-
Ennyi nyálcsere még egy tévéműsorban sem volt
Mármint magyar tévéműsorban.
Februárban egy látványos válogatásban már megnézhette, hogy a VV6 lakói közül ki kivel smárolt, de azóta elmúlt pár hónap, és csókok természetesen azóta is ELCSATTANTAK.
Szóval nézzük, ki kivel smárolt a VV6-ban:
- Charlotte és Simon
- Iza és Zsolt
- Zsolt és Dorka
- Aurelio és Alexa
- Aurelio és Teo
- Aurelio és Zsófi
- Aurelio és Iza
- Aurelio és Viki
- Iza és Krisztián
- Iza és Teo
- Teo és Alexa
- Teo és Laci
Vagyis egyértelműen Aurelio a nyertes, aki a a VV6 hét nője közül ötnek le tudta dugni a nyelvét a torkán.
Percről percre követtük a Való világ 6 döntőjét, itt mindent megtudhat, amit akart arról, hogyan nyert Butus Zsófi ellen a faszpörgető.
-
Már csak 30 perc, és kezdődik a döntő!
Este nyolckor kezdődik a döntő, melyet percről percre közvetítünk, addig is nosztalgiázzon velünk picit! Természetesen a korábbi szériák legszebb pillanatait is felelevenítjük. Ez volt az egyik ilyen.
-
Nosztalgiázzunk kicsit!
Ez a dal volt a 2002-ben indult első Való világ főcíme. Crystal feat. Koós Réka, nehéz ezt elfelejteni.
-
Emlékezzünk meg a VV6 legjobb részéről
mégpedig Aurelio nagyon jól dokumentált pöcspörgetéséről! Ha elmúlt 18 éves, itt megnézheti. Igazából akkor is, ha nem múlt el 18 éves, de akkor már tilosban jár.
-
Keletebbre még jobban értenek a minőségi szórakoztatáshoz
Ha valaki azt hinné, hogy Iza és Krisztián köpködése médiatörténelem volt, óriásit téved: Bulgáriában például a Big Brotherben akkora verekedés volt a kamerák előtt, hogy a szerkesztőknek kellett közbeavatkozni.
-
Akkor nosztalgiázzunk megint kicsit!
Itt a VV2 főcíme, ami majdnem pont ugyanaz, mint az első szériáé, de itt már az épp szárnyait bontogató Majka is rappel egyet.
-
Az üvöltözések és az unalom jellemezte a VV6-ot
118 napig tartott a VV6, az eddigieket elnézve, ez elég rövidre sikeredett, de bőven elég volt ennyi is. Sok olyan hét telt el, amin nem történt semmi, csak üvöltöztek egymással vagy épp dugni akartak egymással a játékosok, kevés tematikus hét volt. Pedig a tematikus hetek lényege, hogy a játékosokból többet is megismerhet a néző, nem utolsósorban az ő gondolataikat is lefoglalja valami cselekvés, nemcsak lézengenek, és balhéznak.
-
Baukó Éva szerint ez a műsor szar
A VV4 balhékirálynője úgy érzi, ebben a műsorban csak az alpári stílus ment. Természetesen az egész országhoz hasonlóan ő sem nézte a Való világot, de a média miatt pont értesült minden fontos történésről.
-
Már csak 15 perc!
Ön is tűkön ülve várja a párbajt? Reméljük, legalább a döntő izgalmas lesz!
-
Nagyon sokra vihetik ám a VV-sek
Itt van például az ötödik szériából nagyon korán kiesett Cristofel zenei munkásságának csúcsa, ami nyilván nem készülhetett volna el a játék nélkül. Jelenleg 2,5 milliós nézettségnél tart ez a felejthetetlen sláger.
-
Önöknek VV Zsófi beszólásai fognak a legjobban hiányozni
Legalábbis azoknak, akik szavaztak, amikor megkérdeztük, mit szerettek, és mit utáltak a legjobban a VV6-ban. Még mindig nincs lezárva az ügy, úgyhogy ha ön szerint a messze legjobb dolog Gyúrós Józsi volt, szavazzon!
-
Ugye önt sem hagyta nyugodni a kérdés, hogy kire szavazott Nagy Alekosz?
Már azon kívül, hogy a Munkáspártra. A VV4 győztese természetesen megosztotta a világgal ezt a fontos információt is, ő Cuki Zsófit akarja győztesként látni. Mondjuk ez őt ismerve nem meglepő, hiszen a játékosok közül ő néz ki a legjobban bikiniben.
-
Charlotte volt a villa szexkirálynője
Hiszen állítása szerint 500 férfival dugott a VV6 előtti karrierje során! Ebből mi több következtetést is levontunk, szóval ha érdekli, pontosan hány traktorgumi jönne ki ötszáz aktusból, akkor nézze meg az erről készül infografikánkat!
-
Most, hogy lassan vége az egész VV6-nak
itt az ideje feltenni egy fontos kérdést. Szóval kellett ez nekünk?
