Kevin Laue Story című dokumentumfilm bemutatóján látták, előtte egy hónappal pedig az Armani egy New York-i bemutatóján.

Nem volt teljesen tudatos a visszavonulása, de úgy látszik, az évek alatt valamennyire beletörődött a dologba. A legutóbbi hír róla az volt néhány nappal ezelőtt, hogy egy salemi kávézóban tanulgatta egy forgatási szünetben, hogy hogyan kell díszíteni a habot a lattén.

Egyébként pont egy forgatási szünetben kezdte el gyakorolni a dolgot, viszont a forgatást azóta lefújták. Daniel Craig The Whole Truth című filmjében szerepelt volna, de néhány nap forgatás után törölték a projektet, így Zellweger megint film nélkül maradt.

Tavaly is hasonlóan járt, akkor a Cinnamon Girl című, a 60-70-es évek Hollywoodját bemutató sorozatnak lett volna az egyik fő producere, de nem sokkal az indulás előtt elkaszálták a sorozatot. Az IMDb-n jelenleg tévéfilm formájában létezik a dolog, de még az sem készült el.

Egyelőre nem is néz ki újabb produkció a színésznőnek, de folyamatosan próbálkozik, az biztos. A visszatérést korábbi barátja, Bradley Cooper próbálta segíteni például nemrég, akivel pont 2010-ben, a legutolsó filmje bemutatója környékén járt. Cooper jelenlegi barátnőjének, Suki Waterhouse-nak, aki egy feltörekvő színésznő, viszont nem tetszett, hogy a csávója egy másik színésznő útját egyengeti, és nem az övét, ezért kisebb balhé lett a dologból. Állítólag Waterhouse megkérte Coopert, hogy szakítson meg minden kapcsolatot Zellwegerrel, és ne próbáljon meg neki folyton szerepeket szerezni.

A színésznő karrierjének az a szerep adhat esetleg új lökést, ami kicsit talán ki is zökkentette azt: a Bridget Jones. A színésznőt a 2004-ben eljátszott, kicsit túlsúlyos, szerencsétlen szinglivel azonosítják a legtöbben a mai napig, nem tudott túllépni ezen a szerepén, igaz nem is igazán próbálkozott, csak romantikus vígjátékokkal.

A Bridget Jones-könyvekből tavaly jelent meg a harmadik, így felmerült, hogy film készülhet esetleg abból is, de erre kevés az esély, ugyanis a könyv eléggé komor, nincs kasszasikerfilmekre jellemző szirupos sztorija, ezért nem is merte eddig bevállalni semmilyen stúdió, hogy megvegye a jogokat.

De nincs minden veszve, egy párhuzamos szálon évek óta készül egy klasszikus, Hugh Grantes romantikus vígjáték Bridget Jones's Baby címmel, ami már kellően szirupos ahhoz, hogy akár be is jöjjön. Zelleweger pechére viszont ez a projekt is parkolópályán van jelenleg, de ki tudja, talán a jövő karácsonyi mozitermésbe befér majd.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!