Elmentünk Törökbálintra, hogy leellenőrizzük, ízlésesebb-e Hajdú Péter étterme, mint amit a tévében csinál. Boldogan jelenthetjük, hogy az, bár a névválasztáson gondolkozhattak volna még kicsit.

Ha már nemrég leteszteltük Schobert Norbert gyorskajáit, úgy éreztük, meg kell adnunk Hajdú Péter Like Bisztró és Pizzéria névre hallgató törökbálinti éttermének is a lehetőséget, hogy bebizonyíthassa, nem minden borzasztó Magyarországon, aminek köze van a celebekhez. Bár a név, és a szigorúan mögé illesztett smiley egészen borzaztó előjelnek tűnt, már a belépésnél is kiderült, hogy a Like Bisztró sokkal jobb, mint a Frizbi.

A menü (990 Ft)

Szerkesztőségünk szakértői a pizzákat és a pénteki menüt kóstolták meg, ami falusi burgonyaleves és bakonyi sertésborda volt. Ez utóbbi kicsit ijesztőnek tűnt, mivel nagyon nehéz elképzelni, hogy 990 forintért sokkal jobb menüt lehet kifogni, mint egy jó kis répás zsömle. Elájulni nem kell azért: „A menü ezer forintért tökéletesen vállalható, de hasra nem lehet tőle esni, 800 forintért azt mondanám,hogy az év üzelete” – verte a fogához a garast egyik tesztelőnk. „A szelet hús plusz tészta kombó nem a szívem csücske, de ez tisztességesen meg volt csinálva, attól még, hogy nem rajongok éppen ezért a párosításért, jóízűen elfogyasztottam. Egy munkanap közepére egy tál ilyen étel teljesen jó ebédnek, de mondjuk, ha azt szeretném, hogy az éttermezés a napom fénypontja legyen, nyilván nem ezt rendelném” – tette helyre a kérdéskört, a végén pedig mindannyian megegyeztünk abban, hogy ez pontosan az a rutinétel, amit egyébként annyira el tudnak cseszni a legtöbb étteremben.

A burgonyalevesért viszont egyikünk szinte rajongott. „Olyan ritkán eszek olyan krumplilevest, amiben minden a helyén van, hogy ez nekem már hatalmas öröm. Már a színe miatt is jó ránézni, nem főtt szét a krumpli, finom a szalonna, kicsit csípős is, és ha a kolbász nem lenne kicsit gumi jellegű, tökéletesnek gondolnám.”

A pizza (átlagosan 1300 Ft)

A választéktól nem voltunk elájulva, margherita például egyáltalán nincs az étlapon, de abban azonnal meg tudtunk egyezni, hogy hozza a magyar átlagot. Hogy ez most dicséret vagy nem, azt mindenki döntse el a négy fal között. „Pozitívuma, hogy nem spórolják el a feltéteket, normálisan néz ki, nem csak rá vannak hányva a tésztára a feltétek. Az is jó, hogy sajtban is bővelkedik, csak a tésztája gyenge, a szokásos, egyszerre puha és bántóan száraz vonalon mozog”  kritizált kicsit kollégánk, de különösebben erős panasz máshonnan sem érkezett. „A pizzák közül a gombás ízlett jobban, a szalámissal is csak azért volt bajom, mert nem szeretem ezt az nagyonzsíros szalámit, de feltételezem, hogy van, aki igen, különben nem rakatnák pizzára. Szerintem ez abszolút hozta a papírdobozos pizzák színvonalát, nem rossz egyáltalán, de mondjuk életem néhány emlékezetesen jó pizzája közé sem került be. Felejthetően jó.” Mivel mégiscsak rosszindulatú újságírók vagyunk, annyit azért megjegyeznénk, hogy egy kicsit több fűszer nem ártana.

A végeredmény

Az van, hogy a Like Bisztró egy tök jó hely. Normális árakon lehet jót enni. Elájulni persze nem kell, de külön pozitívum, hogy az egész helyről csak egyetlen polcra tett Frizbi-könyv jelzi, hogy kinek áll a tulajdonában. A kiszolgálás gyors, a pincérek is pontosan annyit smúzolnak, amennyi nem fekszi meg az ember gyomrát. Az már csak a hab volt a tortán, hogy ott volt Hajdú Péter felesége, Sarka Kata is, aki még mindig jó nő, ilyen feltételek mellett pedig tényleg jól lehet ebédelni. Bár épp elég vacak idő volt ottlétünkkor, a kerthelység is pont alkalmasnak tűnik arra, hogy akár egy délutánt is elücsörögjön ott az ember. Bár a Frizbit soha nem fogjuk megbocsátani természetesen.