-
Annyi már biztos
hogy Cuki Zsófinak minden szavazat kell, úgyhogy rendesen kipakolta a melleit a végére. Elkezdődött a döntő!
-
Már megint bekötötték az X-Faktort
Ezúttal a negyedik széria döntőse, a ByTheWay indítja az élő műsort, a Való világ főcímét éneklik el pontosan úgy, ahogy egy fiúcsapattól várná az ember. Ez az a zenekar amúgy, ami azz RTL Klubos fókusz szerint már-már a Beatlest idézi, mert akár száz lány is megjelenik egy koncertjükön visítozni.
-
Mindenki nyugodjon meg,
a közönség soraiban ott ül Gyúrós Józsi is, úgyhogy legalább pár jó percre számíthatunk!
-
Valaki nagyon vezet
A harmadik kép alatt 43,55%-nyi szavazat van, úgyhogy elég csúnya alázás van kilátásban.
-
Atyaég! Viki ELEGÁNS!
És így pont úgy néz ki, mint egy átlagos történelemtanár:
-
Normális sminket kaptak a csajok
Most először nem ijedtem meg VV Zsófi arcától, ami a rendberakott szemöldökének köszönhető: nem feketével van összevissza kihúzva. VV Viki pedig nőnek néz ki, köszönhetően a profi sminknek.
-
Pillanatokon belül ki is derül, hogy ki a harmadik
Még végig kell unnunk ezt a kisfilmet, és máris megtudjuk, hogy ki az, aki biztosan lecsúszott a fődíjról.
-
A jósmacska már tudja, ki nyeri a VV6-ot!! Vagy nem.
Megkértük Mancikát, a Velvet egyik jósmacskáját, hogy tippelje már meg, melyik szerencsétlen nyeri meg a Való világ hatodik szériáját. A három döntős – Viki, Aurelio, Zsófika – nevét felírtuk egy-egy papírra, de Mancikát ez még nem hatotta még meg, ezért mindegyik papírra helyeztünk egy-egy jutalomfalatot. (A jutalomfalatok kihelyezése közben Mancikát már le kellett fogni, az izgalomtól alig bírta türtőztetni magát.)
Mikor eleresztettük, Mancika azonnal arra a papírra vetette rá magát, amin Aurelio neve volt olvasható:
Második helyre Vikit jósolta:
Harmadik helyre pedig Zsófikát:
Azért még reménykedünk benne, hogy Mancika csak félreértette a kérésünket, és igazából a kiesési sorrendet jósolta meg. Ha pedig így van, akkor nem Aurelio, hanem Zsófika nyer!!!
-
Ennyi nyálcsere még egy tévéműsorban sem volt
Mármint magyar tévéműsorban.
Februárban egy látványos válogatásban már megnézhette, hogy a VV6 lakói közül ki kivel smárolt, de azóta elmúlt pár hónap, és csókok természetesen azóta is ELCSATTANTAK.
Szóval nézzük, ki kivel smárolt a VV6-ban:
- Charlotte és Simon
- Iza és Zsolt
- Zsolt és Dorka
- Aurelio és Alexa
- Aurelio és Teo
- Aurelio és Zsófi
- Aurelio és Iza
- Aurelio és Viki
- Iza és Krisztián
- Iza és Teo
- Teo és Alexa
- Teo és Laci
Vagyis egyértelműen Aurelio a nyertes, aki a a VV6 hét nője közül ötnek le tudta dugni a nyelvét a torkán.
-
Az hogy lehet,
hogy egy valóságshow döntője unalmasabb, mint maga a show? Pedig az sem volt valami izgalomdús az utolsó két hónapban. A villalakók egyelőre lágy zenére pezsgőznek, és a semmin veszekednek.
-
Negyedórája kezdődött a műsor, és eddig lapos
Különösebben semmi nem történik, a szokásos előző napi összefoglalót látni, ide-oda sétálgatnak a villában, és a riportsztobás beszélgetések is unalmasak. Kicsit hiányzik egy kiadós Iza-Krisztián szerelmi vita, vagy egy kurvaanyázás a sonka miatt.
-
Aurelioból LESZ VALAKI, legalábbis szerinte:
"Ha megnyerném ezt a játékot, akkor azoknak, akik azt mondták, hogy belőlem soha nem lesz senki, azoknak azt tudnám modnani, hogy MEGCSINÁLTAM!"
-
Egy perc, amíg a szavazat rögzül, ez sok
Körülbelül egy perc alatt rögzítette az app a szavazatot, ez sok, hiszen másodperceken múlhat ki a győztes.
-
Ezt nem húzták sokáig, máris megtudtuk, hogy a harmadik
Viki lett, vagyis a Velvet jósmacskája tévedett, nem második lett.
-
27,01 %-kal kiesett Viki
Viki már nem mutathatja meg a családjának és a nem létező barátainak, hogy ő is ér valamit - nem mi mondjuk, ezt ő maga mondta a riportszobában. Ezért szeretett volna nyerni.