A celebek női sokszor pillanatok alatt válnak celebebbé, mint azok, akik már régebben is híresek voltak. Így történt ez Sarka Katával, akinek lépéseit ma már többen követik, mint Hajdú Péterét, és Cynthia Dictatorra is többen figyelneka rendezvényeken, mint Varga Viktorra. Hódi Pameláról meg még tunikát is elneveztek, míg Berki Krisztiánról egy trikót se.

Sarka Kata

2007-ben Sarka Katáról mindössze annyit lehetett tudni, hogy abban az évben ő volt a Miss Universe Hungary második helyezettje, aki a mezőnyből a legtöbb médiafigyelmet kapta – minden bizonnyal Hajdú Péternek köszönhetően. A producer és az udvarhölgy kapcsolatában voltak mélypontok, úgyhogy sokáig nem is gondolta volna senki, hogy Sarka Katából lesz valaki. Ám amint megtörtént az eljegyzés, és komolyan felmerült a lehetősége annak, hogy Sarka akár Hajdúné is lehet, a menyasszonyt felkapta a sajtó, még le is vetkőztették. Innentől kezdve fogadni mernénk rá, hogy több cikk jelent meg az egykori udvarhölgyről, mint a férjéről, aki egyébként semmi mást nem csinált, csak foglalkozását tekintve Hajdú Péter dögös felesége volt, aki gyakran villantott is egyet a címlap kedvéért. A mára már kétgyerekes, Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője  a Bors egyik interjújában elmondta, hogy ő sem sztárnak, sem celebnek nem tartja magát, pedig bizony az, már Hajdú Péternél is jóval nagyobb érdeklődés övezi minden lépést.  

Cynthia Dictator 

Varga Viktor menyasszonya 2012-ben bukkant fel a médiában, mint az énekes új barátnője. Bár korábban is szerepelt már a képernyőn – például ő volt az első X-Faktor reklámarca –, igazából akkor figyelt fel rá a közönség, amikor megmutatta a csupasz melleit a Facebookon. Cynthia Dictatorral kapcsolatban innentől kezdve szinte csak szextartalmú cikkek jelentek meg, a nagy fordulatot az Édes életben való szereplése hozta meg, amiben cukin alakította a szerelmes, naiv, olykor hisztis, de amúgy nagyon bájos és szerethető karaktert. Betegsége miatt is izgulhattak miatta a nézők, sikere pedig azóta is töretlen, már-már jobban tudja magára irányítani a figyelmet, mint szintén exhibicionista pasija. 

Hódi Pamela 

Hódi Pamela 2012-ben még a kutyát se érdekelte, egy volt Berki Krisztián sok csaja közül. Aztán Berki olyat tett, amilyet előtte még sosem: közös képet posztolt magukról a Facebookra. Innentől kezdve Hódi reflektorfénybe került, az Édes életnek köszönhetően pedig az is kiderült, hogy az egyik legszórakoztatóbb celebmenyasszonyról van szó, akiről még egy tunikát is elnevezett a köznyelv, és az átlag nő őt majmolja. 

Vajna Tímea

Andy Vajna nejéről 2008-ban írtunk legelőször, amikor egy szépségversenyen indult. Az akkor még Palácsik Tímea néven futó versenyző akkor robbant be a köztudatba, amikor kiderült, a nem éppen birkatürelméről ismert Damu Roland legújabb barátnője lett. A sorozatszínész menyasszonyaként később a Mr. és Mrs. műsort is bevállalta, itt avanzsálódott igazán celebbé, amikor is közhírré tétette, hogy igazából akkor és ott dug, ahol és amikor csak akar, nyomatékként pedig le is vetkőzött a csatornának. Palácsik Tímea sajnos a későbbiekben már önhibáján kívül került a címlapokra: Damu Rolandot nemi erőszak vádjával letartóztatták, menyasszonya volt az áldozata. A közvélemény innentől kezdve teljes vállszélességgel kiállt Palácsik mellett, és minden jó, ha a vége jó: a színész börtönbe ment. Palácsik ezzel mégsem került a süllyesztőbe, még le sem csengett ugyanis a Damu-ügy, összejött Andy Vajnával, sőt, a producer el is vette őt feleségül. Azóta nem telik el nap, hogy Vajna Tímea ne lenne a címlapokon és a bulvárműsorokban, hol azzal, hogy épp kivel pózolt, hol azzal, hogy milyen a dekoltázsa. Miközben Andy Vajna szerényen szuszogva meghúzódik az árnyékában. 

Hada Renáta 

Most, hogy visszanéztük az előzményeket, kiderült, hogy Hada Renáta neve a Velveten először Berki Krisztiánnal egy posztban tűnt fel a Leányvásár című könyv kapcsán. Az újságíró-modell később azért ennél sokkal nagyobb rivaldafényre vágyott, ezért alaposan bemártotta a sajtónak Fábry Sándort. Hada Renáta neve ezek után Fábry exszeretőjeként híresült el, amit a nő nem is bánt, inkább kihasználta a szitut. A pillanatokon belül celebbé vált Hada jó nő, úgyhogy nem is csoda, hogy ő is jobban érdekel mindenkit, mint a humorherold expasija. 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!